A dolgozni szándékozók aránya a fiatalok, a kismamák, a 45-55 közötti férfiak és a 60 év felettiek körében jelentősen elmarad az európai átlagtól. Az igazi baj mégsem ez: nincs nekik munka. (Fotó: MTI)

Barack Obama kapcsán mondták, de Orbán Viktorra is igaz: a jó retorikai képességekkel megáldott politikusok rendszerint nem tudnak ellenállni a kísértésnek, hogy utólag valamifajta összefüggő narratívára próbálják meg felhúzni korábbi lépéseiket. Az akkumulátorok feltöltéséről visszatért miniszterelnök ezt tette a Tranzit fesztiválon és a Külügyminisztériumban elmondott beszédében is, ezáltal bepillantást engedve abba, hogyan is szeretné látni és láttatni elmúlt kétéves regnálását. A nyugdíjasok iránt érzett politikai vonzódásáról már írtunk – az érme másik oldala a kormányfő viszonya az aktívokhoz, azokhoz az emberekhez, akik dolgoznak vagy dolgozni szeretnének.

A jó hír, hogy a miniszterelnök őket is szereti. A rossz, hogy nem tudja ezt tettekben is kifejezni.

Ajánlott írásunk: Nonprofit rezsi: félázsiai megoldás

Négy problémás terület

Orbán Viktor beszédeinek visszatérő eleme, hogy szerinte Magyarország leszokott a munkáról. Az ő feladata pedig az, hogy visszaállítsa annak becsületét, ezzel együtt pedig több embert szorítson arra, hogy dolgozzon. Természetesen nem lehet vitatkozni azzal a megállapítással, hogy Magyarországon rendkívül kevesen dolgoznak, és hogy ez a jelenség borzasztó káros.

A dolgozni szándékozók aránya (a munkaképes korú lakosságból) hazánkban négy területen marad el jelentősen az európai átlagtól: a fiatalok, a kismamák, a 45-55 közötti férfiak és a 60 év felettiek körében. Vagyis túl sokáig maradunk az iskolában, a nők számára a szülés után túl nehéz a visszatérés a munkaerőpiacra, van egy óriási mértékben szakképzetlen, szociokulturálisan is leszakadó középkorú férfi rétegünk, akik szinte alkalmatlanok a munkára, valamint messze túl sokan és túl fiatalon vannak nyugdíjban.

Véleményvezérek a Véleményvezéren - Blogunkon újságírók, bloggerek, közgazdászok és más, közélettel foglalkozó szakértők fejtik ki véleményüket a hozzászólásokban.

Kereslet és kínálat: nem ugyanaz

A kormány politikája mögött az a meggyőződés húzódik, hogy elsősorban a szándék hiányzik ahhoz, hogy ezek az emberek dolgozzanak. Ennek megfelelően a munkavállalási ösztönzőket próbálják változtatni: drágábbá teszik a felsőoktatást, megpróbálnak rendet vágni a rokkantnyugdíjak környékén, illetve bizonyos esetekben a korengedményes nyugdíjakkal kapcsolatban, valamint lecsökkentették a pusztán szociális alapú támogatásokat. Azt mondhatjuk, hogy ezeken a területeken a kormány valóban következetes volt, sőt helyenként kifejezetten bátor.

Igen, ezzel a módszerrel egészen biztos, hogy több fiatalt lehet a munkaerőpiacra hajtani, illetve több középkorút ott tartani. Bár ezzel a módszerrel a kormány nem segít a másik két területen, a kismamákon és a munkavállalási képességüket elvesztő, egyre mélyebbre csúszó szakképzetlenek döntő többségén, munkavállalók tíz- és százezreit előbb-utóbb valóban visszahajtja a munkaerőpiacra.

Csak éppen munkához nem juttatja őket. Magyarországon ugyanis legalább 2006, vagyis a stagnálás és recesszió kezdete óta az aktivitási probléma elsősorban nem munkaerő-kínálati, hanem munkaerő-keresleti probléma. Magyarul: nem az a legnagyobb baj, hogy kevesen akarnak dolgozni, hanem az, hogy kevés munkahely van.

Olvasd el ezt is: Miből főz Orbán Viktor újraválasztási levest?

Kifogott Orbán Viktoron

Ezzel a típusú problémával pedig a kormányfő mintha nem lenne képes mit kezdeni, mintha az egyszerűen kifogott volna rajta. A munkahelyteremtéshez ugyanis nem elég nagyon szigorúnak lenni. Ahhoz a sikeres országok példái szerint Közép-Európában egy nagyon specifikus gazdaságpolitikai recept kell: kiszámíthatóság, külföldi tőke, tudatos állam. Ebből a sportágból az Orbán-kormány elég nyilvánvalóan nem készült fel.

A kormányfőnek egy másik világra voltak tervei: az ő munkával kapcsolatos víziói 2002-re, esetleg 2006-ra lettek szabva, arra az időszakra, amikor a munkaerő iránti kereslet stabilan nőtt az egész világban és a kérdés csak az volt, hogy van-e hozzá megfelelő kínálat is. A világ azonban nagyot fordult és ezt a miniszterelnök vészesen későn mérte fel. Orbán Viktor 2010-ben még bátran bemondta az egymillió új munkahely ígéretét, és csak másfél évvel később, a realitásokkal szembesülve ejtette azt szép csendben. Ma pedig már a kormány sem munkahelyteremtéssel, hanem munkahelyvédelemmel, a meglévő állások védelmével kampányol.

A tanulság meglehetősen egyszerű: ösztönözheti a kormány az embereket akár ostorral is a munkára, ha egyszer nem tud nekik valódi állást adni – már ahhoz is küzdelem kell, hogy a jelenlegieket meg tudják tartani. Ha retorikailag a munka és az aktívak fontosak is a kormányfő számára, de a nyugdíjasokhoz hasonló valódi támogatásra ettől a kormánytól már nem számíthatnak.