Véleményvezér

vv

Kádár örök: itt a rezsicsökkentés-nagykoalíció!

2013.02.08. I 0 komment I Címkék: mszp fidesz jobbik rezsi posztkommunizmus

kadar.jpgMagyarország utoljára a '70-es években próbálta a kormány és az egész politikai rendszer legitimációs problémáit az emelkedő világgazdasági energiaárak irracionális szintű helyi eltérítésével kompenzálni. És mit mond erre az MSZP és a Jobbik? Orbán Viktor mellé áll.

A tegnapi nap kiválóan illusztrálta, hogy a magyar politikai elit észjárását még 2013-ban is Kádár János szellemisége határozza meg. Magyarországon ugyanis kormány és ellenzék teljes egyetértésben akar eszetlen rezsicsökkentést és szoros barátságot Moszkvával.

Előző írásunk a témában: Putyin új kiscicája, Orbán Viktor

Rezsicsökkentést, még, még!

Úgy látszik, a Fidesz-kormány annyira belelendült a rezsicsökkentésbe, hogy a választásokig nem is akarja abbahagyni. Tegnap például Rogán Antaltól tudhattuk meg, hogy július 1-jétől a víz-, a csatorna-, a szennyvízelvezetési, a szemétszállítási, a palackosgáz-, valamint a kéményseprési díjakat is a valódi költségektől elrugaszkodó módon kívánja szabályozni a kormány. Mert ugyebár az emberek azt szeretnék, hogy ezekért is kevesebbet kelljen fizetniük.

És hogyan reagál a rezsicsökkentésre a legnagyobb ellenzéki párt, az MSZP? Támogatja a kezdeményezést. Vagyis szerintük is kiváló ötlet, ha tönkreteszik azokat a vállalatokat, amelyek közvetve és közvetlenül sok tízezer magyar munkavállalónak biztosítanak havi fizetést. A magyar országgyűlés második legnagyobb ellenzéki ereje, az elitellenes radikális párt pedig mit kíván? Természetesen szinten rezsicsökkentést.

Z. Kárpát Dániel országgyűlési képviselő közleménye szerint a Jobbik kétnapos kihelyezett frakcióülésén részletesen megvitatta és támogatja a Fidesz-KDNP rezsicsökkentési terveit, bár az ellenzéki párt sokkal szélesebb körben valósítaná meg a lakosság terheit könnyítő elképzeléseket.

Mint közölte, örülnek annak, hogy a Fidesz úgy döntött: nem kizárólag közpénzből valósít meg közérzetjavító intézkedéseket. A közműcégek által kiállított számlák esetében beigazolódott, amit a Jobbik régóta hangoztat – az árak a korábbi, minden kormányzat felelősségét felvető privatizációs folyamat és az indokolatlan extraprofit felhalmozása miatt ilyen magasak - írta. „Éppen ezért fájlaljuk, hogy a kormányzat csak szőrmentén nyúl e rendszerhez, miközben (...) a piaci folyamatok alapján akár harmincszázalékos csökkentés is lehetséges volna" – fogalmaz Z. Kárpát Dániel.

Harmincszázalékos rezsicsökkentést és áfamérséklést vár el a Jobbik (Mandiner/MTI)

A Jobbik nyilván azért, mert ezzel ütni lehet a rettenetes külföldi karvalytőkét. Náluk viszont még a Fidesznél és az MSZP-nél is messzebb gurult a bogyó, mert ők rögtön 30%-os csökkentést javasolnak. (Mi pedig látunk itt egy nyilvánvaló piaci rést az 50%-os rezsicsökkentés követelésében.)

Véleményvezérek a Véleményvezéren - Blogunkon újságírók, bloggerek, közgazdászok és más, közélettel foglalkozó szakértők fejtik ki véleményüket a hozzászólásokban.

Mint amikor Viktor beígérte a 14. havit

Magyarország utoljára a '70-es években próbálkozott azzal, hogy a kormány és az egész politikai rendszer legitimációs problémáit az emelkedő világgazdasági energiaárak irracionális szintű helyi eltérítésével kompenzálja – a szolgáltatás előállítására vonatkozó költségek tekintetbe vétele nélkül. 2013-ban újra felfedezte magának a magyar kormány a hetvenes évek végtelen bölcsességét.

Az MSZP elnöke a szocialista országgyűlési frakció kétnapos kihelyezett ülése utáni sajtótájékoztatón hangsúlyozta: a párt a mostani válsághelyzetben minden, a megélhetés költségeit csökkentő döntést támogat, ugyanakkor olyan javaslatok kidolgozásába kezdett, amelyek figyelembe veszik a rászorultságot, továbbá a gazdasági, a foglalkoztatási, a környezetvédelmi szempontokat is. Mesterházy Attila utalt rá, hogy az emberek minden negyedik forintjukat a rezsire kénytelenek költeni, és 300 ezer fogyasztónál az elmaradások miatt már fel kellene függeszteni a szolgáltatást.

MSZP: Támogatjuk a rezsicsökkentés! (Mandiner/MTI)

Ami igazán megdöbbentő, az az, hogy a teljes parlamenti politikai spektrumon nincsen egyetlen komoly játékos sem (a szerencsétlen kettészakadt LMP-t most inkább ne soroljuk ide), akiben meglenne a józansághoz szükséges bátorság. Persze még az is elképzelhető, hogy nem a bátorság hiányzik, hanem az intellektus. Lehetséges, hogy egyszerűen tényleg nincs jobb ötletük, mint újabb és újabb, egyre komolyabb mértékű rezsicsökkentést követelni. Hasonló lehet a helyzet, mint 2006-ban, amikor Orbán Viktornak a választási hajrában a 14. havi nyugdíj aduját sikerült előrántania.

Bármelyik is legyen a helyzet: akár gyávaságról van szó, akár a szánalmasan szűk intellektuális horizontról, Kádár János egészen biztosan büszkén tekint örököseire.

Olvasd el ezt is: Totális keleti függés: az Orbán-Putyin paktum

Moszkovita házibajnokság

Ám nem csupán a rezsicsökkentés támogatása köti össze a szóban forgó három pártot. Lehetséges, hogy csak mi nem figyeltünk eléggé, de nekünk nagyon úgy tűnt, hogy sem az MSZP, sem a Jobbik nem igazán tiltakoztak a miniszterelnök moszkvai látogatása kapcsán szerdán napvilágra került friss és aggasztó értesüléseket követően. Orbán Viktor már megint hazai pályán verte meg őket: hihetetlen, de igaz, hogy az ország három legnagyobb parlamenti pártja gyakorlatilag azon versenyeznek, hogy ki szereti jobban Oroszországot. Az úgynevezett jobboldali párt pedig ebben a kérdésben még be is előzi a posztkommunista, illetve az Moszkvával ki tudja (na jó: ki ne tudná), milyen okból szimpatizáló Jobbikot. És persze ha bármelyik pártnál a nemzeti érdek képviseletét firtatnánk, mindegyik arról kezdene el valamit motyogni, hogy de hát az oroszok biztosítják az olcsó energiát, meg egyébként is ez a geopolitikai realitás.

Most már tényleg csak egy kis krumplileves kell a miniszterelnöki ebédlőbe, na meg néhány kapirgáló tyúk a miniszterelnöki rezidencia hátsó udvarába, és teljesen a magunkévá is tettük drága jó Kádár elvtárs széles politikai látókörét.

Ha tetszett az írás, kövesd a Véleményvezért a Facebookon is!

Figyelem! Írásainkat Facebook-csoportunkban lehet kommentelni.

A blogon csak meghívott hozzászólóink kommentjei jelennek meg.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.





Véleményvezérek a Véleményvezéren - blogunkat ezentúl újságírók, bloggerek, közgazdászok és más, közélettel foglalkozó szakértők kommentelik.

FRISS HOZZÁSZÓLÁSOK

  • Brückner Gergő: Szerintem ez félrement. A hírnek örüljünk, és a növekedési áldozatot nem lehet felróni a kormánynak, hiszen ő már régen jelezte, hogy nem kéne feszíteni a húrt, nem kéne tovább apasztani a növekedési esélyt. Természetesen a magyar kormány minden bű... (2013.05.31. 02:03) Orbán győzelme: nincs uniós hiányeljárás, de növekedés sincs
  • Madár István: Ugyanerről Gyévai Zoli: tagokvagyunk.postr.hu/utoljara-a-kettos-mercerol "De vegyünk egy másik, mostanában gyakran emlegetett példát. Tőlem is nemegyszer megkérdezték már, miként lehetséges az, hogy Franciaország kap újabb két évet, miközben Mag... (2013.05.27. 20:17) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Szerintem az a kérdés, hogy általában véve meddig tartható egyben a Fidesz. Ángyán várható kiválása elsősorban nem szakpolitikai veszteség lesz (miközben nyilván igen alapos ismerője területének), hanem erkölcsi, azt fogja jelezni, hogy becsületes ... (2013.05.27. 10:19) Ki szerzi meg Ángyán Józsefet?
  • Madár István: "Az Európai Bizottság jelezte, néhány déli országnál hajlandó lehet elfogadni, hogy azok ne, vagy csak később érjék el a kitűzött 3%-os GDP-arányos deficitcélt. Mi annyira rossz viszonyban vagyunk velük, hogy nálunk ez fel sem merül." Ez egy közke... (2013.05.14. 08:46) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Ezek is mind érdekes kérdések, még akkor is, ha a Fidesz - ha még képes felismerni a politikai érdekeit - viszonylag könnyű helyzetben van, akárcsak Schmitt Pál esetében volt. Horváth István - bár egy megyeszékhely polgármestereként nyilván van a m... (2013.05.10. 11:20) Trafikmutyi-hangfelvétel: beáldoz vagy bevéd a Fidesz?
  • Utolsó 20

FRISS ATLATSZO.HU

Nincs megjeleníthető elem

KORÁBBI TÉMÁK

  • Brückner Gergő: Szerintem ez félrement. A hírnek örüljünk, és a növekedési áldozatot nem lehet felróni a kormánynak, hiszen ő már régen jelezte, hogy nem kéne feszíteni a húrt, nem kéne tovább apasztani a növekedési esélyt. Természetesen a magyar kormány minden bűne, az igazságtalan és kudarcra ítélt ostoba adónemek, illetve a saját háttércsapathoz áramoltatott közpénzek minden gazdasági témájú posztnál elővehetők. De a túlzott deficit eljárásból való kikerülé... (2013.05.31. 02:03) Orbán győzelme: nincs uniós hiányeljárás, de növekedés sincs
  • Madár István: Ugyanerről Gyévai Zoli: tagokvagyunk.postr.hu/utoljara-a-kettos-mercerol "De vegyünk egy másik, mostanában gyakran emlegetett példát. Tőlem is nemegyszer megkérdezték már, miként lehetséges az, hogy Franciaország kap újabb két évet, miközben Magyarország korábban nem részesült ilyen kegyben. Itt is fennáll az az érv, miszerint nem teljesen azonos két helyzetről van szó. Ugyanis, a tévhittel szemben, de facto a magyar kormány is kaphatna „hal... (2013.05.27. 20:17) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Szerintem az a kérdés, hogy általában véve meddig tartható egyben a Fidesz. Ángyán várható kiválása elsősorban nem szakpolitikai veszteség lesz (miközben nyilván igen alapos ismerője területének), hanem erkölcsi, azt fogja jelezni, hogy becsületes ember nem maradhat meg a Fideszben. Ugyanakkor Ángyán egyértelműen kapitalizmuskritikus politikus (ez nekem nem feltétlenül ellenszenves, bár nem az ő kapitalizmuskritikai megközelítése áll igazán köz... (2013.05.27. 10:19) Ki szerzi meg Ángyán Józsefet?
  • NagyLevin: Ezek is mind érdekes kérdések, még akkor is, ha a Fidesz - ha még képes felismerni a politikai érdekeit - viszonylag könnyű helyzetben van, akárcsak Schmitt Pál esetében volt. Horváth István - bár egy megyeszékhely polgármestereként nyilván van a megyében némi súlya, azért - némi veszteséggel, elengedhető és kicserélhető, jelentkezők nyilván vannak a helyére. Persze, a teljes frakciónak is mennie kéne, akik ott voltak, közreműködtek és együtt ... (2013.05.10. 11:20) Trafikmutyi-hangfelvétel: beáldoz vagy bevéd a Fidesz?
  • Holtzer Péter: Noch dazu "Csuhások térdre, imához!" (2013.05.08. 08:07) Kövér László begurult és megint nincs igaza
  • renyipd: csinálok egy törvényt (2013.05.03. 11:48) Orbán Viktor őszödi beszéde is lehetne
  • Brückner Gergő: Egy szinte off topic megjegyzés, bár a poszt utolsó mondatához tartozik, de értem, hogy nem erről szólt ez a bejegyzés. Szóval a pénzét csak offshore-ban biztonságban tudó posztkomcsik és poszt-fülkések közül a tájékozottabbak már azt is tudják, hogy ma már az offshore szinte ugyanakkora kockázat, mint Magyarországon, transzparensen gazdagnak lenni. Elképesztő ütemben nyírják ezt a világot, lásd francia offshore-kormányválság, a svájci banktit... (2013.04.29. 17:50) A Fidesz fülkeforradalmi tőkésosztálya
  • akos.szalai: És hogy kezdődött mindez? Védjük meg a gyerekeket, ne lehessen mindenhol cigit kapni. Csak összehasonlításként - jószándékkal ez is le van öntve (sőt, kétségbe sem vonom): www.origo.hu/itthon/20130427-szabalyoznak-a-menzak-kinalatat.html De egy ismerősöm tapasztalata: a gyerekek ezt nem eszik meg - mióta idén bevezették az új központosított menzát, azóta alig van menzás az iskolában. Másrészt az engem nem zavarna, ha nem a régi trafikok maradn... (2013.04.27. 18:54) Trafikmutyi: ritka bepillantás a NER működésébe
  • rajcsányi.gellért (ergé): Óceánia meg mindig is Keletázsia ellen viselt háborút. (2013.04.25. 13:29) Megbukott a megszorítások politikája Európában
  • Madár István: Tulajdonképpen ez mégis csak hatékonyabb forma, mint amikor az átkosban egyszerűen csak elvették a boltot, földet, majd megkapták azt az elvtársak. Ki lehet használni, hogy ma már gyorsabb világban élünk, egyből oda lehet adni a haveroknak. Mi ez, ha nem fejlődés? (2013.04.24. 13:56) Dohányállamosítás: megint a haverok jártak jól
  • Brückner Gergő: Életem egyik legmegdöbbentőbb újságírói élménye volt, amikor ilyen titkosszolgálat - alvilág együttműködéseket megismerhettem. A klasszikus szereposztás az volt, hogy a titkosszolgálat címeket adott a bűnözőknek, akik titkosszolgálati információk segítségével időzítették a betöréseket, megtarthatták a lakásban talált cuccokat, cserébe bepoloskázták a lakást. (2013.04.23. 11:39) Portik-Laborc: mit szól az MSZP?
  • NagyLevin: A "jobboldal" történelmi vezető szerepének mítosza is kellett ehhez. Aki ezt a helyzetet, ami "jár" a jobboldalnak, biztosítja, de még ez sem kell, ezt az igényt vezetőként megtestesíti, az a helyén lesz és a helyén is marad. Ezt az igéretet Orbán Viktor "megörökölte" a második ciklusban és végérvényesen betöltötte 2002 után. Az, ahogy a szocialisták viszonyultak a kérdéshez, mindenfajta pátoszt nélkülözött, ők csak azt gondolták, hogy majd ném... (2013.04.02. 10:56) Fidesz 25: egy párt leválthatatlan vezetővel

FRISS TRANSINDEX

Nincs megjeleníthető elem

velemenyvezer [kukac] gmail [pont] com I twitter I facebook

RSS 2.0 bejegyzések I RSS 2.0 kommentek I Tedd a könyvjelzők közé!

írják: többen I

© VÉLEMÉNYVEZÉR 2010-2013.

süti beállítások módosítása