Véleményvezér

vv

Tud-e bármit is építeni a Fidesz-kormány?

2013.01.24. I 5 komment I Címkék: fidesz orban allam e-utdij

ovvas.jpgAz állam akarja az e-útdíj rendszert megépíteni, mert a tender nyertese visszalépett, miután megzsarolták az alvállalkozóját. Kár, hogy egy nagy és új dolog felépítését célzó projektet a magyar államigazgatás képtelen önállóan megvalósítani. (Fotó: MTI)

Egyetértünk Orbán Viktorral: a miniszterelnök szerint a magyar államnak rendelkeznie kell azzal a képességgel, hogy adott esetben le tudjon egy, az e-útdíj bevezetéséhez hasonló projektet bonyolítani. Azt azonban nem gondoljuk, hogy mindez meg fog valósulni pusztán attól, mert szerinte ennek így kellene lennie.

Ajánlott írásunk: Amikor Orbán Viktor pártfőtitkárt játszik

Furcsa történet

Amint arról sokan és bőven írtak, pár nappal ezelőtt visszalépett az elektronikus útdíjszedési rendszer teljes körű bevezetésére és megvalósítására kiírt tender nyertese. Már maga ez a történet is nagyon furcsának tűnik: a későbbi nyertes Getronics Zrt. több mint tízmilliárd forinttal alacsonyabb árajánlatot adott be, mint a második helyezett pályázó. Amikor azonban már a szerződéskötésre került volna sor, a győztes visszalépett és arra hivatkozott, hogy egy kulcsfontosságú alvállalkozóját megfenyegették.

Ezek után a kormánynak két választási lehetősége maradt: vagy új pályázatot ír ki és ezzel hónapokkal csúsztatja a költségvetés szempontjából igen fontos többletbevételeket ígérő e-útdíj bevezetését, vagy azt mondja, hogy a munkát elvégzi házon belül. Az utóbbi történt. Mindez persze szinte üvölti a kérdést, hogy akkor mégis miért volt szükség az eredeti pályázatra?

Az állam saját hatáskörében valósítja meg az elektronikus útdíjszedési rendszert – jelentette be a kabinet döntését Orbán Viktor miniszterelnök szerdán Vásárosnaményban, a kihelyezett kormányülés után. A miniszterelnök azt mondta, két lehetőségük volt: vagy újabb tendert írnak ki – mint az Index megírta, ez azt jelentette volna, hogy legkorábban decemberben indulhatott volna el az elektronikus díjfizetés –, vagy az állami megvalósítást választják; végül az utóbbi mellett döntöttek.

Hogy miért, arról azt mondta: „köszönjük szépen, nagyon jót szórakoztunk, jó mulatság volt, kiírtuk a pályázatot, beadták a cégek, elbíráltuk, szerződni akartunk, aztán nem írták alá. Még egyszer ezt a kabarét nem adjuk elő". Álláspontja szerint az államnak igenis rendelkeznie kell azzal a képességgel, hogy ha be akar vezetni egy használatarányos újdíjat, akkor azt mindenfajta külső segítség nélkül meg tudja oldani.

Orbán: Majd mi kiépítjük az e-útdíj-rendszert (Index)

Ez a legnyilvánvalóbb kérdés, de nem a legfontosabb.

Véleményvezérek a Véleményvezéren - Blogunkon újságírók, bloggerek, közgazdászok és más, közélettel foglalkozó szakértők fejtik ki véleményüket a hozzászólásokban.

Mit valósított meg a magyar államigazgatás eddig?

A kulcskérdés ugyanis az, hogy képes-e egyáltalán egy ilyen projekt megvalósítására a magyar államigazgatás. Mert ugyebár az elmúlt három évből nem igazán tudunk felidézni olyan esetet, amikor egy nagy és új dolog felépítését célzó projektet az államigazgatás önállóan tudott volna megoldani. Rombolásban hosszú a lista, de ahhoz nem is kell több, mint egy-két előző éjszaka benyújtott, félreérthetően megfogalmazott, senki által át nem gondolt törvény. Az ellenkezőjéhez azonban teljesen másra lenne szükség.

A negyedik mobilszolgáltató ügyében már próbálkozott a kormány valami hasonlóval. Egészen pontosan: immár harmadik éve próbálkozik valami hasonlóval. Ha jól értjük a helyzetet, rengeteg millió forint elköltése után ott tartunk, hogy nincs és könnyen lehet, hogy nem is lesz semmi a projektből. Vagy ott van a Nemzeti Eszközkezelő ügye, mely egy év erőlködés után gyakorlatilag csendben elhalálozott. De említhetnénk az EU-pénzek szétosztását koordináló NFÜ-t, melyet a kormány nagy lendülettel alakított át három évvel ezelőtt, hogy aztán most ő maga számolja fel. Vagy éppen a külföldi befektetések előmozdítását szolgálni hivatott új szervezetet, melynek már a nevét sem tudjuk, de legalább az eredményei is látványosan jelentéktelenek. És akkor nem is beszéltünk még a MÁV átalakításáról vagy a Volán-cégek konszolidációjáról.

Olvasd el ezt is: Az Orbán-kormány és a központosítási mánia kudarca

Kudarcról szó sem lehet a kampány előtt

A miniszterelnöknek igaza van abban, hogy egy kormánynak rendelkeznie kellene azzal a képességgel, hogy ilyen ügyeknek legalább a siker távoli esélyével vágjon neki. De akárhogy is nézzük, ez a képesség ebből a kormányból teljesen hiányzik. Ezért aztán csak egy magyarázatot tudunk arra, hogy miért kezeli úgy a kormányfő a helyzetet, mintha csak jobban kellene akarni. Nem, nem arról van szó, hogy Orbán Viktor ne tudná, hogy az általa irányított rendszernek az e-útdíj bevezetése messze túl nagy falat. Sokkal inkább arról, hogy a választási kampány előtt nagyjából 8-10 hónappal már a vereség vagy a kudarc legkisebb árnyékát sem engedheti kormányára vetülni.

Ha tetszett az írás, kövesd a Véleményvezért a Facebookon is!

Figyelem! Írásainkat Facebook-csoportunkban lehet kommentelni.

A blogon csak meghívott hozzászólóink kommentjei jelennek meg.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Madár István 2013.01.24. 10:06:04

Biztos nem vagyok egyedül azzal, hogy nem igazán értem magát az ötletet. Oké, "megcsináljuk magunk", de ez mit is jelent pontosan?

Csinálunk egy állami Getronics-et, majd a beszállítókkal egyenként kötünk közbeszerzési alapon megállapodást? Mert akkor ez csak hosszabb lesz.

Vagy az állam alapít egy nagy "E-útdíj kivitelező Zrt."-t, és abba felvesz egy halom mérnököt, informatikust, aki az utolsó szegig lebonyolítja a projektet? És ez olcsóbb lesz? Vagy majd a 60 milliárdos projekt végével a végelszámoláskor még 20 milliárdot leírnak?

-dg- 2013.01.24. 13:27:10

én azért óvatosabb lennék azzal az egyetértéssel. miért kéne az államnak képes lennie egy útdíjrendszer bevezetésére? már ha ezt nem megrendelői, hanem végrehajtói szinten értjük, ahogy szerintem orbán. sok hasonló projektet bonyolított vagy tervez a közeljövőben lebonyolítani? van piaci tapasztalata? ahogy pista is mondja, vannak a szakterületet jól ismerő mérnökei, informatikusai, cége, ami ezeket foglalkoztatja? meg szerelői? és az állam fog ilyeneket keresni? egy eseti megbízásra, határozott időre? a legtöbb komplikáltabb rendszerre kiírt közbeszerzésen eleve konzorciumok indulnak, alvállalkozók vannak, mert egyedül sokszor egy az adott szakterületen egyébként jártas cég sem képes a lebonyolításra.
az államnál nyilvánvalóan hiányzik a vv-által sokszor megénekelt előkészítési-lebonyolítási-ellenőrzési menedzserkompetencia, amivel valóban rendelkeznie kéne. de isten mentsen egy olyan államtól, ami valóban a gyakorlati végrehajtásra tör, akár mobilszolgáltatót, akár e-útdíjat kell építeni - ha már, akkor a tetszettek volna felhúzni egy állami sztrádaépítőt, annak nem egyszeri feladatai lettek volna, és még az is lehet, hogy a központosított lenyúlás valamivel olcsóbb is lett volna.

Madár István 2013.01.24. 22:10:03

Bennem is felmerült, hogy ezt a VV úgy érti, ahogy Gergő is írta, és akkor határozottan én sem értek egyet. Egyáltalán nem kell ehhez az államnak ÍGY értenie. De nem vagyok benne egészen biztos, hogy ez nem pontatlan fogalmazás volt-e, úgyhogy nem forszíroztam, bár lehet, hogy fontos véleménykülönbséget takar :)

SZERK 2013.01.24. 23:36:22

Mi arra gondoltunk, hogy az államnak rendelkeznie kell olyan projekt vezetési képességgel, amely lehetővé teszi, hogy adott esetben nagy és komplex feladatokat, átalakításokat is levezényeljen. Pontosabban rendelkeznie kell olyan állami foglalkoztatásban lévő emberekkel, akik ilyen feladatokat el tudnak látni – legyen szó a NAV vagy az NFÜ átszervezéséről, a MÁV vagy a Volánok konszolidációjáról vagy éppen az egészségügy reformjáról. A specifikus mérnöki vagy technikai szaktudás mindig megszerezhető máshonnan, de a komplex projektek vezetése egy alapvető állami képesség kell, hogy legyen.

Madár István 2013.01.25. 20:53:54

Akkor viszont valószínűleg nem értek egyet, illetve nem elég pontos az ún. "vezetési képesség". Egy projekt pénzügyi finanszírozási modelljében az állam az ún. szponzor (ötletgazda és/vagy tőkebefektető). Rajta kívül a projektben még részt vehet a "hitelfelvevő", a "kivitelező", az "off-taker"-ek, beszállítók, bankok, tanácsadók stb.

Ebben a játékban a feladatok, pénzáramok és főként kockázatok leosztása egy finom művelet - legalábbis én így tanultam, meg így is logikus. Az állam ebben a történetben nem kell (sőt, ismerve a magyar állam alaptulajdonságait, nem szabad) hogy sok hatáskört és kockázatot vállaljon.

Az eredeti megoldás modellszerűen jónak tűnt, épp csak a T-systems utálat, meg ki tudja mi miatt egy irreális ajánlattal érkező szereplőt vont be az állam. (az irreális nem csak pénzt, hanem határidőt, tapasztalatot stb. jelent). Az új koncepció ennél jóval több állami kockázatot sejtet, ahol az állam a kivitelező is, és szerintem erre az államnak nem kell képesnek lennie. Sőt, ha meggondolom, nem is szeretném, ha így csinálná.





Véleményvezérek a Véleményvezéren - blogunkat ezentúl újságírók, bloggerek, közgazdászok és más, közélettel foglalkozó szakértők kommentelik.

FRISS HOZZÁSZÓLÁSOK

  • Brückner Gergő: Szerintem ez félrement. A hírnek örüljünk, és a növekedési áldozatot nem lehet felróni a kormánynak, hiszen ő már régen jelezte, hogy nem kéne feszíteni a húrt, nem kéne tovább apasztani a növekedési esélyt. Természetesen a magyar kormány minden bű... (2013.05.31. 02:03) Orbán győzelme: nincs uniós hiányeljárás, de növekedés sincs
  • Madár István: Ugyanerről Gyévai Zoli: tagokvagyunk.postr.hu/utoljara-a-kettos-mercerol "De vegyünk egy másik, mostanában gyakran emlegetett példát. Tőlem is nemegyszer megkérdezték már, miként lehetséges az, hogy Franciaország kap újabb két évet, miközben Mag... (2013.05.27. 20:17) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Szerintem az a kérdés, hogy általában véve meddig tartható egyben a Fidesz. Ángyán várható kiválása elsősorban nem szakpolitikai veszteség lesz (miközben nyilván igen alapos ismerője területének), hanem erkölcsi, azt fogja jelezni, hogy becsületes ... (2013.05.27. 10:19) Ki szerzi meg Ángyán Józsefet?
  • Madár István: "Az Európai Bizottság jelezte, néhány déli országnál hajlandó lehet elfogadni, hogy azok ne, vagy csak később érjék el a kitűzött 3%-os GDP-arányos deficitcélt. Mi annyira rossz viszonyban vagyunk velük, hogy nálunk ez fel sem merül." Ez egy közke... (2013.05.14. 08:46) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Ezek is mind érdekes kérdések, még akkor is, ha a Fidesz - ha még képes felismerni a politikai érdekeit - viszonylag könnyű helyzetben van, akárcsak Schmitt Pál esetében volt. Horváth István - bár egy megyeszékhely polgármestereként nyilván van a m... (2013.05.10. 11:20) Trafikmutyi-hangfelvétel: beáldoz vagy bevéd a Fidesz?
  • Utolsó 20

FRISS ATLATSZO.HU

Nincs megjeleníthető elem

KORÁBBI TÉMÁK

  • Brückner Gergő: Szerintem ez félrement. A hírnek örüljünk, és a növekedési áldozatot nem lehet felróni a kormánynak, hiszen ő már régen jelezte, hogy nem kéne feszíteni a húrt, nem kéne tovább apasztani a növekedési esélyt. Természetesen a magyar kormány minden bűne, az igazságtalan és kudarcra ítélt ostoba adónemek, illetve a saját háttércsapathoz áramoltatott közpénzek minden gazdasági témájú posztnál elővehetők. De a túlzott deficit eljárásból való kikerülé... (2013.05.31. 02:03) Orbán győzelme: nincs uniós hiányeljárás, de növekedés sincs
  • Madár István: Ugyanerről Gyévai Zoli: tagokvagyunk.postr.hu/utoljara-a-kettos-mercerol "De vegyünk egy másik, mostanában gyakran emlegetett példát. Tőlem is nemegyszer megkérdezték már, miként lehetséges az, hogy Franciaország kap újabb két évet, miközben Magyarország korábban nem részesült ilyen kegyben. Itt is fennáll az az érv, miszerint nem teljesen azonos két helyzetről van szó. Ugyanis, a tévhittel szemben, de facto a magyar kormány is kaphatna „hal... (2013.05.27. 20:17) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Szerintem az a kérdés, hogy általában véve meddig tartható egyben a Fidesz. Ángyán várható kiválása elsősorban nem szakpolitikai veszteség lesz (miközben nyilván igen alapos ismerője területének), hanem erkölcsi, azt fogja jelezni, hogy becsületes ember nem maradhat meg a Fideszben. Ugyanakkor Ángyán egyértelműen kapitalizmuskritikus politikus (ez nekem nem feltétlenül ellenszenves, bár nem az ő kapitalizmuskritikai megközelítése áll igazán köz... (2013.05.27. 10:19) Ki szerzi meg Ángyán Józsefet?
  • NagyLevin: Ezek is mind érdekes kérdések, még akkor is, ha a Fidesz - ha még képes felismerni a politikai érdekeit - viszonylag könnyű helyzetben van, akárcsak Schmitt Pál esetében volt. Horváth István - bár egy megyeszékhely polgármestereként nyilván van a megyében némi súlya, azért - némi veszteséggel, elengedhető és kicserélhető, jelentkezők nyilván vannak a helyére. Persze, a teljes frakciónak is mennie kéne, akik ott voltak, közreműködtek és együtt ... (2013.05.10. 11:20) Trafikmutyi-hangfelvétel: beáldoz vagy bevéd a Fidesz?
  • Holtzer Péter: Noch dazu "Csuhások térdre, imához!" (2013.05.08. 08:07) Kövér László begurult és megint nincs igaza
  • renyipd: csinálok egy törvényt (2013.05.03. 11:48) Orbán Viktor őszödi beszéde is lehetne
  • Brückner Gergő: Egy szinte off topic megjegyzés, bár a poszt utolsó mondatához tartozik, de értem, hogy nem erről szólt ez a bejegyzés. Szóval a pénzét csak offshore-ban biztonságban tudó posztkomcsik és poszt-fülkések közül a tájékozottabbak már azt is tudják, hogy ma már az offshore szinte ugyanakkora kockázat, mint Magyarországon, transzparensen gazdagnak lenni. Elképesztő ütemben nyírják ezt a világot, lásd francia offshore-kormányválság, a svájci banktit... (2013.04.29. 17:50) A Fidesz fülkeforradalmi tőkésosztálya
  • akos.szalai: És hogy kezdődött mindez? Védjük meg a gyerekeket, ne lehessen mindenhol cigit kapni. Csak összehasonlításként - jószándékkal ez is le van öntve (sőt, kétségbe sem vonom): www.origo.hu/itthon/20130427-szabalyoznak-a-menzak-kinalatat.html De egy ismerősöm tapasztalata: a gyerekek ezt nem eszik meg - mióta idén bevezették az új központosított menzát, azóta alig van menzás az iskolában. Másrészt az engem nem zavarna, ha nem a régi trafikok maradn... (2013.04.27. 18:54) Trafikmutyi: ritka bepillantás a NER működésébe
  • rajcsányi.gellért (ergé): Óceánia meg mindig is Keletázsia ellen viselt háborút. (2013.04.25. 13:29) Megbukott a megszorítások politikája Európában
  • Madár István: Tulajdonképpen ez mégis csak hatékonyabb forma, mint amikor az átkosban egyszerűen csak elvették a boltot, földet, majd megkapták azt az elvtársak. Ki lehet használni, hogy ma már gyorsabb világban élünk, egyből oda lehet adni a haveroknak. Mi ez, ha nem fejlődés? (2013.04.24. 13:56) Dohányállamosítás: megint a haverok jártak jól
  • Brückner Gergő: Életem egyik legmegdöbbentőbb újságírói élménye volt, amikor ilyen titkosszolgálat - alvilág együttműködéseket megismerhettem. A klasszikus szereposztás az volt, hogy a titkosszolgálat címeket adott a bűnözőknek, akik titkosszolgálati információk segítségével időzítették a betöréseket, megtarthatták a lakásban talált cuccokat, cserébe bepoloskázták a lakást. (2013.04.23. 11:39) Portik-Laborc: mit szól az MSZP?
  • NagyLevin: A "jobboldal" történelmi vezető szerepének mítosza is kellett ehhez. Aki ezt a helyzetet, ami "jár" a jobboldalnak, biztosítja, de még ez sem kell, ezt az igényt vezetőként megtestesíti, az a helyén lesz és a helyén is marad. Ezt az igéretet Orbán Viktor "megörökölte" a második ciklusban és végérvényesen betöltötte 2002 után. Az, ahogy a szocialisták viszonyultak a kérdéshez, mindenfajta pátoszt nélkülözött, ők csak azt gondolták, hogy majd ném... (2013.04.02. 10:56) Fidesz 25: egy párt leválthatatlan vezetővel

FRISS TRANSINDEX

Nincs megjeleníthető elem

velemenyvezer [kukac] gmail [pont] com I twitter I facebook

RSS 2.0 bejegyzések I RSS 2.0 kommentek I Tedd a könyvjelzők közé!

írják: többen I

© VÉLEMÉNYVEZÉR 2010-2013.

süti beállítások módosítása