Létrejött egy értékrendszer, melyet a Fidesz és az LMP természetes módon vall. Még az MSZP és a Jobbik egy része is látványosan próbál hozzá igazodni.
(Fotó: Huszti István/Index)

Orbán Viktor szerint a 2010-es választással Magyarországon megszületett egy "nagy közösség", a nemzeti centrum, melynek jobb-és baloldaliak egyaránt tagjai, és melyet – szemben a múlt meddő vitáival – a józan ész jellemez.

Megpróbáljuk értelmezni, hogy mire is gondolhatott a miniszterelnök.

Mi változott?

A magyar politika 2010-re valóban lényegesen átalakult – a mostani választási eredmény azonban csupán eredménye annak a folyamatnak, mely már két évtizede tart. Az igazi átrendeződés nem a parlamenti erőviszonyokban, hanem a közgondolkodásban, a fejekben történt. Az ugyanis, amit a '90-es évek közepén még „polgári gondolatnak” hívtak, és mely csak egy volt a számos rivalizáló politikai gondolat közül, mára a magyar közélet döntő többségének eszmei alapvetését jelenti.

Egy kicsit leegyszerűsítve azt mondhatjuk, hogy ez a gondolat nem mást akart, mint a kommunizmus bűneinek megvallását és a nemzeti, kulturális összetartozás alapjainak kimondását. Nem arról van szó, hogy hirtelen jobboldali lett az ország! Csak azért számíthatott mindez jobboldaliságnak, mert az akkori baloldal egészen egyszerűen tagadta ezen követelések legitimitását. A „boszorkányüldözés”, a „horthysta”, illetve a „fasiszta” kifejezések úgy röpködtek az akkori közéletben, mint manapság a szúnyogok a pesti éjszakában.

2010 áprilisára minden megváltozott. A Trianon-emléknapot az LMP frakcióvezetője is megszavazta, a kettős állampolgárságról szóló törvényt pedig mindössze három szocialista képviselő ellenezte. Mindeközben a pártállami karrierjére, cenzorságára korábban reflektálni sem hajlandó Lendvai Ildikó gyakorlatilag Kanosszát jár.

Ami korábban a polgári politika fő aspirációja volt, mára, úgy tűnik, normává emelkedik.

Mi az oka?

Nem a „polgáriak” voltak fenemód meggyőzőek, hanem egyszerűen nekik dolgoztak a biológia törvényei. Az átlagos szavazó nézetrendszere átalakult, hiszen húsz év alatt eltűnt egy generáció, egy új pedig megjelent. A kádári nosztalgián élők száma csökken, az új generációk pedig a pártállami agymosás hiányában természetes módon kötődnek olyan, a nyugati civilizációban normálisnak számító értékekhez, mint a haza- és szabadságszeretet.

Nekik nem kell különösebben megmagyarázni, miért nemzeti tragédia Trianon. Számukra a „Kádár alatt sem volt olyan rossz” hamisan cseng, nem is beszélve arról, hogy „Kádár alatt jobb volt”. Ha egy mai átlagos húszonéves megnézni mondjuk Horn Gyula valamelyik beszédét vagy az MSZP valamelyik kampányfilmjét a '90-es évekből, egyszerűen nem fogja elhinni, hogy szülei generációjának egy jó részét ez a mondanivaló, ez a stílus, ezek a szimbólumok mozgósítani tudták.

Mi az a nemzeti centrum?

Mára bizonyos értelemben valóban létrejött Magyarországon egy alap, amelyre akár valódi közösség is épülhet: egy olyan értékrendszer, melyet a Fidesz és az LMP szemmel láthatóan természetes módon vall, és amelyhez még az MSZP és a Jobbik egy része is látványosan próbál igazodni. Aki emlékszik még, hogy milyen volt a kilencvenes évek, az tudja, hogy ez bizony nagy szó, hogy van minek örülni. És ha már hívni kell valahogy, akkor tényleg hívjuk inkább Nemzeti Centrumnak, mint a Nemzeti Együttműködés Rendszerének.

De hiba lenne ebből azt a következtetést levonni, hogy az egykori polgári erőket egyesítő Fidesz ezáltal biztosította is magának a tartós politikai hatalmat! A MSZP-nek jelenlegi formájában természetesen esélye sincs ebben a szavazói közegben. A fenti alapértékeket következesen tagadók hanyatlásával a velük való éles konfrontációból élő Jobbik alól is kicsúszóban a talaj.

Ez azonban csak annyit jelent, hogy a Fidesz ellenfelei máshonnan jönnek majd.

Amennyiben a választók döntő többsége tartósan magáévá teszi a nemzeti centrumot jellemző gondolatokat, akkor a politikai verseny majd ezen kereteken belül fog zajlani. Sokkal érdekesebb lenne például az egyes pártok külpolitikai elképzeléseinek összevetése, ha az egyiknél nem kéne azt feltételezni, hogy ők elsősorban kicsik próbálnak maradni. Az is nyilvánvalóan jobb volna mindenkinek, ha egyik miniszterelnök sem kerülhetne olyan helyzetbe, hogy a saját ügynökmúltja miatt kell százmilliárdok ostoba elköltésével legitimációt vásárolnia.

Egyszerűen normálisabb lenne a magyar politikai élet.

A nemzeti centrum fogalmának lehet értelme, de ez nem azt jelenti, hogy ezentúl mindenki a Fideszre fog szavazni. Hanem, hogy identitásbeli és történelmi témák helyett más, praktikusabb kérdések körül fognak kikristályosodni a politikai ellentétek.

Ha tetszett az írás, csatlakozz a Véleményvezér Facebook-csoportjához!