Véleményvezér

Békeidőben és szövetségi rendszer tagjaként is számít az, hogy egy adott országnak van-e komolyan vehető katonai potenciálja: ez nem csak egy szűk katonai mezőben értelmezhető kérdés. Különvélemény.

Hétvégi rovatunkban a hét általunk legérdekesebbnek, legtanulságosabbnak, legprovokatívabbnak talált hozzászólása kapcsán kérjük meg annak szerzőjét, hogy fejtse ki bővebben állításait. Most Kiss Ádám újságírót, publicistát kérdezzük, aki a következő kommentet írta Kizárni a NATO-ból a potyautas magyarokat? c. posztunkhoz:

Kiss Ádám: Onnan nézve ciki a dolog szerintem, hogy miközben jelen vagyunk egy csomó misszióban Afganisztántól Afrikáig, az ország katonai erejéhez képest szerintem nem is kevés emberrel, és a katonáink helytállnak, aközben az összes eddigi kormány leszarta a honvédelem ügyét. Ez makroszinten például a GDP-arányos honvédelmi költségvetés megkövetelt szinttől való elmaradását jelenti, mikroszinten meg konkrétan a Don-kanyar szindrómát: az Afganisztánba küldött katonák felszereltsége folyamatosan alatta maradt az elvártnak, aminek emberhalál is lett a következménye, de a Bálint könyvében van még jópár ilyen abszurd sztori.

És akkor ott van az egész haderő rettenetes technikai színvonala, meg az, hogy van csúcstechnikájú Gripen, de nincs elég melegítő a katonáknak, vagy nincs pénz elutaztatni egy kiképzendő egységet egy távolabbi kiképzési helyre, meg az iszapkatasztrófára kivezényelt egységek a csúcstechnika mellett muzeális Csepel teherautókkal dolgoznak. Aztán az, hogy olyan fejlesztéseket, mint a kevlarsisak-csere, ami egy Gripen-beszerzéshez képest aprópénz, képtelenek lebonyolítani, a gépkarabély modernizáció belefulladt a korrupcióba, lassan az összes harcjárművünk, helikopterünk üzemideje lejár, ennek megoldására drága és nevetséges hazai „fejlesztésekkel" tuningoljuk például a BTR-eket, miközben a szomszédos posztszoc országok sokkal ügyesebben vásároltak új vagy használt nyugati technikákat. A magyar haderő nem egy fejlesztést egyáltalán annak köszönhet, hogy az USA-tól a szövetségesi hűség - afganisztáni részvétel - fejében pénzügyi és technikai támogatást kaptunk! Ha nem adtak volna Hummer terepjárókat, akkor most is maffiózó autónepperektől bérelt Hummereken kellene vezetni tanulniuk az Afganisztánba készülő katonáknak.

És mindez a katonai-politikai vezetés komolytalan hozzáállásának is köszönhető. Van egy hadseregünk, amiben fiatal tisztek az USA-ba mennek továbbképzésre, meg külföldi missziókra, hogy szakmailag a topon legyenek, közben meg emlékszem még a honvédelmi bizottság egyik ülésére talán 2010-ből, én olyan buta, fogalmatlan embereket még egy sarki talponállóban sem láttam, mint akik ott ültek.

Kétségtelen, hogy most indultak el pozitív változások, de kíváncsi leszek ezek mennyire lesznek például mélyrehatóak. Szvsz az említett szavazási eredmények ennek a megbízhatatlan gyökérségnek köszönhetőek.

Véleményvezér: Azt írod, hogy a külföldi missziókban való részvétel ellenére egyik kormány sem törődött a honvédelem ügyével. Szerinted ennek inkább pénzügyi-gazdasági, vagy inkább koncepcionális okai vannak? Nem lehet, hogy a szakpolitikusokon kívül az egyszeri magyar politikus tényleg nem is érti, hogy miért van szükség honvédelemre?

KÁ: Szerintem itt a probléma ugyanaz, mint az összes hasonló, évtizedek óta úgyhagyott-toldozott-foldozott-elkezdett-abbahagyott-újrakezdett Nagy Magyar Ügyben. Vagyis a rendszerváltás utáni kormányzatok képtelenek voltak egy koherens egész rendszerben megfogalmazni, hogy a Varsói Szerződés tömeghadseregének leépítésén túl mi a honvédség értelme, célja, jelene, jövője stb., és ezt meg is valósítani.

Emellett azt gondolom, sem a politikában, sem a szélesebb közvéleményben nem lett kellően megért(et)ve, hogy a honvédelem az nem csak a „haza védelmét" jelenti, és a NATO-tagság sem csupán annyi, hogy aláírtunk egy papírt. Itt egy olyan összetett szervezetet kell működtetni, ami képes az ország védelmére, más országokkal való együttműködésre, nemzetközi missziókban való részvételre, az új típusú katonai kihívások (terrorizmus, kiberháború stb.) kezelésére. Emellett pedig a civil életben is fontos szereplő: például természeti és ipari katasztrófák elhárításánál, a polgári repülés biztosításánál, a kutatás-fejlesztésben való részvétellel, vagy a nemzeti hagyományok ápolásával. Nem utolsó sorban pedig munkahely, ami munkát, képesítést ad (kell, hogy adjon) emberek tízezreinek.

És akkor még nem beszéltünk arról, ami ennek a posztnak az apropója is, hogy a NATO-tagság milyen kötelezettségekkel, vállalásokkal, elvárásokkal jár, és ez nekünk miért is jó, hogy tagok vagyunk.

Kiss Ádám (1984) újságíró, publicista. Jelenleg a Hírszerző vezető szerkesztője. Korábban főképp helyszíni riportokat írt, foglalkozott honvédségi és biztonságpolitikai témákkal, 2009-ben járt Afganisztánban is.

VV: Az afganisztáni magyar misszió helyzete és teljesítménye mennyiben jelent kivételt a hadsereg általános állapotához képest?

KÁ: Annyiban biztosan jobb, hogy a missziókban részt vevő katonák például jobb felszerelést kapnak, és a misszió idején a fizetésük is sokkal nagyobb – utóbbi jelentős vonzerő. Másrészt, és ez talán a legfontosabb, amit Magyarország az egész afganisztáni háborúsdiból (meg a többi balkáni, sínai, afrikai stb. misszióból) profitálhat, hogy az itt megforduló katonák rengeteg tapasztalatot szereznek. Nem csupán konkrét harci tapasztalatokat – hiszen ilyenek is vannak – hanem más nemzetekkel való együttműködést, más kultúrákkal, más nyelveken való kommunikációt, mindenféle technikai és egyéb plusz tapasztalatok megszerzését, valódi és nem szimulált helyzetek kezelési képességét.

Amikor a Jobbik azon nyavalyog, hogy a honvédségnek a hazát kell védenie, és nem az imperialista Amerika érdekeit Afganisztánban, akkor pont azt nem ismerik fel, hogy a magyar katonák a haza védelméhez olyan katonai tapasztalatokat szereznek ezekben a missziókban, amit valószínűleg akármennyi hazai kiképzéssel sem tudnának megkapni. Egy jó hadseregnek szüksége van arra, hogy a katonái időről-időre valódi harctéri tapasztalatokat szerezzenek.

VV: Van-e értelme most belefogni komoly pénzeket ölni az önálló magyar hadsereg fejlesztésébe, vagy elég, ha a honvédelmünk a mostani szinten elvegetál addig, amíg valamikor a jövőben létre nem jön egy komolyan vehető közös európai haderő?

KÁ: Nem hinném, hogy valaha is eljutunk oda, hogy nem lesz szükség nemzeti haderőkre, de ha igen, az biztosan nem most lesz. Másrészt békeidőben és szövetségi rendszer tagjaként is számít az, hogy egy adott országnak van-e komolyan vehető katonai potenciálja, és önmaga mennyire veszi komolyan a védelmi feladatait és vállalásait. És ez megint nem csak egy szűk katonai mezőben értelmezhető kérdés.

VV: Szerinted hogyan illeszkedik a kormány NATO-hoz való viszonya a „keleti szél" politikájához? Nem okozhat feszültségeket, ha esetleg a NATO-val nem éppen barátságos országokkal próbálunk stratégiai gazdasági együttműködést kialakítani?

KÁ: Szerintem a kormány részéről pragmatikusan. A nemzetközi missziókban való részvétel „jó pont" a szövetségeseinknél, aminek közvetlen haszna lehet katonai szinten – például az USA-tól az elmúlt évek során folyamatosan kapott, nem kevés technikai és elméleti támogatás – és tágabb diplomáciai-politikai szinten is. Nem véletlen, hogy a kezdeti megingás után a Fidesz is szilárdan kitart az afganisztáni háborúban való részvétel mellett, és most Orbán Viktor balti légtérvédelmi felajánlása is hasonló lépés volt. Szerintem ez pontosan az a terület, ahol lehet „kompenzálni" a minket más területeken illető kritikákat. Azt nem tudom, hogy kívülről hogyan értékelik ezt a sajátos Kállay-kettőst. A NATO-val nem éppen barátságos országokkal szerintem lehet stratégiai szövetséget kötni, kérdés, hogy mit takar a stratégiai szövetség, és nem sért-e konkrét NATO-érdekeket.

A legutóbbi különvélemények a Véleményvezéren:
Varró László: Felbőszítésben Magyarország világrekorder
Martin József Péter: Az EU-nak nincs alternatívája
Vári György: Kijár Áder Jánosnak, hogy kapjon egy esélyt
Baksa Roland: A telefonadónál inkább a felkészületlenség dominálhat
Madár István: A gazdaságpolitikában nemigen van jelen a tudatosság elve
Szalai Ákos: A plágiumügy főszereplője nem Schmitt
Lánczi Tamás: Az LMP az SZDSZ bunkósbotját suhogtatja

Ha tetszett, kövesd a Véleményvezért a Facebookon is!

Írásainkat Facebook-csoportunkban lehet kommentelni.
A blogon meghívott hozzászólóink kommentjei jelennek meg.