Véleményvezér

vv

Ritkán rossz egy Orbán-beszéd: ez az volt

2013.02.25. I 0 komment I Címkék: fidesz orban allam demokracia

overtekel.jpgA demokrácia mégiscsak úgy van kitalálva, hogy négyévente az ember megméretteti magát, ezért egy politikus szájából rendkívül furcsa, amikor húsz évre vázol fel célokat, azt sugallva, hogy addig folyamatosan hatalmon fog maradni. (Fotó: Barakonyi Szabolcs/Index)

Pénteken Orbán Viktor tizenötödszörre tartotta meg szokásos évértékelő beszédét. Az elmúlt 15 évben rendkívül különböző szónoklatokat hallhattunk már a kormányfőtől: akadtak nagy ívű, már-már világmegváltó beszédek, de akadtak kimondottan pragmatikus szövegek is. Azonban olyanra nem volt nagyon példa, hogy Orbán Viktor rossz beszédet tartson. A pénteki évértékelő ugyanis kimondottan rossz beszéd volt.

Ajánlott írásunk: A nyomozókat is ráküldik Simorékra

Rossz stílus, hibás idézetek, logikátlanság

Mindenekelőtt nem tudunk elmenni a beszéd egy nagyon fontos sajátossága mellett: a majd egy órás szövegbe több tárgyi tévedés, hibás idézet, képzavar, stílushiba csúszott. A Véleményvezér szerint egy miniszterelnöki beszéd esetében ez nem csupán kínos, hanem megengedhetetlen igénytelenség is. És itt távolról sem csak a Márainak mondott Ottlik-idézetre, vagy a rosszul citált Reagan-mondásra gondolunk, hanem az olyan alapvető tévedésekre, mint amikor a miniszterelnök azzal akarta bizonygatni kormánya sikerességét, hogy 2012-ben 2000-el több gyerek született az előző évhez képest.

Ahogy már sokan utaltak rá, az adatokat megnézve tisztán látszik, soha nem született olyan kevés gyerek az országban, mint az elmúlt két évben és ha a miniszterelnök logikája lenne a mérvadó, akkor az emberek minden bizonnyal a szocialisták politikájával értettek egyet, hiszen évente majd' tízezerrel több gyerek született akkoriban. És akkor az olyan stílushibákat, mint az „aki fél, azt megharapja a kutya, ledobja a ló, sőt még a roller is" nem is említjük.

Ezek olyan hibák, melyek egy középiskolai fogalmazásban talán csak jegylevonást érdemelnek, egy miniszterelnöki beszédet azonban komolytalanná tesznek.

Véleményvezérek a Véleményvezéren - Blogunkon újságírók, bloggerek, közgazdászok és más, közélettel foglalkozó szakértők fejtik ki véleményüket a hozzászólásokban.

Vízió alapok nélkül

Ha egyetlen szóval kellene jellemeznünk a pénteki beszédet, azt kell mondanunk, hogy a miniszterelnök beszéde zagyva volt. Orbán Viktor mind stílusában, mind tartalmában csapongott, a beszédből hiányzott a tiszta vonalvezetés.

Ráadásul Orbán Viktor ismét beleesett a népvezérek tipikus csapdájába: nem kormányfői, hanem államfői beszédet mondott. Például olyasmivel próbálta bizonyítani az ország sikerességét, aminek semmi köze a kormány munkájához. A Véleményvezér nem értette, hogy kerül kissé nevetséges módon a miniszterelnök évértékelőjébe a magyar középiskolások nemzetközi tanulmányi versenyének eredménye, vagy akár a rangos matematikai díjat elnyert magyar tudós sikere. Ha a személyes teljesítmény mögött bármiféle kormányzati eredményt akarnánk sejtetni, akkor egészen biztosan sok-sok kormányt kellene visszamennünk az időben, hogy a dicsőség egy részét valakinek kiosszuk, miként az Orbán-kormány oktatáspolitikájának valódi hatását is majd évtizedek múlva lehet csak látni.

Ezért most mindennél fontosabb, hogy legyen világos elképzelésünk a jövőről, a következő húsz évről, és döntéseinkkel, politikai, gazdasági, társadalmi döntéseinkkel azok irányába haladjunk. A mi mestertervünk szerint megszüntetjük az ország külső pénzügyi függését. Megszüntetjük Magyarország energiafüggőségét. Mindenkit kihozunk, pontosabban kisegítünk a devizaadósságból. Megállítjuk a népesség fogyását. Mindenki talál majd itthon munkát, aki itthon kíván dolgozni. A magyar gazdaság versenyképességét a világ legjobb harminca közé visszük. Az újraiparosítással a magyar ipart összeépítjük a némettel. A pénz, az energia és az információ költségszintje a hazai vállalkozások számára alacsonyabb lesz a versenytársaink költségszintjénél. Tízezer exportáló, versenyképes magyar középvállalatot fogunk felépíteni. 15-20 regionális magyar multi ad majd erőt a magyar gazdaság globális terjeszkedéséhez, és közben a nemzeti össztermék 50 százaléka alá csökkentjük az államadósságot. Innovációra és kutatásra fordítjuk majd a nemzeti össztermék 4-5 százalékát. Több egyetemünket is bevisszük a világ 200 legjobb egyeteme közé. Kultúra, tudomány, zene és sport területén népességszámunknál jóval tekintélyesebb helyezést érünk majd el, ismét kultúrnemzet leszünk. A Kárpát-medencében élő és a világban szétszórt magyarokat kulturális, közjogi és szellemi tekintetben is integráljuk, kihasználjuk a modern kor jogi és technikai lehetőségeit, vagyis szétszórattatásból világnemzetet építünk, és mindennek eredményeképpen a magyar családok életszínvonala meghaladja majd az európai átlagot. Ezt a jövőképet precízen kidolgozott tervekkel, egy újjászervezett állammal, elkötelezett szakemberekkel és egy dolgozni akaró és dolgozni képes társadalommal váltjuk valóra.

Orbán Viktor: Magyarország jobban teljesít (évértékelő beszéd)

Hasonlóképpen teljesen indokolatlan volt a miniszterelnök húsz éves víziója. Nyilván jó, ha egy politikus hosszú távon gondolkodik, de nem értjük, hogy kerül ilyesmi egy miniszterelnök „hétköznapi" évértékelőjébe. Arról nem is beszélve, hogy Orbán Viktor saját víziójára semmiféle alapot nem szolgáltatott, nem volt érthető, mire alapozza a jövőbeli „hatalmas szárnyalást", különösen amikor kormánya elmúlt három éves teljesítménye nagyon távolról sem ebbe az irányba mutat.

A demokrácia mégiscsak úgy van kitalálva, hogy négyévente az ember megméretteti magát, ezért egy politikus szájából rendkívül furcsa, amikor húsz évre vázol fel célokat, azt sugallva, hogy addig folyamatosan hatalmon fog maradni. Nem véletlen, hogy a világ nyugati részén ilyen víziókat leginkább köztársasági elnökök, uralkodók szoktak felvázolni, de nem regnáló miniszterelnökök.

Olvasd el ezt is: Lassan már csak a Fidesz védi a kommunista ügynököket

Kocsmai világmegváltás

Még mielőtt bárki félreérti, a Véleményvezér nem gondolja, hogy Orbán Viktor koronát szeretne a fejére tenni. A problémánk pont az, hogy a kormányfő érvértékelője egy tipikus közép-európai kocsmai értelmiségi világmegváltássá silányodott. Mifelénk két-három sör után mindenki megvilágosodik és világmegváltó terveket vázol fel, hogy húsz év múlva hogy lesz újra mienk Erdély, vagy akár az egész Európai Unió. Ahelyett, hogy hétköznaponként inkább szépen leülne az íróasztala elé és rendesen elvégezné a munkáját – ahogy azt a hanyatló Európában amúgy szokás.

Ha tetszett az írás, kövesd a Véleményvezért a Facebookon is!

Figyelem! Írásainkat Facebook-csoportunkban lehet kommentelni.

A blogon csak meghívott hozzászólóink kommentjei jelennek meg.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.





Véleményvezérek a Véleményvezéren - blogunkat ezentúl újságírók, bloggerek, közgazdászok és más, közélettel foglalkozó szakértők kommentelik.

FRISS HOZZÁSZÓLÁSOK

  • Brückner Gergő: Szerintem ez félrement. A hírnek örüljünk, és a növekedési áldozatot nem lehet felróni a kormánynak, hiszen ő már régen jelezte, hogy nem kéne feszíteni a húrt, nem kéne tovább apasztani a növekedési esélyt. Természetesen a magyar kormány minden bű... (2013.05.31. 02:03) Orbán győzelme: nincs uniós hiányeljárás, de növekedés sincs
  • Madár István: Ugyanerről Gyévai Zoli: tagokvagyunk.postr.hu/utoljara-a-kettos-mercerol "De vegyünk egy másik, mostanában gyakran emlegetett példát. Tőlem is nemegyszer megkérdezték már, miként lehetséges az, hogy Franciaország kap újabb két évet, miközben Mag... (2013.05.27. 20:17) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Szerintem az a kérdés, hogy általában véve meddig tartható egyben a Fidesz. Ángyán várható kiválása elsősorban nem szakpolitikai veszteség lesz (miközben nyilván igen alapos ismerője területének), hanem erkölcsi, azt fogja jelezni, hogy becsületes ... (2013.05.27. 10:19) Ki szerzi meg Ángyán Józsefet?
  • Madár István: "Az Európai Bizottság jelezte, néhány déli országnál hajlandó lehet elfogadni, hogy azok ne, vagy csak később érjék el a kitűzött 3%-os GDP-arányos deficitcélt. Mi annyira rossz viszonyban vagyunk velük, hogy nálunk ez fel sem merül." Ez egy közke... (2013.05.14. 08:46) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Ezek is mind érdekes kérdések, még akkor is, ha a Fidesz - ha még képes felismerni a politikai érdekeit - viszonylag könnyű helyzetben van, akárcsak Schmitt Pál esetében volt. Horváth István - bár egy megyeszékhely polgármestereként nyilván van a m... (2013.05.10. 11:20) Trafikmutyi-hangfelvétel: beáldoz vagy bevéd a Fidesz?
  • Utolsó 20

FRISS ATLATSZO.HU

Nincs megjeleníthető elem

KORÁBBI TÉMÁK

  • Brückner Gergő: Szerintem ez félrement. A hírnek örüljünk, és a növekedési áldozatot nem lehet felróni a kormánynak, hiszen ő már régen jelezte, hogy nem kéne feszíteni a húrt, nem kéne tovább apasztani a növekedési esélyt. Természetesen a magyar kormány minden bűne, az igazságtalan és kudarcra ítélt ostoba adónemek, illetve a saját háttércsapathoz áramoltatott közpénzek minden gazdasági témájú posztnál elővehetők. De a túlzott deficit eljárásból való kikerülé... (2013.05.31. 02:03) Orbán győzelme: nincs uniós hiányeljárás, de növekedés sincs
  • Madár István: Ugyanerről Gyévai Zoli: tagokvagyunk.postr.hu/utoljara-a-kettos-mercerol "De vegyünk egy másik, mostanában gyakran emlegetett példát. Tőlem is nemegyszer megkérdezték már, miként lehetséges az, hogy Franciaország kap újabb két évet, miközben Magyarország korábban nem részesült ilyen kegyben. Itt is fennáll az az érv, miszerint nem teljesen azonos két helyzetről van szó. Ugyanis, a tévhittel szemben, de facto a magyar kormány is kaphatna „hal... (2013.05.27. 20:17) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Szerintem az a kérdés, hogy általában véve meddig tartható egyben a Fidesz. Ángyán várható kiválása elsősorban nem szakpolitikai veszteség lesz (miközben nyilván igen alapos ismerője területének), hanem erkölcsi, azt fogja jelezni, hogy becsületes ember nem maradhat meg a Fideszben. Ugyanakkor Ángyán egyértelműen kapitalizmuskritikus politikus (ez nekem nem feltétlenül ellenszenves, bár nem az ő kapitalizmuskritikai megközelítése áll igazán köz... (2013.05.27. 10:19) Ki szerzi meg Ángyán Józsefet?
  • NagyLevin: Ezek is mind érdekes kérdések, még akkor is, ha a Fidesz - ha még képes felismerni a politikai érdekeit - viszonylag könnyű helyzetben van, akárcsak Schmitt Pál esetében volt. Horváth István - bár egy megyeszékhely polgármestereként nyilván van a megyében némi súlya, azért - némi veszteséggel, elengedhető és kicserélhető, jelentkezők nyilván vannak a helyére. Persze, a teljes frakciónak is mennie kéne, akik ott voltak, közreműködtek és együtt ... (2013.05.10. 11:20) Trafikmutyi-hangfelvétel: beáldoz vagy bevéd a Fidesz?
  • Holtzer Péter: Noch dazu "Csuhások térdre, imához!" (2013.05.08. 08:07) Kövér László begurult és megint nincs igaza
  • renyipd: csinálok egy törvényt (2013.05.03. 11:48) Orbán Viktor őszödi beszéde is lehetne
  • Brückner Gergő: Egy szinte off topic megjegyzés, bár a poszt utolsó mondatához tartozik, de értem, hogy nem erről szólt ez a bejegyzés. Szóval a pénzét csak offshore-ban biztonságban tudó posztkomcsik és poszt-fülkések közül a tájékozottabbak már azt is tudják, hogy ma már az offshore szinte ugyanakkora kockázat, mint Magyarországon, transzparensen gazdagnak lenni. Elképesztő ütemben nyírják ezt a világot, lásd francia offshore-kormányválság, a svájci banktit... (2013.04.29. 17:50) A Fidesz fülkeforradalmi tőkésosztálya
  • akos.szalai: És hogy kezdődött mindez? Védjük meg a gyerekeket, ne lehessen mindenhol cigit kapni. Csak összehasonlításként - jószándékkal ez is le van öntve (sőt, kétségbe sem vonom): www.origo.hu/itthon/20130427-szabalyoznak-a-menzak-kinalatat.html De egy ismerősöm tapasztalata: a gyerekek ezt nem eszik meg - mióta idén bevezették az új központosított menzát, azóta alig van menzás az iskolában. Másrészt az engem nem zavarna, ha nem a régi trafikok maradn... (2013.04.27. 18:54) Trafikmutyi: ritka bepillantás a NER működésébe
  • rajcsányi.gellért (ergé): Óceánia meg mindig is Keletázsia ellen viselt háborút. (2013.04.25. 13:29) Megbukott a megszorítások politikája Európában
  • Madár István: Tulajdonképpen ez mégis csak hatékonyabb forma, mint amikor az átkosban egyszerűen csak elvették a boltot, földet, majd megkapták azt az elvtársak. Ki lehet használni, hogy ma már gyorsabb világban élünk, egyből oda lehet adni a haveroknak. Mi ez, ha nem fejlődés? (2013.04.24. 13:56) Dohányállamosítás: megint a haverok jártak jól
  • Brückner Gergő: Életem egyik legmegdöbbentőbb újságírói élménye volt, amikor ilyen titkosszolgálat - alvilág együttműködéseket megismerhettem. A klasszikus szereposztás az volt, hogy a titkosszolgálat címeket adott a bűnözőknek, akik titkosszolgálati információk segítségével időzítették a betöréseket, megtarthatták a lakásban talált cuccokat, cserébe bepoloskázták a lakást. (2013.04.23. 11:39) Portik-Laborc: mit szól az MSZP?
  • NagyLevin: A "jobboldal" történelmi vezető szerepének mítosza is kellett ehhez. Aki ezt a helyzetet, ami "jár" a jobboldalnak, biztosítja, de még ez sem kell, ezt az igényt vezetőként megtestesíti, az a helyén lesz és a helyén is marad. Ezt az igéretet Orbán Viktor "megörökölte" a második ciklusban és végérvényesen betöltötte 2002 után. Az, ahogy a szocialisták viszonyultak a kérdéshez, mindenfajta pátoszt nélkülözött, ők csak azt gondolták, hogy majd ném... (2013.04.02. 10:56) Fidesz 25: egy párt leválthatatlan vezetővel

FRISS TRANSINDEX

Nincs megjeleníthető elem

velemenyvezer [kukac] gmail [pont] com I twitter I facebook

RSS 2.0 bejegyzések I RSS 2.0 kommentek I Tedd a könyvjelzők közé!

írják: többen I

© VÉLEMÉNYVEZÉR 2010-2013.

süti beállítások módosítása