A nyers politikai akarat leplezendő dolognak számított, amit szakmai köntösbe illett mindig csomagolni. Ennek most vége. A kormány úgy gondolja, legitimációja van arra, hogy minden ötletét nyíltan végigverje.
A kormány brutálisan megtorolta, hogy a földrajzinév-bizottság nem azt a javaslatot támogatta, ahogyan a kormány át szerette volna nevezni a Ferihegyi repülőteret. Tegnap pedig megérkezett a történtek hivatalos magyarázata is: az volt az elvárás, hogy „a kormánytisztviselők támogassák a kormány kinyilvánított és egyértelmű kérését”.
Ez az eset nem példa nélküli, hiszen számos hasonlót láthattunk már a kormánytól az elmúlt majdnem egy évben. Sőt már sajnos annyit, hogy ezekből általánosabb következtetéseket is levonhatunk a kormány politikai kultúrájára vonatkozóan.
Szakmai kontroll: minek?!
Az első nyilvánvaló következtetés: a kormány nem hajlandó elfogadni, hogy rajta kívül bármilyen állami szervnek akár minimális autonómiája is legyen. Az áldozatok eddig elsősorban az Alkotmánybíróság és a Költségvetési Tanács voltak, no és a közigazgatás. Nem gondoljuk, hogy a közigazgatásnak valaha is komoly autonómiája, szakmai önállósága lett volna a rendszerváltás utáni Magyarországon, azonban ha mást nem, egyet szinte mindig biztosítani tudott: politikai akarat ide vagy oda, a totális agyatlanságok nem mentek át a rendszeren. És ezzel ha nem is nagy, de mégis bizonyos szakmai kontrollt biztosítottak a politika felett.
Talán nem véletlen, hogy a kormány egyik első döntése pont a közigazgatást vette célba. Az indoklás nélküli felmondási lehetőség (ami később alkotmányellenes lett) egyértelmű jelzés volt mindenkinek, hogy jobb beállni a sorba. De a kormány ez irányú elképzeléseit leginkább az fejezte ki, hogy bevezették a „kormánytisztviselő” elnevezést az eddigi „köztisztviselő” helyett – egyértelműen kifejezve, hogy a közszolga kinek és kiért is dolgozik.
Jól beillik ebbe a sorba a kormány minapi lépése is: lehet, hogy a földrajzinév-bizottság elvileg egy független, szakmai közigazgatási szervezet, de végülis mindenki dolga az, hogy a kormány elképzelését támogassa. Tehát bárkinek csak addig lehet független szakvéleménye a közigazgatásban, ameddig az a kormányéval azonos.
Ajánlott írásunk: Mi különböztet meg minket a Balkántól?
Tankkal a nyuszira
A másik dolog, amit ismét csak leszűrhettünk az esetből: akármilyen jelentéktelen ellenvéleményt tapasztal is a kormány, azonnal és kegyetlenül odacsap. Úgy látszik, hogy a kormány nem válogat a célpont és az eszközök között. A legkisebb ellenállásra is csak a legdurvább eszközökkel tud válaszolni.
A mostani eset ennek majdnem hogy paródiája: úgy csaptak oda az amúgy tökéletesen jelentéktelen földrajzinév-bizottságnak, mintha azok legalábbis kormányellenes felkelők lettek volna. A bizottság annyit tett csupán, hogy a kormány „Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér” előterjesztése helyett ők a „Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér, Budapest–Ferihegy” elnevezést javasolták. Erre válaszul a bizottság több tagját állami munkahelyéről kirúgták, magát a bizottságot feloszlatták, a legfontosabb esetekben pedig a döntési hatáskört a kormányhoz vonták.
„A Magyar Köztársaság Kormánya [...] arra kérte a bizottságot, hogy 2011-től a ferihegyi repülőtér a világhírű magyar zeneszerző és zongoraművész nevét vegye fel. Mivel a 25 fős Földrajzinév-bizottság 17 tagját minisztériumok delegálják, elvárható lett volna, hogy a jelen lévő kormánytisztviselők támogassák a kormány kinyilvánított és egyértelmű kérését”
A szakmaiság vége
A legújabb kori magyar politikáról egyet biztosan elmondhattunk: a szakmaiságnak, a szakértelemnek eddig megvolt a presztízse. A politikusok szerettek a „szakértő” pózában tetszelegni (lásd: „szakértői kormány”), és legalább a nyilvánosság előtt szégyellték, amikor magasról tettek a szakmai szempontokra. Sőt, a nyers politikai akarat is valamiféle leplezendő dolognak számított, amit szakmai köntösbe illett mindig csomagolni. Ennek most vége.
A kormány láthatóan úgy gondolja, legitimációja van arra, hogy minden ötletét és tervét végigverje. Ha kell, a legdurvább módon is. Nem is akarnak időt és energiát „pazarolni” a magyarázkodásra vagy szakértők, ellenzők meggyőzésére. Aki az útjukban áll, azt eltakarítják onnan.
Zsákutca
A modern demokratikus politika egyik legnagyobb kihívása, hogy úgy csatornázzunk be minél több véleményt és szempontot a döntésünkbe és kössük a lehető legtöbb kompromisszumot, hogy közben mégis eredményesek maradjunk. Ennek az egyik véglete az a politika, amely képtelen egyetlen normális ötletet is döntéssé formálni, mivel a politikai alkukban elveszik minden. A másik véglet viszont egy visszataszító politikai bulldog képét eredményezi, amely a vélt vagy valós eredményért mindent feláldoz.
A Fidesz jól tudja, hogy az előbbi véglet nem vezet sehova. Jó lenne, ha végre látnák, hogy a másik véglet is zsákutca. A megoldás a kettő között keresendő.
Ha tetszett az írás, kövesd a Véleményvezért a Facebookon is!
Figyelem! Írásainkat Facebook-csoportunkban lehet kommentelni.
A blogon csak meghívott hozzászólóink kommentjei jelennek meg.