Véleményvezér

vv

Amit a Fidesz a baloldaltól eltanult: önteltség, pökhendiség, kioktatás

2012.07.13. I 2 komment I Címkék: mszp fidesz kover laszlo

köverl.jpgA Fidesz mára ugyanúgy nem rendelkezik semmiféle önkritikával és közben ugyanúgy lesajnálja és kioktatja ellenfeleit, mint ahogy az MSZP, az SZDSZ vagy maga Gyurcsány Ferenc tette. (Fotó: Index)

A minap a magyar Országgyülés elnöke, Kövér László adott egy interjút, melyben a kormányt bíráló külföldi szereplőktől kezdve a határon túli magyar pártokon át az ellenzékig mindenkit kiosztott. A jelenség természetesen nem új, ám az mindenképpen megállapítható, hogy mostanra egyre többen a Fideszen belül is teljesen magukévá tették egykori ellenfeleik mindenkit lekezelő és lenéző stílusát.

Ajánlott írásunk: Határon túliak váltják le a Fideszt?

Mindenki hülye

Természetesen a Kövér László által elmondottak jónéhány helyen tartalmukban is megdöbbentőek, ám mégsem ez, hanem az egész interjú egységesen pökhendi stílusa az, ami a legszembetűnőbb. Ha valami nem fog hiányozni a rendszerváltozás utáni két évtizedből, az a magyar baloldal bicskanyitogató stílusa, mellyel a politikai ellenfeleiket kezelték. Jól emlékszünk a semmiféle megértést nem mutató, lekezelő és pökhendi magabiztosságra, mely a baloldalon kívül nem volt hajlandó senkit azonos súlycsoportban lévő szereplőként kezelni.

Nehéz feledni azt a minden alapot nélkülöző önteltséget, ahogyan mondjuk Lendvai Ildikó, Horn Gábor vagy sok baloldali értelmiségi folyamatosan kioktatták és lesajnálták a jobboldal képviselőit, megalázó módon legtöbbször felkészültségüket, szakértelmüket is megkérdőjelezve. Ez a hozzáállás még akkor is elfogadhatatlan lett volna, ha a baloldal fel tudott volna mutatni bármilyen értékelhető kormányzati teljesítményt – de még csak azt sem tudott.

Kövér László, hasonlóan a Fidesz számos politikusához, mostanra eljutott oda, ahol pár évvel ezelőtt a baloldal szócsövei abbahagyták. A szocialisták vezetőjének népszerűségét firtató kérdésre például ironikus személyeskedéssel válaszol („nyilván Mesterházy a legokosabb, legtehetségesebb és legmegnyerőbb személyisége a magyar politikának"), az LMP-t, mely a héten ismét komoly fejfájást okozott a Fidesznek, nem létező pártnak minősíti, Bajnai Gordont pedig a „pénztőke lieblingjének" nevezi. És jegyezzük meg, mindezt közjogi méltóságként, házelnökként teszi.

Véleményvezérek a Véleményvezéren - Blogunkon újságírók, bloggerek, közgazdászok és más, közélettel foglalkozó szakértők fejtik ki véleményüket a hozzászólásokban.

Így nem lehet együttműködni

Hogy ez a fajta arrogancia hová vezetett a szocialista és szabaddemokrata politikusok esetében, arra jól emlékszünk, Kövér László azonban láthatóan nem tanult a példájukból. De emlékszünk arra is, hogy ez a stílus nem csak a választókkal utáltatta meg a baloldalt, hanem a politikai riválisokkal való alkalmi együttműködés minden lehetőségét is kizárta. A hasonló hangvételű nyilatkozatok után ugyanis próbálkozhatott a szocialista-liberális koalíció bármilyen ügyben megszerezni a jobboldal támogatását, teljesen érthető volt, hogy ezek után soha nem kaphatta azt meg. A Véleményvezért például igencsak érdekelné, hogyan gondolja Kövér László a magyar pártok nagy együttműködését és konkrétan az RMDSZ-szel való közös politizálást, amikor a határon túli pártot először lebolsevikozta az interjúban, majd pedig gyakorlatilag nemzetárulónak nevezte.

Az RMDSZ vezetése nagyon régóta az MSZP-vel ápolja a legszorosabb kapcsolatot, amiben persze nincs semmi meglepő, hiszen mindkét párt ugyanolyan bolsevik gyökerekből táplálkozik, az erkölcseik, mentalitásuk és érdekeik is közösek. Mindkét párt „kívülről" vezérelt, s mindkettő azon dolgozik, hogy az erdélyi magyarság számára Budapest megszűnjön orientációs pont lenni. (...)

[A]z RMDSZ-nek a román politikai elithez sikeresen integrálódott „főtisztjei" felelősek az erdélyi magyarság drámai fogyásáért, gazdasági és társadalmi elsúlytalanodásáért és politikai jogai­nak folyamatos kétségbe vonásáért, megnyirbálásáért, az autonómia célkitűzésének elsikkasztásáért. Ami pedig Bugárékat illeti: a Most az a szlovák párt, amely sajátos érdeklődést mutat a magyarkérdés iránt.

„Teljes államreformot hajtottunk végre" Interjú Kövér Lászlóval (Magyar Hírlap)

Ha a házelnök valóban fontosnak tartja a markáns nemzetpolitikát, a határon túli magyarság érdekérvényesítésének fokozott támogatását, akkor teljesen ésszerűtlen válogatott sértéseket vágni azoknak a fejéhez, akikkel a Fidesznek a határon túli magyarság érdekében éppen hogy együtt kellene működnie.

Olvasd el ezt is: Kisajátítás: ha akarja, a kormány elveheti

Mint Gyurcsányék

Kövér László közismert arról, hogy nem tud indulatok és megbocsátás nélkül beszélni az elmúlt évtizedek baloldali politikusairól – ezért is meglepő, hogy az évek során mennyire átvette a stílusukat. Ezzel pedig sajnos még azokat is elidegeníti magától, akik egyébként sok esetben bátor és karakán kiállása miatt tisztelték őt. Mindez pedig általánosságban pártjára is igaz: a Fidesz mára ugyanúgy nem rendelkezik semmiféle önkritikával és közben ugyanúgy lesajnálja és kioktatja ellenfeleit, mint ahogy az MSZP, az SZDSZ vagy maga Gyurcsány Ferenc tette éppen velük.

Ha tetszett az írás, kövesd a Véleményvezért a Facebookon is!

Figyelem! Írásainkat Facebook-csoportunkban lehet kommentelni.

A blogon csak meghívott hozzászólóink kommentjei jelennek meg.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ontheonehand 2012.07.13. 09:22:28

A kormány szemmel láthatólag nem érti, és nem fogadja el azt, hogy a civilizáció legfontosabb hajtóereje a munkamegosztás és az együttműködés.

Úgy tűnik, véleményük szerint minden tudás letéteményese a kormány, mindent a kormánynak kell csinálnia. Döntés csak a legfelső szint születik, olyan kérdésekben is, amit több szinttel lejjebb kellene delegálni. A minisztériumok jellemzően nem a döntések előkészítésével, hanem azok utólagos magyarázatával töltik az idejüket. Elmaradnak a konzultációk az érintettekkel, mert nem kérdezzük meg a békákat, hogy lecsapoljuk-e a mocsarat – de itt sajnos már mindenki béka.

Ha pedig mindent ők tudnak a legjobban, akkor minek együttműködni bárkivel. A nemzetközi szervezetekkel, a stratégiai partnerekkel, a gazdasági élet szereplőivel, akárkivel. Itt minden bolond szembejön az autópályán.

Ez a modell még akkor is működésképtelen lehetne, ha a kormány tagjaiban meglenne a problémák megoldásához szükséges szakértelem. De azt hiszem, már kijelenthetjük, hogy kevés kivételtől eltekintve nincsen.

NagyLevin 2012.07.13. 10:43:11

Szerintem két teljes mértékben különböző arroganciáról beszélünk, és akkor is inkább az SZDSZ és a FIDESZ arroganciájának különbségeit kellene vizsgálni. A tipikus MSZP-miniszterelnök végül is mégiscsak az a Medgyessy Péter volt, akiről leginkább a kétbalkezesség meg az útleágazódás jut eszünkbe. Az MSZP, mikor sorra buktak le politikusaik, nem hivatkozott arra, hogy pl. Hagyó Miklós derék jászsági magyar ember, fel kell tőkésíteni stb, igaz, ez rongyos százmilliók esetén nem is hangzott volna hitelesnek, ezt csak a lenyúlás ekkora mértéke teszi egyáltalán mondhatóvá. Ebből látszik, hogy a különbség minőségi. Hagyó miatt magyarázkodtak zavartan, ártatlanságvélelméztek, ügyetlenkedtek, aztán lemondattak, felfüggesztettek, elhatárolódtak, ami röhejes volt ugyan, mert senki nem hiszi, hogy mindezt egy szervezet kellős közepén el lehet követni úgy, hogy senki sem tud róla, de mégse voltak rá büszkék, mint a Fidesz Nyergesre és Simicskára. Az SZDSZ pedig - idegesítően és indokolatlanul - lesajnált: politikai ellenfelet (mucsázás), politikai szövetségest (Horn Gábor arról, hová menjen Gyurcsány, miután közös "modernizációs elképzeléseik csúnyán megbuktak), továbbá a választópolgárokat is (a békák és a mocsár). Jozsefinista gőg, "én jobban tudom, mi kell neked, hülye nép, mint Te magad"-attitűd. Kövér azonban nem lesajnál, hanem megbélyegez és kiátkoz. Ellenségnek minősít, árulónak, akivel nem azért nem lehet tárgyalni, mert úgysem fogja fel, amit hall, hanem azért, mert ártani akar a nemzetnek, sőt kimondottan a pusztulásukat akarja -lásd RMDSZ. Továbbá tömeggyilkos eszmék ideológiai leszármazottja minden politikai ellenfelünk, osztoznak azok "erkölcseiben" és "érdekeiben". Kövér úgynevezett őszintesége már rég nem több ennek hangoztatásánál, ahogy az egész FIDESZ is elég régen úgy látja, hogy aki nem fideszes, nem magyar igazán- a haza nem lehet ellenzékben. Ennek komikus továbbfejlesztése Simicska és Nyerges azonosítása a magyar vállalkozásokkal, az ő magánérdekeik és a nemzeti érdek közé tett egyenlőségjel. Ez nagyon nem ugyanaz, mint az SZDSZ kioktatása és bár sokszor érdekes a VV elképzelése, amellyel a 2010 óta történteket "keretezi", hogy tudniillik a régi, '98-2002 közti Fidesz, amelyik annyival különb volt az MSZP-nél, már nincs sehol és az állatfarm lázadó, fideszes lakóinak egykor dicső vezetői lassan olyanok lesznek, mint Jones gazda, de ez esetben szerintem téves ez az elképzelés. Rosszabbak.





Véleményvezérek a Véleményvezéren - blogunkat ezentúl újságírók, bloggerek, közgazdászok és más, közélettel foglalkozó szakértők kommentelik.

FRISS HOZZÁSZÓLÁSOK

  • Brückner Gergő: Szerintem ez félrement. A hírnek örüljünk, és a növekedési áldozatot nem lehet felróni a kormánynak, hiszen ő már régen jelezte, hogy nem kéne feszíteni a húrt, nem kéne tovább apasztani a növekedési esélyt. Természetesen a magyar kormány minden bű... (2013.05.31. 02:03) Orbán győzelme: nincs uniós hiányeljárás, de növekedés sincs
  • Madár István: Ugyanerről Gyévai Zoli: tagokvagyunk.postr.hu/utoljara-a-kettos-mercerol "De vegyünk egy másik, mostanában gyakran emlegetett példát. Tőlem is nemegyszer megkérdezték már, miként lehetséges az, hogy Franciaország kap újabb két évet, miközben Mag... (2013.05.27. 20:17) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Szerintem az a kérdés, hogy általában véve meddig tartható egyben a Fidesz. Ángyán várható kiválása elsősorban nem szakpolitikai veszteség lesz (miközben nyilván igen alapos ismerője területének), hanem erkölcsi, azt fogja jelezni, hogy becsületes ... (2013.05.27. 10:19) Ki szerzi meg Ángyán Józsefet?
  • Madár István: "Az Európai Bizottság jelezte, néhány déli országnál hajlandó lehet elfogadni, hogy azok ne, vagy csak később érjék el a kitűzött 3%-os GDP-arányos deficitcélt. Mi annyira rossz viszonyban vagyunk velük, hogy nálunk ez fel sem merül." Ez egy közke... (2013.05.14. 08:46) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Ezek is mind érdekes kérdések, még akkor is, ha a Fidesz - ha még képes felismerni a politikai érdekeit - viszonylag könnyű helyzetben van, akárcsak Schmitt Pál esetében volt. Horváth István - bár egy megyeszékhely polgármestereként nyilván van a m... (2013.05.10. 11:20) Trafikmutyi-hangfelvétel: beáldoz vagy bevéd a Fidesz?
  • Utolsó 20

FRISS ATLATSZO.HU

Nincs megjeleníthető elem

KORÁBBI TÉMÁK

  • Brückner Gergő: Szerintem ez félrement. A hírnek örüljünk, és a növekedési áldozatot nem lehet felróni a kormánynak, hiszen ő már régen jelezte, hogy nem kéne feszíteni a húrt, nem kéne tovább apasztani a növekedési esélyt. Természetesen a magyar kormány minden bűne, az igazságtalan és kudarcra ítélt ostoba adónemek, illetve a saját háttércsapathoz áramoltatott közpénzek minden gazdasági témájú posztnál elővehetők. De a túlzott deficit eljárásból való kikerülé... (2013.05.31. 02:03) Orbán győzelme: nincs uniós hiányeljárás, de növekedés sincs
  • Madár István: Ugyanerről Gyévai Zoli: tagokvagyunk.postr.hu/utoljara-a-kettos-mercerol "De vegyünk egy másik, mostanában gyakran emlegetett példát. Tőlem is nemegyszer megkérdezték már, miként lehetséges az, hogy Franciaország kap újabb két évet, miközben Magyarország korábban nem részesült ilyen kegyben. Itt is fennáll az az érv, miszerint nem teljesen azonos két helyzetről van szó. Ugyanis, a tévhittel szemben, de facto a magyar kormány is kaphatna „hal... (2013.05.27. 20:17) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Szerintem az a kérdés, hogy általában véve meddig tartható egyben a Fidesz. Ángyán várható kiválása elsősorban nem szakpolitikai veszteség lesz (miközben nyilván igen alapos ismerője területének), hanem erkölcsi, azt fogja jelezni, hogy becsületes ember nem maradhat meg a Fideszben. Ugyanakkor Ángyán egyértelműen kapitalizmuskritikus politikus (ez nekem nem feltétlenül ellenszenves, bár nem az ő kapitalizmuskritikai megközelítése áll igazán köz... (2013.05.27. 10:19) Ki szerzi meg Ángyán Józsefet?
  • NagyLevin: Ezek is mind érdekes kérdések, még akkor is, ha a Fidesz - ha még képes felismerni a politikai érdekeit - viszonylag könnyű helyzetben van, akárcsak Schmitt Pál esetében volt. Horváth István - bár egy megyeszékhely polgármestereként nyilván van a megyében némi súlya, azért - némi veszteséggel, elengedhető és kicserélhető, jelentkezők nyilván vannak a helyére. Persze, a teljes frakciónak is mennie kéne, akik ott voltak, közreműködtek és együtt ... (2013.05.10. 11:20) Trafikmutyi-hangfelvétel: beáldoz vagy bevéd a Fidesz?
  • Holtzer Péter: Noch dazu "Csuhások térdre, imához!" (2013.05.08. 08:07) Kövér László begurult és megint nincs igaza
  • renyipd: csinálok egy törvényt (2013.05.03. 11:48) Orbán Viktor őszödi beszéde is lehetne
  • Brückner Gergő: Egy szinte off topic megjegyzés, bár a poszt utolsó mondatához tartozik, de értem, hogy nem erről szólt ez a bejegyzés. Szóval a pénzét csak offshore-ban biztonságban tudó posztkomcsik és poszt-fülkések közül a tájékozottabbak már azt is tudják, hogy ma már az offshore szinte ugyanakkora kockázat, mint Magyarországon, transzparensen gazdagnak lenni. Elképesztő ütemben nyírják ezt a világot, lásd francia offshore-kormányválság, a svájci banktit... (2013.04.29. 17:50) A Fidesz fülkeforradalmi tőkésosztálya
  • akos.szalai: És hogy kezdődött mindez? Védjük meg a gyerekeket, ne lehessen mindenhol cigit kapni. Csak összehasonlításként - jószándékkal ez is le van öntve (sőt, kétségbe sem vonom): www.origo.hu/itthon/20130427-szabalyoznak-a-menzak-kinalatat.html De egy ismerősöm tapasztalata: a gyerekek ezt nem eszik meg - mióta idén bevezették az új központosított menzát, azóta alig van menzás az iskolában. Másrészt az engem nem zavarna, ha nem a régi trafikok maradn... (2013.04.27. 18:54) Trafikmutyi: ritka bepillantás a NER működésébe
  • rajcsányi.gellért (ergé): Óceánia meg mindig is Keletázsia ellen viselt háborút. (2013.04.25. 13:29) Megbukott a megszorítások politikája Európában
  • Madár István: Tulajdonképpen ez mégis csak hatékonyabb forma, mint amikor az átkosban egyszerűen csak elvették a boltot, földet, majd megkapták azt az elvtársak. Ki lehet használni, hogy ma már gyorsabb világban élünk, egyből oda lehet adni a haveroknak. Mi ez, ha nem fejlődés? (2013.04.24. 13:56) Dohányállamosítás: megint a haverok jártak jól
  • Brückner Gergő: Életem egyik legmegdöbbentőbb újságírói élménye volt, amikor ilyen titkosszolgálat - alvilág együttműködéseket megismerhettem. A klasszikus szereposztás az volt, hogy a titkosszolgálat címeket adott a bűnözőknek, akik titkosszolgálati információk segítségével időzítették a betöréseket, megtarthatták a lakásban talált cuccokat, cserébe bepoloskázták a lakást. (2013.04.23. 11:39) Portik-Laborc: mit szól az MSZP?
  • NagyLevin: A "jobboldal" történelmi vezető szerepének mítosza is kellett ehhez. Aki ezt a helyzetet, ami "jár" a jobboldalnak, biztosítja, de még ez sem kell, ezt az igényt vezetőként megtestesíti, az a helyén lesz és a helyén is marad. Ezt az igéretet Orbán Viktor "megörökölte" a második ciklusban és végérvényesen betöltötte 2002 után. Az, ahogy a szocialisták viszonyultak a kérdéshez, mindenfajta pátoszt nélkülözött, ők csak azt gondolták, hogy majd ném... (2013.04.02. 10:56) Fidesz 25: egy párt leválthatatlan vezetővel

FRISS TRANSINDEX

Nincs megjeleníthető elem

velemenyvezer [kukac] gmail [pont] com I twitter I facebook

RSS 2.0 bejegyzések I RSS 2.0 kommentek I Tedd a könyvjelzők közé!

írják: többen I

© VÉLEMÉNYVEZÉR 2010-2013.

süti beállítások módosítása