Véleményvezér

vv

Görögország: akik még nálunk is hülyébbek

2010.02.25. I 44 komment I Címkék: eu gorog allamcsod

Őrülten költekező, költségvetési adatokat hamisító, majd megbukó kormány. Óriási államadósság és perspektívátlan megszorítás. A magyar sztori  – Athénban. 

(Fotó: Reuters)

Hiába támogatja a lakosság többsége a görög kormány kis Bokros-csomagját, tegnap a szakszervezeti tüntetések miatt szinte megállt az élet Görögországban.

De ez csak a kezdet. A kormány további megszorításokat tervez, ami pedig a görög protesztkultúrát ismerve hamarosan égő autókat és betört kirakatokat fog eredményezni. És mindez egyelőre a kisebb problémák közé tartozik.

Mi a baj?

Görögország nagy bajban van: megcsinálták azt, amit Magyarország, csak sokkal durvábban. Mondjuk jó hír, hogy ezek szerint vannak, akik még nálunk is hülyébbek.

Mert az előző görög kormányzat tényleg őrült módjára költekezett: a közszolgáknak például jár a 14. havi bér. A költségvetési adatokat persze meghamisították, hazudtak a világnak, és a valóság csak az idén derült ki. A valóság az, hogy az ország adósságállománya az év végére meg fogja haladni a GDP 110%-át (összehasonlításképpen: az egyébként nyakig eladósodott Magyarországon még nem értük el a 80%-ot sem). Pusztán a lejárt tartozások és kamatok kifizetése olyan összeget igényelne, amit Athén képtelen kifizetni. 

A helyzet attól válik a Mediterráneumon túl is érdekessé, hogy Görögország az eurózóna tagja. 

Mi történne az euróval, ha az egyik tagország államcsődöt jelentene? Senki nem tudja pontosan, de valószínűleg újra drachmát kellene váltanunk a korfui nyaraláshoz. A drachma kényszerű visszatérése viszont a portugál, a spanyol és talán az ír euró alól is gyorsan kirántaná a szőnyeget (ezt az országcsoportot nem véletlenül nevezik divatosan PIGS-nek...). 

 

Ha ez tényleg bekövetkezik, valamennyi európai bank, majd rajtuk keresztül szinte az összes európai állam óriásit bukna. És akkor még nem beszéltünk arról, hogy ez egyben történelmi léptékű politikai blamázs is, hiszen az euró mégiscsak elsősorban politikai projekt. 

Mi lesz a görögökkel?

Ennek ellenére közel sem biztos, hogy az EU mentőövet dob a görögöknek. Ha ugyanis Athén most nem bűnhődik meg, akkor később mindenki más is vidáman fog költekezni és csalni, hiszen a cehhet úgyis a kövér német adófizető állja. És ha az EU tolerálja ezt a magatartást, többé senki nem fog hinni az euró jövőjében. Ez pedig már jóval fájdalmasabb lenne, mint egy görög csőd. 

web surveys

Athén most megpróbál „húzni egy Bajnait”, és megszorításokkal visszaszerezni valamennyit az elvesztett hitelességéből, hogy végre levegőhöz (innen-onnan összekapart hitelhez) jusson. De ez csak rövid távú megoldás – a jelenlegi államadóssági szintet Görögország már középtávon sem bírja el. 

A gazdaság versenyképességét változatlanul hagyó, csak a szigorra fókuszáló gazdaságpolitika ugyanis megöli a növekedést. Egy demokráciában pedig nincs az a kormány, amelyik kibírna négy évet növekedés nélkül úgy, hogy közben minden megtakarítást a hitelek törlesztésére költ. Előbb-utóbb engedni kell a szigorból, vagy a kormányt elsöpri a népharag. 

Egy valódi kiút lenne: a gazdasági csoda. Olyat azonban csak politika tud csinálni. Görögország a politikusai kezében van. 

Update: 2010.03.25. Az euróövezet országainak állam- és kormányfői különtalálkozón fogadták el az egyezményt, amely a csődközelbe jutott Görögországnak adandó hitelnyújtást szabályozza. (Via Mandiner)

>> KI ZSIDÓZIK NYÍLTAN A TÉVÉBEN? - szerdai vezérvéleményünk

Írások a témában:
Athéni levelek I. (Körkép)
Üzennek a görögök (Tallián Miklós, komment.hu)
A görögök bánhatják, hogy kiszórták a drachmát (Boris Johnson, Mandiner/Telegraph)
Elfogadták a görög csomagot (Mandiner/Hírszerző)

 

Ha tetszett az írás, kövesd a Véleményvezért a Facebookon is!

Figyelem! Írásainkat Facebook-csoportunkban lehet kommentelni.

A blogon csak meghívott hozzászólóink kommentjei jelennek meg.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

is 2010.02.25. 09:52:34

vagy 'katonai' diktatúra kell. fogunk még mi is rendőrkodont látni, ha a Jobbiknak úgy fog tetszeni.

zoli1978 2010.02.25. 09:58:03

Is-nek annyiban mindenképpen igaza van, hogy ha - mint a poszt írja - a demokrácia keretei közt nem lehet kezelni a helyzetet, mert a nép lázong és leváltja a kormányt, akkor, khm, más keretet is lehet esetleg választani.

De az meg egy olyan durva lépés lenne, ami tovább rontaná Görögország hitelképességét, és nemzetközi elszigetelődéshez vezetne. Nem csak az eurózónából, de az EU-ból is ki lenne tessékelve.

Mondjuk a görög történelmet ismerve azért annyira nem hajmeresztő ez a verzió sem.

Paradigma 2010.02.25. 10:30:33

@is: Mennyire igazad van, ilyet mi még nem is láttunk! Pl. a Kossuth tér környékén se. Biztos a Jobbik kormányzott akkor is. Hülye.

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2010.02.25. 10:34:27

valószínűleg?
ez mi mesemondo blog?
vagy jövendőmondó egy kis üveggömbbel??

amíg létezik a pénz, mindig ez lesz a helyzet az államok és a rabszolgatartó rendszerek szükségszerűen összeomlanak

jozicsenko 2010.02.25. 10:35:47

@is: 2006 őszén is ilyen elszánt volták, ugye?

vagy az mszp kordonjai nem számítanak?

ügyeske 2010.02.25. 10:36:21

nekem az a véleményem, hogy DOLGOZNI KÉNE, ÉS NEM A TURISTÁKTÓL VÁRNI, HOGY ELTARTSA AZ ORSZÁGOT !!!
De ők erről sosem voltak híresek, nemhogy a "magnyana", hanem inkább az "after magnyana" a jelszívuk.

Minden nyáron kint töltök 2 hetet, elképesztő a mentalitásuk, eddig aztmondtam , hogy tudnak élni, de most kicsit megváltoztattam ezt a véleményemet...

newtehen (egyszerű mint a faék - de működik) · http://avie.freeblog.hu/Files/tehen.jpg 2010.02.25. 11:02:51

Ha azt egy cég csinálná meg, amit itt egyes kormányok megengednek magunknak, akkor annak súlyos börtön lenne a vége.

Joseph Adama (törölt) 2010.02.25. 11:23:56

@is:

Nem a Jobbikot védve, mert ki nem szarja le.
DE !
Mi a fasz volt 2006-tól, ha nem kordon kordon hátán, mert Fletó bebarnította az alsógatyáját???
És mi az a "rendőrkodon" ???:)

belekotty 2010.02.25. 11:34:23

No igen, dolgozni kellene, kutatni, innoválni itthon is?
A köművesnek, fetőnek, a fizikai dolgozónak nincs becsülete Mindenki programozni akar, HR picsaként dolgozni, bankárkodni, média szakon törtetni.
A meló büdös. Az egyetemeken tömegképzés folyik, a kutatás zéró és ha valaki ki is talál valamit abból nem lesz szabadalom, iparba való átültetés meg itthon végképp nem.
Senki sem tud egy magyar itthon iparolag gyártott találmányt.
A magyar akadémia egy gerontológiai elfekvő, hiába próbál a Pálinkás változtatni.

micu · http://www.ingyentv.hu 2010.02.25. 11:42:11

Nehéz ügy lesz, mert a görögöknek a vérükben /génjeikben/ van az a mentalitás amely egyre kevésbé alkalmas a 21. századi csatákhoz.
Kár értük, de a drachma jobban áll nekik.

jet set 2010.02.25. 11:59:34

A PIGS-ben az I az nem inkább Italy?

smartdrive 2010.02.25. 12:07:54

dobjuk őket oda Iránnak, ha cserébe azok lemondanak az atomról

ügyeske 2010.02.25. 12:22:26

@micu: jaja, sok metaxával , ouzoval és gyrossal...
a tenger meg örökké fog működni.

Iparuk az a nulla felé konvergál, egyedül a turisztika és talán a tengerhajozással összefüggő némi ipar vegetálhat.
Miből is élnének?

Joseph Adama (törölt) 2010.02.25. 12:22:30

@smartdrive:
Perzsák bosszút állnak Nagy Sándor miatt ?:)

Alapvető élelmiszer 2010.02.25. 12:26:19

@ügyeske: Én már akkor leírtam őket, amikor közölték, hogy a budiba nem dobható a papír, mert olyan szűk a cső, hogy eldugul. Külön kis kuka van erre. Pfuj!

Amúgy ja, ilyen mentalitással, ha nem Európában lennének, már rég fölzabálta volna őket a szomszéd törzs/oroszlán/Kína/stb.

ügyeske 2010.02.25. 12:31:26

@Alapvető élelmiszer: ebben van igazságod, bár valjuk be, azért ez már több mint 2000 éve működik így.
mostanra bedugult :)

ezt még meg is tudom érteni, a régi városok régi csatornái esetében.
NADE , egy ujonnan épített villában, ahol a nyaraimat töltöm, Sartin az olajfaliget közepén, ahol saját emésztője van a háznak és saját vízellátó rendszere és melegvízgyártó aparátja, ott minek is a kiskuka??
Igaz , hogy a ház ura mindenhéten jött a szippantóval és ürítette az emésztőt, mert szemmelláthatóan alulméretezhette a 14 lakásra, de oda minek a kiskuka ??
hogy szagolgasd a xaros wc-pairodat ??

szemléletváltás kéne, na , majd a következő 2000 évben csakcsak összejön nekik ...

radiris 2010.02.25. 12:36:32

A görögöket jól seggbe kéne rúgni és visszaadni nekik azt a szar drachmát. Már az Unióba is csak kegyelemkenyéren jutottak be, mert tévesen mindenki azt gondolta, hogy ennyivel tartozunk Platónért, Arisztotelészért meg azokért a szép szobrokért.

fodorlina 2010.02.25. 12:39:36

Ugyan, a vécépapír-kuka a legkisebb baj ottan. De volt -e már közületek valaki görög kórházban?!
Kellett-e már személyes dokumentumot beszereznie görög hivatalban?! Csak annyit mondok: tökéletes deja-vu a nyolcvanas évek magyarországi állapotával.
Ennek ellenére: ezentúl is évente min. három hetet Krétán és egy-kettöt Athénban fogok tölteni; mert igy is szeretem

TheElf · https://www.kalandmester.com/ 2010.02.25. 12:39:40

@Paradigma: Nem kívánok nagyon belemenni a részletekbe, de alapvetően hiteltelen az a politikai erő ami zavargásokkal kezdte és rögtön rendpárti lett. Vagy zavargás nélkül, szigort, megszorításokat támogatva politizálsz következetesen, vagy következetesen elutasítasz minden ilyesmit, de akkor nem vagy rendpárti.

Szigorra szükség volt, és Bokros, Horn, stb. után nem is volt meglepő az MSZPtől. Nomeg volt előtte pár évtized...

@belekotty: Tény, hogy egyre több feladat automatizálható, egyre kevésbé függünk az emberi munkaerőtől, ez a tendencia a szellemi munkát értékeli fel, a fizikai értéke viszont csökken a legtöbb területen. Az idegenforgalom is fontos lesz, a szórakoztatóipar is. Természetes, hogy sokan törekednek erre. De ez is legalább annyira munka mint a festés, hegesztés, stb.

Az pedig, hogy a magyar munkaerő nem termelni akar, hanem csak fizetést kapni valóban probléma, de mindenkire igaz.

movhu 2010.02.25. 13:13:58

Én szerettem ot drachmával fizetni, régi szép idők :)

Én nem értem. Évek óta mindenki tudja, hogy a görögök az eurozónához is úgy csatlakoztak, hogy a megfelelő rovatba a megfelelő számokat írták, csak az nem volt igaz. Olyan BKV feelingem van. Évek óta nézi az EU, hogy a görögök csalnak, és csak most bukik ki?

Arzén Vendel (törölt) 2010.02.25. 13:59:43

@jet set: Lehetne éppen Italy is az adósságállományuk szintje okán. Ezért emlegetik velük együtt inkább PIIGS-ként az euros szégyenpadot.

lamed 2010.02.25. 14:00:54

Ezért kellene megszüntetni a nemzeti kormányzást, és egy egységes központi politikai-pénzügyi hatalomnak átadni az irányítást. Működésképtelen dolog a jelenlegi helyzet, amikor a közös pénz (és minden egyéb közös folyamat) miatt a hibás gazdaságpolitika hatását minden EU tagállam megérzi, de beleszólásuk alig van. Mivel a folyamatok visszafordíthatatlanul túlnőttek már a nemzetállami határokon, csak egy megoldás maradt: ezek szabályozását is nemzetközi szintre kell emelni, vagy hamarosan végünk lesz.

Atrox 2010.02.25. 14:02:27

@is: te aztán egy igazi hívő gyökér vagy. Érdekes módon mostanában láttam pár kordont Budapesten. Na azokat ki húzta fel? A Jobbik, mi? Mi vagy te, jövőbe látó? Először foglalkozz a már meglévő kordonokkal...

Publius Decius Mus 2010.02.25. 14:04:58

Egy ismerősöm egy görög szigeten nyaralt, ahol egy szép kastély is volt. Meg szerették volna nézni, de azt mondták zárva, mert ENSZ konferencia volt és emiatt még szanaszét vannak húzva a bútorok. Az ENSZ konferencia két évvel azelőtt volt...!

Guido (törölt) 2010.02.25. 14:21:46

"mi ádtuk a viilágnák a demokrásziát..." most még az eüró is kéne? tessenek minket kihuzni a szarunkbol, köcsög fritzek :P:P

Paradigma 2010.02.25. 14:33:56

@TheElf:
Teljesen jól látod a helyzetet. De ilyen összehasonlításokat a végtelenségig lehetne sorolni a magyar közéletből. Pl. egy diktatúra utódpártja se oktatgasson ki a demokráciáról és féltse azt boldog- boldogtalantól, mert az is kb. ennyire hiteles.

TheElf · https://www.kalandmester.com/ 2010.02.25. 15:17:01

@Paradigma: Kérdés, hogy az MSZPt és a diktatúrát hogyan tekintjük. Én úgy gondolom, hogy gyakorlatilag szovjet megszállás volt, ami miatt egy párt és a vezető egyeduralma adottság volt, mint a rendszer fenntartásának módja is.

A szocialista tömbben szokatlan szabadság viszont feltehetően nem elsősorban szovjet eredetű, ahhoz lehetett némi köze a magyar vezetésnek, mint ahhoz is, hogy itt jóval kevésbé volt véres a diktatúra. Ennyire tellet, és a párt jelentős része maga is partner volt a rendszerváltásban.

Ugyanakkor egészen biztos vagyok benne, hogy az ilyen irányú törekvések mellett bőven akadtak ott olyan vezetők is, akik szívesen csináltak volna itt Sztálinizmust, de hogyha már rendszerváltás, akkor igyekeztek rendszerváltóként a hatalomban maradni.

Ilyen férgek (elnézést a kifejezésért) több pártban is vannak.

De uram bocsáss, akkor lennék hajlandó az MSZPt utódpártnak tekinteni, ha nem csak a lehetőséget örökölte volna meg, hanem azt a törekvést is, hogy a lehetőséghez képest a magyar állampolgárok jól éljenek.

Azt tudtad, hogy a Kádár korszak alatt kevesebb államadóság keletkezett mint azóta?

Uram bocsáss. Kádár ült az elveiért (amiért valóban a munkásokat segítette) jobboldali kormány alatt, és ült baloldali kormány alatt is, őt is kínozták, a megszállás velejárójának szükséges áldozatnak tartotta. De másokkal szemben az orosz elvárásokhoz képest fékezte az ilyesmit.

Igen kevés olyan MSZPs van aki ezt elmondhatja magáról, és aki ne fordított volna hátat ennek az örökségnek.

A kommunizmus a szovjet befolyási övezetben egy rossz, gyilkos rendszer volt, de Kádár-t sok nyugati országban is tisztelték mint az állampolgárokra odafigyelő vezetőt.

A megvalósult szocializmust, a szovjet befolyást, az ezzel járó diktatúrákat, ezek módszereit mélységesen elítélem, de Kádár és az általa vezetett párt kapcsán árnyaltabb a kép. Ezért vigyáznék a köpönyegforgató egykori diktátorjelölteket akik, ha más nincs alapon a demokráciába való hatalomátmentést választották utódoknak, utódpártnak tekinteni.

Shawher 2010.02.25. 15:28:30

Igazából a turizmus, némi iparral és mezőgazdasággal eltartaná őket elég szépen. Csak kifelejtették a számításból, hogy egyrészt nem lehet ész nélkül árat emelni, másrészt Törökország és észak Afrika komoly konkurrens lett az elmúlt 10 évben.
Amikor 20 éve először voltam, akkor a nyugati turisták kocsival voltak jórészt. Ha lenne normális autópálya Szerbiában, ma is azzal mennének sokan. De ma Észak Görögország németek, osztrákok, magyarok helyett szerbekkel és románokkal van tele. Ez meg is látszik rajtuk rendesen.

szamarhegy 2010.02.25. 15:37:06

@Paradigma: és olyan pártok se oktassanak demokráciából, akik egymást felülmúlva titkosítanak 60 évre, akik nagy egyetértésben kitiltották a sajtót a Parlamentből, akiknek esze ágában sincs a párt pénzeket átláthatóvá tenni, akik baromira nem erőltetik a 89 előtti titkos akták nyilvánosságra hozását.

Gerardus A. Lodewijk 2010.02.25. 16:07:48

A címről csak annyit, hogy szerintem nem hülyébb nálunk az a nép, amelyik tiltakozásképpen egy rendes totális országos politikai sztrájkot meg tud szervezni. Nálunk is lett volna rá ok ezer az elmúlt 20 évben, mégsem merték soha megvalósítani.

Érdemben pedig azt gondolom, hogy olyasmit kellene kitalálniuk, mint amilyen a drachmaleértékelés volt régebben. Igaz, most ez közvetlenül nem léphető meg, de pl. a D napon 24 órakor kilépnének az euróövezetből, a drachma lenne a törvényes fizetőeszköz (a belépéskori árfolyamon visszaszámolva), azt szépen leértékelnék, majd a D+1 napon 0 órakor (vagyis ugyanabban a pillanatban) ismét bevezetnék az eurót, de már a leértékelést tükröző árfolyamon. Ennek mindaz az előnyös következménye meglenne az államháztartásra és a fizetési mérlegre, ami a leértékelésnek megvolt akkor, amikor még volt mit leértékelniük. A lakosságnak pedig csak ugyanannyira lenne kellemetlen, mint régen a drachmaleértékelés volt.

TheElf · https://www.kalandmester.com/ 2010.02.25. 17:45:29

@Gerardus A. Lodewijk: Nem működne.

Nem léphetnének vissza.

Amúgy pedig a sztrájk mutatja meg, hogy hülyék. Ugyanis jelenleg az a gond, hogy a sztrájk is további vesztsségeket okoz, ha elzárják a külföldi pénzcsapokat, akkor Görögország összeomlik. Ez pedig senkinek sem érdeke, mindenkinek (a sztrájkolóknak is) az az érdeke, hogy a gazdasági stabilitás helyreálljon...

Gerardus A. Lodewijk 2010.02.25. 19:17:23

@TheElf: Akkor viszont azt hiszem, nincs más lehetőség, mint hogy vagy a többiek kisegítik őket vagy ők rántják magukkal a többieket is.

TheElf · https://www.kalandmester.com/ 2010.02.25. 22:15:15

@Gerardus A. Lodewijk: Vagy a többiek megoldják, hogy a görög gondok ne rántsák magukkal az Euro-t és a görögök buknak egy nagyot, az Euro zóna egy jóval kisebbet.

@Paradigma: Nem lep meg.

Gondolom észrevetted, hogy a véleményemet körülbelül az határozta meg, hogy Kádár ült az elveiért, szenvedett, és a lehetőségek közül a legjobbat akarta kihozni az országnak, ettől még a rendszere elítélhető és nem kell vele egyetérteni.

A mai MSZPsek osztoznak vele a bűnökön, de nem osztoznak vele a jó tulajdonságokon, megtagadják magukat, az elveket pedig úgy cserélik mint más az alsóneműt.

Paradigma 2010.02.25. 23:23:50

Igen, észrevettem, de egy olyan embernek, aki több embert végeztetett ki, mint a Haynau, én a magam részéről fütyülök az elveire meg a jó tulajdonságaira.
Vannak cselekedetek, amiket már nem lehet jóvátenni.

borzash · http://frozensteak.bandcamp.com 2010.03.08. 11:27:10

ide vezet egy évszázadnyi egymásnakesés, meg jópár évtizednyi egymásraígérő balos-jobbos közös populizmus meg a Papandreou és Karamanlisz dinasztiák harca. szopás

v2peti 2010.03.09. 13:36:40

Mekkora ott az ÁFA? Több ok miatt is az ÁFA-emelés az egyik biztos-bevételhozó lépés.

Na meg az ipart is fejleszteni kéne! Közel van Afrika és Törökország, ha így könnyű olcsó munkaerős foglalkoztatást megvalósítani.

riksafighter 2010.03.26. 10:19:45

lehet hogy a pénzügyi unió önmagában kevés , ha közös a valuta akkor a hülye kormányokat keményen ellenőrizni kell , jó gazdaságpolitikára kényszeríteni akkor viszont minek a nemzetállami kormány ha nem önálló ?

baromság az egész , nemzetállam saját valuta aztán ha elcseszik akkor inflálódik és ennyi , vagy közös valuta de akkor nincs nemzeti önállóság hanem büdös nagy szovjetunió van ami meg más miatt megint nem működésképes

Zsófiaa 2010.05.10. 15:23:18

"Mondjuk jó hír, hogy ezek szerint vannak, akik még nálunk is hülyébbek."
Nem gondolom, hogy a magyarok hülyék lennének. (Sőt, kifejezetten idegesít ez a fajta divatos véleménynyilvánítás, amivel saját magunkat lealázzuk. Erről is le lehetne már szokni.)
Ne felejtsük el, hogy nálunk sosem volt még piaci alapokon nyugvó demokrácia a rendszerváltás előtt. Piacgazdaság már volt, méghozzá nem is rosszul működő piacgazdaság, de akkor nem volt demokrácia ( Horthy korszak). Az Osztrák-Magyar Monarchiában pedig nem voltunk önálló állam. Tehát eddig 20 évünk volt, hogy megtanuljuk és megismerjük a piaci alapokon nyugvó modern demokráciát, amit Amerika már min. 200 éve gyakorol. 20 év soknak tűnik, de a történelem szempontjából igen kevés. Más dolog, hogy nagyon felgyorsult a világ, úgyhogy sajnos sokkal gyorsabban kell (kéne) megtanulnunk ez mit is jelent (a modern piacgazdaság), és mik azok a szocialista vívmányok, amit a mai feltételek között nem bírunk sokáig csinálni (pl. 3 év gyes). Vagy egyszerűen ki kell várni, amíg újabb világrend jön, szerintem nincs már messze. A mai önelégült piacgazdaságnak ugyanis a papíron kommunista Kína a fő mozgatórugója. Ez pedig egy kissé paradox, csak a piacgazdaság elvakult híveinek nem tűnik fel..

Az is tetszik, hogy most mindenki teliszájjal alázza a görögöket, mintha genetikailag lennének kódolva az államcsődre. Ha "kisebbség" lennének valahol, már beindult volna a PC -vészharang. Mellesleg mindenki töltött ott már egy-két nyarat. Rendkívül unalmas lenne a világ, ha mindenki olyan lenne, mint a németek, már bocs.





Véleményvezérek a Véleményvezéren - blogunkat ezentúl újságírók, bloggerek, közgazdászok és más, közélettel foglalkozó szakértők kommentelik.

FRISS HOZZÁSZÓLÁSOK

  • Brückner Gergő: Szerintem ez félrement. A hírnek örüljünk, és a növekedési áldozatot nem lehet felróni a kormánynak, hiszen ő már régen jelezte, hogy nem kéne feszíteni a húrt, nem kéne tovább apasztani a növekedési esélyt. Természetesen a magyar kormány minden bű... (2013.05.31. 02:03) Orbán győzelme: nincs uniós hiányeljárás, de növekedés sincs
  • Madár István: Ugyanerről Gyévai Zoli: tagokvagyunk.postr.hu/utoljara-a-kettos-mercerol "De vegyünk egy másik, mostanában gyakran emlegetett példát. Tőlem is nemegyszer megkérdezték már, miként lehetséges az, hogy Franciaország kap újabb két évet, miközben Mag... (2013.05.27. 20:17) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Szerintem az a kérdés, hogy általában véve meddig tartható egyben a Fidesz. Ángyán várható kiválása elsősorban nem szakpolitikai veszteség lesz (miközben nyilván igen alapos ismerője területének), hanem erkölcsi, azt fogja jelezni, hogy becsületes ... (2013.05.27. 10:19) Ki szerzi meg Ángyán Józsefet?
  • Madár István: "Az Európai Bizottság jelezte, néhány déli országnál hajlandó lehet elfogadni, hogy azok ne, vagy csak később érjék el a kitűzött 3%-os GDP-arányos deficitcélt. Mi annyira rossz viszonyban vagyunk velük, hogy nálunk ez fel sem merül." Ez egy közke... (2013.05.14. 08:46) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Ezek is mind érdekes kérdések, még akkor is, ha a Fidesz - ha még képes felismerni a politikai érdekeit - viszonylag könnyű helyzetben van, akárcsak Schmitt Pál esetében volt. Horváth István - bár egy megyeszékhely polgármestereként nyilván van a m... (2013.05.10. 11:20) Trafikmutyi-hangfelvétel: beáldoz vagy bevéd a Fidesz?
  • Utolsó 20

FRISS ATLATSZO.HU

Nincs megjeleníthető elem

KORÁBBI TÉMÁK

  • Brückner Gergő: Szerintem ez félrement. A hírnek örüljünk, és a növekedési áldozatot nem lehet felróni a kormánynak, hiszen ő már régen jelezte, hogy nem kéne feszíteni a húrt, nem kéne tovább apasztani a növekedési esélyt. Természetesen a magyar kormány minden bűne, az igazságtalan és kudarcra ítélt ostoba adónemek, illetve a saját háttércsapathoz áramoltatott közpénzek minden gazdasági témájú posztnál elővehetők. De a túlzott deficit eljárásból való kikerülé... (2013.05.31. 02:03) Orbán győzelme: nincs uniós hiányeljárás, de növekedés sincs
  • Madár István: Ugyanerről Gyévai Zoli: tagokvagyunk.postr.hu/utoljara-a-kettos-mercerol "De vegyünk egy másik, mostanában gyakran emlegetett példát. Tőlem is nemegyszer megkérdezték már, miként lehetséges az, hogy Franciaország kap újabb két évet, miközben Magyarország korábban nem részesült ilyen kegyben. Itt is fennáll az az érv, miszerint nem teljesen azonos két helyzetről van szó. Ugyanis, a tévhittel szemben, de facto a magyar kormány is kaphatna „hal... (2013.05.27. 20:17) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Szerintem az a kérdés, hogy általában véve meddig tartható egyben a Fidesz. Ángyán várható kiválása elsősorban nem szakpolitikai veszteség lesz (miközben nyilván igen alapos ismerője területének), hanem erkölcsi, azt fogja jelezni, hogy becsületes ember nem maradhat meg a Fideszben. Ugyanakkor Ángyán egyértelműen kapitalizmuskritikus politikus (ez nekem nem feltétlenül ellenszenves, bár nem az ő kapitalizmuskritikai megközelítése áll igazán köz... (2013.05.27. 10:19) Ki szerzi meg Ángyán Józsefet?
  • NagyLevin: Ezek is mind érdekes kérdések, még akkor is, ha a Fidesz - ha még képes felismerni a politikai érdekeit - viszonylag könnyű helyzetben van, akárcsak Schmitt Pál esetében volt. Horváth István - bár egy megyeszékhely polgármestereként nyilván van a megyében némi súlya, azért - némi veszteséggel, elengedhető és kicserélhető, jelentkezők nyilván vannak a helyére. Persze, a teljes frakciónak is mennie kéne, akik ott voltak, közreműködtek és együtt ... (2013.05.10. 11:20) Trafikmutyi-hangfelvétel: beáldoz vagy bevéd a Fidesz?
  • Holtzer Péter: Noch dazu "Csuhások térdre, imához!" (2013.05.08. 08:07) Kövér László begurult és megint nincs igaza
  • renyipd: csinálok egy törvényt (2013.05.03. 11:48) Orbán Viktor őszödi beszéde is lehetne
  • Brückner Gergő: Egy szinte off topic megjegyzés, bár a poszt utolsó mondatához tartozik, de értem, hogy nem erről szólt ez a bejegyzés. Szóval a pénzét csak offshore-ban biztonságban tudó posztkomcsik és poszt-fülkések közül a tájékozottabbak már azt is tudják, hogy ma már az offshore szinte ugyanakkora kockázat, mint Magyarországon, transzparensen gazdagnak lenni. Elképesztő ütemben nyírják ezt a világot, lásd francia offshore-kormányválság, a svájci banktit... (2013.04.29. 17:50) A Fidesz fülkeforradalmi tőkésosztálya
  • akos.szalai: És hogy kezdődött mindez? Védjük meg a gyerekeket, ne lehessen mindenhol cigit kapni. Csak összehasonlításként - jószándékkal ez is le van öntve (sőt, kétségbe sem vonom): www.origo.hu/itthon/20130427-szabalyoznak-a-menzak-kinalatat.html De egy ismerősöm tapasztalata: a gyerekek ezt nem eszik meg - mióta idén bevezették az új központosított menzát, azóta alig van menzás az iskolában. Másrészt az engem nem zavarna, ha nem a régi trafikok maradn... (2013.04.27. 18:54) Trafikmutyi: ritka bepillantás a NER működésébe
  • rajcsányi.gellért (ergé): Óceánia meg mindig is Keletázsia ellen viselt háborút. (2013.04.25. 13:29) Megbukott a megszorítások politikája Európában
  • Madár István: Tulajdonképpen ez mégis csak hatékonyabb forma, mint amikor az átkosban egyszerűen csak elvették a boltot, földet, majd megkapták azt az elvtársak. Ki lehet használni, hogy ma már gyorsabb világban élünk, egyből oda lehet adni a haveroknak. Mi ez, ha nem fejlődés? (2013.04.24. 13:56) Dohányállamosítás: megint a haverok jártak jól
  • Brückner Gergő: Életem egyik legmegdöbbentőbb újságírói élménye volt, amikor ilyen titkosszolgálat - alvilág együttműködéseket megismerhettem. A klasszikus szereposztás az volt, hogy a titkosszolgálat címeket adott a bűnözőknek, akik titkosszolgálati információk segítségével időzítették a betöréseket, megtarthatták a lakásban talált cuccokat, cserébe bepoloskázták a lakást. (2013.04.23. 11:39) Portik-Laborc: mit szól az MSZP?
  • NagyLevin: A "jobboldal" történelmi vezető szerepének mítosza is kellett ehhez. Aki ezt a helyzetet, ami "jár" a jobboldalnak, biztosítja, de még ez sem kell, ezt az igényt vezetőként megtestesíti, az a helyén lesz és a helyén is marad. Ezt az igéretet Orbán Viktor "megörökölte" a második ciklusban és végérvényesen betöltötte 2002 után. Az, ahogy a szocialisták viszonyultak a kérdéshez, mindenfajta pátoszt nélkülözött, ők csak azt gondolták, hogy majd ném... (2013.04.02. 10:56) Fidesz 25: egy párt leválthatatlan vezetővel

FRISS TRANSINDEX

Nincs megjeleníthető elem

velemenyvezer [kukac] gmail [pont] com I twitter I facebook

RSS 2.0 bejegyzések I RSS 2.0 kommentek I Tedd a könyvjelzők közé!

írják: többen I

© VÉLEMÉNYVEZÉR 2010-2013.

süti beállítások módosítása