Véleményvezér

vv

Trendforduló: bajban a Fidesz?

2010.03.18. I 119 komment I

Úgy tűnik, egyszerre nő az MSZP és a Jobbik támogatottsága. Ha az ő párharcuktól lesz hangos a média, a Fidesz bajban lehet.

Az elmúlt napokban megjelent új közvélemény-kutatásokból érdekes trend kezd kirajzolódni: egyszerre nő a Jobbik és az MSZP támogatottsága. Bár a Medián és a Nézőpont számai ellentmondásosak azzal kapcsolatban, hogy mi történt eközben a Fidesszel, az azonban bizonyos, hogy ha ez a jelenség folytatódik, egy idő után mindenképpen a Fidesz kárára fog válni a többiek népszerűség-növekedése.

És ha tényleg ez a helyzet, akkor a kampány során először, a Fidesz bajban lehet.

Fidesz: csak ne hibázzunk!

Gyurcsány bukása után a Fidesz-tábor támogatottsága elképzelhetetlen magasságokba emelkedett. Ezzel együtt azonban a korábbiaknál heterogénebb is lett. E két tényből a Fidesz azt a következtetést vonta le, hogy a választásokig egyetlen célja lehet: a támogatottságának szinten tartása.

Támogatóikat minden bizonnyal olyan sokszínűnek látják, hogy bármilyen markáns üzenettől félnek, hisz azok könnyen elriaszthatnának pártízezer embert innen vagy onnan.

MSZP: túl a mélyponton?

A szocialisták esetében igazán nem beszélhetünk tudatos kampány kommunikációról: a párttal kapcsolatos hírek és vélemények leginkább bűnügyekről szólnak. Hagyó Miklós lemondása idejére az MSZP támogatottsága már padlót fogott. 

A Medián március 5. és 9. között készült közvélemény-kutatása. Forrás: HVG

 

Nyilvánvaló, hogy aki még most is szimpatizál velük, az haláláig MSZP-szavazó marad. 

Az elmúlt tíz napban azonban nem jött újabb hangos botrány, és meg is mozdult a népszerűségük felfelé. Mivel számos volt szavazójuk egyszerűen nem lát alternatívát, az első adandó alkalommal visszatalálnak pártjukhoz. Ha az MSZP-nek szerencséje van, és áprilisig már nem kerül napvilágra hasonló kaliberű történet, a választás napjára még magasabb lehet a támogatottságuk.

Jobbik: a párharctól tüzelve

Az elmúlt hónapban elérhető közelségbe került az a lehetőség, hogy a Jobbik beérje az MSZP-t. Pusztán ez a tény sokat lendíthetett a támogatottságukon. Számos Fidesz-szavazó számára vonzó lehet ugyanis a szavazatmegosztás gondolata (Fidesz egyéniben, Jobbik listán), ha ezzel az MSZP-t a harmadik helyre nyomhatják vissza. 

A Nézőpont Intézet március 12. és 14. közt készült közvélemény-kutatása. Forrás: nezopontintezet.hu

 

És mivel a kampány amúgy is rettentően unalmas, a média odáig lesz a gyönyörtől, hogy végre némi izgalmat tálalhat fogyasztóinak. Ez az izgalom pedig az MSZP-Jobbik párharc lesz. Ha pedig erről fognak szólni az elkövetkezendő hetek, ha sokak számára ez válik a választás igazi tétjévé, annak mindkét párt nagy nyertese lehet. 

A Fidesz stratégái ezzel a forgatókönyvvel láthatóan nem számoltak.

surveys & polls

Trendforduló?

Gyurcsány bukása óta lassan eltelt egy év, a politikai erőviszonyok ez idő alatt teljesen átrendeződtek. Már nagyon ideje volna, hogy a Fidesz új stratégia és új üzenetek után nézzen, a hallgatás ugyanis már nem elég. Nehéz elképzelni, hogy az MSZP számára lenne még lejjebb, és az is valószínűtlen, hogy az újabb lendületet kapó és egyre éhesebb Jobbik majd pont a Fidesz táborát hagyja érintetlenül

A döntés a Fidesz kezében van: beérik egy kétharmad alatti eredménnyel, vagy mernek kockáztatni – és végre megszólalni.

>> SZEGEDI CSANÁD, A KÁDÁRIZMUS GYERMEKE - szerdai vezérvéleményünk

>> MIÉRT OLYAN VESZETTÜL UNALMAS A KAMPÁNY? - keddi vezérvéleményünk

>> korábbi írások

Írások a témában:
 

Ha tetszett az írás, kövesd a Véleményvezért a Facebookon is!

Figyelem! Írásainkat Facebook-csoportunkban lehet kommentelni.

A blogon csak meghívott hozzászólóink kommentjei jelennek meg.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

the_joker123 2010.03.18. 14:10:31

@zoli29: A Szonda szerint a Jobbik 3%-ot erősödött, és csak az MSZP gyengült.

"A Szonda Ipsos legfrissebb kutatása szerint legalább 4-500 ezer, legfeljebb 900 ezer választó szavaz majd a Jobbikra áprilisban. A kutatási igazgató szerint a szélsőjobboldali párt főként a Fidesz szavazóival emelheti az EP választáson rájuk szavazó 400 ezres táborát. „Mi azt kalkuláltuk, hogy elképzelhető olyan szituáció, amikor további szavazóbázist is elvesz a Fidesztől, olyan radikális választok mennek a Jobbikhoz, ami miatt ennél is jobb eredményt elérhet” – fogalmazott Závecz Tibor. '

RobinGood 2010.03.18. 14:10:38

@Samott: Nem lesz 2/3-ad így aztán az általad felsoroltakban nem lesz változás.

zoli29 2010.03.18. 14:15:45

@the_joker123:

Bocs, ezek szerint a Jobbik is erősödött, de ettől még igaz, hogy a Fidesz erősödött, az MSZP gyengült - a Szondánál.

gentry 2010.03.18. 14:17:39

Ott fönt az a prolikkal teli plakát komoly? Az tényleg a Fideszé, vagy egy Munkáspárti plakátra került Fidesz embléma?

tuggya 2010.03.18. 14:19:35

Statisztikai hibahatár alatti változásra hosszas elemzést alapozni... Pimf.

stratez 2010.03.18. 14:23:20

Ezt a szoci erősödést honnan veszed? Itt a legfrissebb Szonda-kutatás, 9%-on állnak. Már hónapok óta próbálják egyesek kiolvasni a közvélemény-kutatásokból, hogy a szocik túl vannak a mélyponton, a Fidesznek pedig csökken a népszerűsége, hát a Szonda adatai ennek alaposan ellentmondanak. Ami a Jobbikot illeti, Vona egy barom, aki meghallgatta a 15-i beszédét, az futva menekül a párt környékéről, vannak ilyen visszajelzések, nem véletlenül tűnt el a teljes beszéd az összes széljobbos portálról, és amúgy is tömve van a párt idiótákkal, lásd a szóvivőjük mai esetét, meg a többi napokban nyilvánosságot kapott ügyet. Ezek az alakok egyébként időzített bombaként ketyegnek a pártban, bármikor levegőbe repíthetik az egész tákolmányt.

csorsza 2010.03.18. 14:23:38

@Samott: viszont 2/3 esetén nincs másra mutogatás. Nincs az a hazug mantra, amit a maszop is nyom, h a fidesz miatt nem lehetett nagy dolgokat véghezvinni.
Mondjuk megfordítva is igaz: nem sok kérdés van, amihez 2/3 kell, egy kicist is értelmes párt sima többséggel is tud változtatni, szinte bármilyen területen.

HgGina 2010.03.18. 14:27:23

"Ha az ő párharcuktól lesz hangos a média, a Fidesz bajban lehet."

Bajban? Ekkora hülyeséget is rég olvastam. :)

ben2 2010.03.18. 14:29:59

@E_R:

Az EP választás azért viszonylag hűen lekövette a közvélemény kutatásokat, az egyetlen meglepetést pedig nem az MSZP vártnál jobb eredménye, hanem a Jobbik okozta. Ez nagyjából eloszlatta az MSZP tartalékairól szőtt balos vágyálmokat.
Egyébként a Fidesz stabil szavazóbázisa kétségtelenül nem tud jobban nőni, viszont a nagy erőkülönbséget pontosan az okozza, hogy megbomlott az MSZP törzsszavazó gárdája. Gyurcsány hazudozásai, lebukása, a reformnak csúfolt koncepciótlan megszorítósdi, stb. stb. több, mint egymillió szavazót szakított le az MSZP-ről és ezek az emberek tartósan, azaz több, mint három éve nem tartoznak az MSZP tartalékai közé és orbánozással már nem lehet visszacsábítani őket. A kiábrándul volt MSZP szavazók most nagyjából a Jobbik, a Fidesz és legoptimistább esetben is csak az LMP táborát bővíthetik, a többiek szimplán otthon maradnak.

törppapa 2010.03.18. 14:30:41

A blog címe árulkodó: "Véleményvezér"
A jelek szerint nagyon szeretné befolyásolni a véleményeket...

HgGina 2010.03.18. 14:31:04

@stratez: az a szép a Vona beszédében, hogy most nem a Fidesznél került elő egy barom, aki miatt visszaesés lenne a szavazók számában. (Értsd: a szigkihordázó elmebeteg 4 éve.)
Ezt a szerepet most Vona viszi.

Szabó bakter 2010.03.18. 14:32:24

Nem tudom, hogy mit hoz a jövő, de asszem én is szavazat megosztó leszek. Egyéniben fidesz, listán jobbik.

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2010.03.18. 14:33:23

"Nyilvánvaló, hogy aki még most is szimpatizál velük, az haláláig MSZP-szavazó marad."

nyilvánvaló, hogy az "MSZP-re szavazok" nem feltétlenül jelent szimpátiát.

ha valaki nem akar a Fideszre vagy a Jobbikra szavazni (mondjuk mert tart az álnemzeti pártok kétharmadától), annak jelen pillanatban egyedül az MSZP marad, mint biztos bejutó párt.

sok olyan MSZP-szavazó van, aki - miután kijön a szavazóhelyiségből - majd felköp és alááll.

tölgyes 2010.03.18. 14:33:35

A legfrisseb Sonda felmérés pedig mást mutat...Ott az MSZP már harmadik a Fidesz 5%-ot erősödött..és a biztos választóknál 62%-on áll.. Itt a valódi tét a fidesz számára az abszolút többség az úgy látszik nem veszélyben.

Kenedy1 2010.03.18. 14:34:38

Semmi nem fog már itt változni..Ez a kutatás meg egy nagy mese. Mindenki szerint a Fidesz továbbra is képes gyarapodni. hajrá MO Itt az Idő!!

hááááát 2010.03.18. 14:38:14

@idelle: Esküszöm, hogy megteszem.Majd megkérek valakit vegye fel kamerával.

RobinGood 2010.03.18. 14:38:35

@idelle: "ha valaki nem akar a Fideszre vagy a Jobbikra szavazni (mondjuk mert tart az álnemzeti pártok kétharmadától), annak jelen pillanatban egyedül az MSZP marad, mint biztos bejutó párt'
Aki így gondolkozik az jobb ha nem is szavaz. Naná hogy nem juthat be másik párt ha nem adnak le rá szavazatot azok akik leadhatnának. Olyan pártra meg egyszerűen nem szavazok amelyik nem szimpatikus.

"sok olyan MSZP-szavazó van, aki - miután kijön a szavazóhelyiségből - majd felköp és alááll. "
Ilyet MSZP szavazó nem csinál, mert akkor nem is lenne MSZP szavazó

Victoorius · http://www.konzolcenter.hu 2010.03.18. 14:44:38

Ugyan-ugyan, ez messze van még a bajtól!

(F)ordító · http://aztirjaa.blogspot.hu/ 2010.03.18. 14:44:51

kib*szott nagy bajban van a fidesz. nem az a kérdés, hogy megnyeri-e a választást, hanem az, hogy konkrétan rommá nyeri magát és ezzel a porba alázza az mszp-t. bizony, ez rohadt nagy baj. csak nem a fidesznek.

2010.03.18. 14:46:02

Álmodik a nyomor, mi pajtikáim? :-)

Ha fidesz esik 10 %-ot, még akkor is nyer, ha a maszop, akkor be sem jut.

Na ezen lehet gondolkodni.

Môžeš mi pomôct'? 2010.03.18. 14:48:24

Van aki szerint Gy. Ferenc is azért jött elő, hogy a demokratákat segítse a szélsőségekkel szemben. Nagy stratéga, nagy sportember, én neked drukkolok Miniszterelnök Úr, ha jössz a MOM-ba dedikálni az öszödi dévédét, az első sorban leszek, hogy végre kezet szoríthassunk. Úgy várom!

2010.03.18. 14:52:23

@Môžeš mi pomôct'?: Ez most komoly? Mer' viccnek elég szar volt. ;-)

Rebegő ajkak 2010.03.18. 14:52:26

@ben2: elbeszéltek egymás mellett.

Amúgy pedig én valószínű a szavazatgyűjtő doboz mellé fogok hányni, de nem az mszp miatt :(

A magam részéről szintén azt gondolom, hogy a fidesz (jobb oldal?) baja maga OV...

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2010.03.18. 14:54:53

@RobinGood: "Aki így gondolkozik az jobb ha nem is szavaz."

hat ez valami nagyon demokratikus gondolat..:-D

2010.03.18. 15:11:56

@Rebegő ajkak: "A magam részéről szintén azt gondolom, hogy a fidesz (jobb oldal?) baja maga OV... "

A baloldalnak meg az összes létető alak, aki ott megfordult.

ÁkiBáki (törölt) 2010.03.18. 15:24:35

@Môžeš mi pomôct'?: Te valami nagyon komoly cuccot tolsz. Van még?

ben2 2010.03.18. 15:39:23

@Rebegő ajkak:

Ha OV-t lecserélnék, pár hónapon belül az utódja lenne a nemzet megrontója. Tök mindegy.

RobinGood 2010.03.18. 15:44:30

@az igazi Sipi: Ti tényleg betegek vagytok. Nem azt mondtam, hogy nem szavazhat, hanem hogy jobb ha nem szavaz, de Te úgysem érted a különbséget kár magyaráznom.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2010.03.18. 15:48:02

"Ha az MSZP-nek szerencséje van, és áprilisig már nem kerül napvilágra hasonló kaliberű történet"

Hát persze, "szerencsés".
Mert pechére, pont most derültek ki a turpisságot.
Szerintem vannak még finom falatok a Fidesz páncélszekrényében, és jól fogunk szórakozni április 11éig.
Az igazi nagy durranásokat, gondolom úgyis a végére tartogatják.

Freŝa 2010.03.18. 15:57:39

Tyí, barátom, ez aztán a magas szakmai színvonalon megírt elemzés!

Milyen trendfordulóról beszélsz? Arról, hogy a Jobbik már az Ipsosnál és a Nézőpontnál is beérte, sőt bizonyos szegmensekben meg is előzte az MSZP-t? Akkor egyetértünk, azonban a Fidesz támogatottsága háromszor akkora szinten stagnál immár hónapok óta, mint az említett két párté. Ebből kihozni azt, hogy most már reszkethet a Fidesz, finoman fogalmazva is túlzás.

Egyébként a közvélemény-kutatások nem számolnak az egyéni választókerületi eredményeket. Amennyiben az első fordulóban 100-130 egyéni körzetet hoz el a Fidesz (győztesként), úgy a fennmaradó második fordulóba kerülő választókerületek mindegyikét megnyerhetik a narancsosok. Ezekben a körzetekben az első helyen fog fordulni a Fidesz, a néhány borsodi körzetben 10%-on belül második lesz a Jobbik jelöltje, a többi körzetben magas Fidesz előnnyel fej-fej mellett áll majd a Jobbik és az MSZP. Ezeket figyelembe véve van esély a 2/3.adra. Persze ehhez a Fidesz listájának az EP választás szintjét el kell érnie, tehát 55-56%-ot. Ez sem lehetetlen azért...

CSÉ 2010.03.18. 15:59:17

A tényekből nem a legmegfelelőbb kövekteztetést sikerült levonni. Az MSzP-hez visszatalálnak a bizonytalanok, ezért nő a támogatottságuk, a Jobbik csak a Fidesztől tud már szavazatokat szerezni, szerez is, ezért nőtt a népszerűségük. Szóval az MSzP-Jobbik párharc abból a szempontból értelmetlen, hogy nem fedi egymást a szavazótáboruk. Az MSzP most az LMP-től fél a leginkánbb. A Jobbik meg a Fidesszel fog még konfrontálódni egy párszor áplilisig. És a Fidesz stratégái ezzel a forgatókönyvvel is számoltak. Kényelmesen hátradölhetnek és kommunikálhatják, lám-lám így acsarkodnak a szélsőségesek.

thwarter 2010.03.18. 16:07:05

@Fedor: Es mi van, ha vki nem szimpatizal az mszpvel, vagy a jobbikkal es jobb hijan a Fideszre fognak szvazni, hacsak nem tudnak a kis partok listat allitani?

véleményvezér · http://velemenyvezer.blog.hu 2010.03.18. 16:15:09

Ha bárki félreértette volna: ezen a választáson egy igazi tét van, a Fidesz kétharmada, ezt veszélyezteti az MSZP és a Jobbik mostani emelkedése. Ami pedig az emelkedést illeti, íme a legutóbbi három közvéleménykutatás összegzése:

1. Az MSZP tábora januárhoz képest egy intézetnél (Szonda) csökkent, kettőnél (Nézőpont, Medián) viszont nőt.
2. A Jobbik egyértelműen erősödik.
3.A Fidesznek mért adatok teljesen ellentmondásosak: januárhoz képest egynél csökkent (Medián), egynél nőtt (Nézőpont), egynél pedig mára ugyanarra a szintre ért vissza (Szonda) a támogatottságuk. Ezen ellentmondások miatt érdemes spekulálni, hogy mi is történik.

Mon3 2010.03.18. 16:25:49

Amennyiszer a médiában a szorgalmas bértollnokok kihirdették, hogy a FIDESZ előnye csökkent, már -200%-on kéne állnia. De hát savanyú a szőlő...
Remélem a választások után is ilyen vehemenciával fogják hangoztatni, hogy mekkorát tévedtek.

?aztaaa? 2010.03.18. 16:26:10

azert az MSZ(M)P t nem kell temetni. Senki nem valja be hogy rajuk szavazott, aztan meg megiscsak elojonnek majd valami eredmennyel.

Egy kicsit olyan ez mint anno az ISAURA nevu sorozat. Senki nem nezte, mert hogy az milyen ciki, de erdekes modon mindenki tudta mi volt a tegnapi reszben.. :)

Ettol fuggetlenul szerintem a Jobbiknak minden eselye megvan hogy 2. helyen befusson.

?aztaaa? 2010.03.18. 16:29:14

ja, es annyit azert hozzatennek hogy nem kell kulonosebben beleelnie magat senkinek sem az ilyen/olyen kozvelemenykutato cegek adataiba.

Nem az afontos hogy OK mit mondanak. Hanem az hogy TE/MI mit fogunk valasztani 11.en.

Addig meg sok viz lefolyik a dunan.....

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.03.18. 16:30:57

@thwarter: "Es mi van, ha vki nem szimpatizal az mszpvel, vagy a jobbikkal es jobb hijan a Fideszre fognak szvazni, hacsak nem tudnak a kis partok listat allitani?"

Biztos van ilyen is, de nem hinném, hogy sok :-) Ha mégis, akkor persze az egyértelműen rossz a FIDESZ-nek. Ha egyáltalán megérzi :-)

georg 48 2010.03.18. 16:34:00

Azon szarok be, hogy Attilka ismét kéri Viktort, hogy vitatkozzanak!
Viktor! Légyszi, menj már el vitatkozni, mertAttilka addig nem fér a bőrébe! Elrontod a játékát, szegény gyerek nem fog éjszakákon át aludni.

?aztaaa? 2010.03.18. 16:37:48

@georg 48:

azert az elgondolkodtato, ha az UBERMAGUS VIKTOR nem megy el egy szimpla vitara a ATTIKAVAL. Pedig nem lenne nehez a porba dongolni a haldoklo MSZPt.

Mitol fel? Mitol tart?

Mert ha nem fel semmitol, akkor meddig tartani megadni az MSZPnek a kegyelemdofest? 30percig?

xunilo 2010.03.18. 17:03:50

Én úgy látom, h az országnak tényleg egy erős kormány lenne az érdeke. Anélkül folytatódni fog a sz*rakodás. Hogy ez mindenképpen 2/3-t jelent-e? Szerintem igen, szükség lenne rá. Nem biztos, h a legjobb, ha ez az "erő" a Fidesz kezébe kerül, de jelenleg ők a legkisebb rossz. Az Mszp-t láttuk mire képes, a Jobbik meg... Ennyi primkó barmot régen láttam...
De ettől függetlenül szvsz nem lesz Fidesz 2/3. Sajnos van ebben az országban kb 20%-nyi ember, akinek mindegy mik történtek, mindegy, h az ország majdem belerokkant a szocik 8 évébe, mégis rájuk fog szavazni. A Jobbiknak is összejön 15, de inkább 20%, és akkor már mindegy is, h a kicsik bejutnak-e, esély nem marad kétharmadra.

xunilo 2010.03.18. 17:06:01

@elinnen: Minden megnyilatkozásban ott van a potenciális éehetőség, h szavazók pártolnak el tőlük. A legbiztonságosabb nem mondani semmit lehetőleg. Ezt szerintem az orbánék jól látják és igyekeznek is betartani. Nem szép, de hatékony taktika.

xunilo 2010.03.18. 17:07:04

@gentry: Ne feledd, h az ilyen (és még ilyenebb!!) emberek szavazatai döntenek majd.

xunilo 2010.03.18. 17:10:48

@triumphator: azt azért ne felejtsük el, h ha nem lesz biztos többsége a Fidesznek, min 60%, de inkább 2/3, akkor ugyanúgy nem fognak tudni érdemben kormányozni, ahogy az eddigi koalíció sem tudott. Nem lesz kivel megegyezni, mert akkor jön majd az óbégatás, hogy:
-a fasisztákkal szövetkeznek, lám, lám mi megmondtuk VAGY
-nagykoalíció van, lám-lám mi megmondtuk
Ezért van nagy bajban a Fidesz. Illetve lesz.

Publius Decius Mus 2010.03.18. 17:15:55

Bajban a Fidesz :-D

Hát öcsém, ha ezt te még komolyan is gondolod, akkor te vagy bajban.

Azt is írhattad volna az MSZP/Jobbik már jogosan készül a győzelemre, cccc...

Valahol Máshol (lemondott Dr. Prof.) 2010.03.18. 17:16:44

Attól tart, hogy kamerába kellene mondania, hogy nagyarányú adócsökkentés! (Hisz emlékezhetünk legendás mondatára: "Minél nagyobb a baj, annál nagyobb adócsökkentésre van szükség.")

Mostanában már csak adóegyszerűsítésről beszélnek, lásd kiadott programjukat. Tehát eddig ötféle bevallást kellett készíteni, májustól meg csak háromfélét. Az adótartalom viszont ugyanannyi maradhat. Remélem nem csak a felcsúti hazugság volt az érezhető adócsökkentés!!!

A bizalom él, azonban, ha ezt elpicsázzák, akkor ennyi volt.

U.i.: Remélem semelyik idióta nem jön azzal, hogy nincsenek tisztába az ország állapotával és szembesülve blablabla. A költségvetést nem hozomra szavazzák meg, a pénzügyi bizottságok fideszes tagjai mindazt látják amit a maszoposok. Szóval az egyszer parasztokat zsírozzátok ezzel a kamuszöveggel!

Ismétlem, a bizalom él, a sok szájkaratézás után eljön a tettek ideje Viktor.

szucsneszilvi 2010.03.18. 17:16:46

@elinnen: Talán azért nem megy el, mert négy éve megtapasztalhattuk hogy milyennek is képzeli el a vitát az MSZP. Nyílt, egyenenes tv adásban lehazugozta Orbánt a köcsög Gyurcsány, hogy miről beszél OV, nem is lesz vizitdíj, és hogy kérjen bocsánatot, mert úriember ilyet nem hazudik! Ez csak az egyik, ami azóta felmérgesít, ha rágondolok. Nem hiszem, hogy nagy szükség lenne arra, hogy ilyen álszent, hazug majmokkal leálljon vitázni, mert azt mondani sem kell, hogy Mesterházy tipikus Gyurcsány-arc, gyűlölködő, köpködő, aki még a március 15.-i rendezvényen is csak Orbánozni tudott. Hányinger! Viszont sokkal nagyobb tétje lenne a két fiatal "értelmiségi", Mesterházy és Vona vitájának. Végül is, ők a második helyért mennek, talán az élvezhetőbb volna. Az egyikük csak a betanult Salamonos szövegét hozná elő bármilyen kérdés merülne is fel, a másik pedig mindig OV-ról beszélne. Olyan szép volna őket nézni és hallgatni!:)

?aztaaa? 2010.03.18. 17:19:57

@xunhat
hat ezaz.... nem mondani semmit, mert azt nem lehet szamonkerni.

Ez lenne a polgari kormany???
Nem tudom ki hogy van ezzel, de ki tud elkepzelni egy olyan polgari kormanyt amely nem kommunikal a valsztokkal???

Mar nemazert,de egy elvetemult FIDESZ szavazo ezt hogyan magyarazza meg?

?aztaaa? 2010.03.18. 17:24:21

@szucsneszilvi:

pedig olyan egyszeru lenne leradirozni a foldrol az MSZPt mint a fene. De valami oknal fogva nem akarja ezt senki. Eleg lenne a Viktornak felhozni a BKVt, a 4evvel ezelotti Gyorcsotany fele beszelgetest, stb...es kesz. Attika kopni-nyelni nem tudna...
Talan valami keszul a hatterben?

Erdekes.....

?aztaaa? 2010.03.18. 17:26:55

En olyan miniszterelnokot szeretnek latni az orszag elen, aki barmikor barkivel hajlando megvitatni az orszag erdekeit. Partallastol fuggetlenul.

Egyszeruen kifejezve: egy olyan tokos gyerek kell ide, aki nem a SZONDA-IPSOS adatait lesi allandoan, es annak fuggvenyeben donti el hogy vitazik-e vagy sem.

szucsneszilvi 2010.03.18. 17:30:13

@elinnen: Bocs, hogy megint én. Szerintem azt senki sem mondta, hogy a Fidesz nem kommunikál a választókkal. Folyamatosan kampányrendezvényeik vannak, nyilatkoznak, felszólalnak. Ők csak konkrét számadatokat nem mondanak. Biztosan tisztába vannak vele, hogy milyen költségvetéssel gazdálkodik az ország, hiszen el lett fogadva, de amíg nem látják át a teljes pénzügyi helyzetet (pontos számok, adósságállomány, és még néhány konkrétum, amihez csak a kormánypárt jutott hozzá), addig valóban felelőtlenség bármit is számszerűsíteni. Ez nem lehet egy hagyományos kampány. Az ország és a világ gazdasági helyzete nem engedi meg a felelőtlen ígéreteket. Épp ezért életszerűtlen Vonáék ígérgetése és a Mesterházy-féle ingyen tankönyv, ingyen nyelvvizsga 35 év felett, stb. Főleg, hogy az MSZP már négy éve is megígérte ezt egyszer:( Ja, meg azt is, hogy nem lesz gáz ár emelés! (Csak tagoltan, hogy OV is jól értse - idézve Lendvai Ildikótól). Úgy gondolom, hogy mivel a Fidesz határozottan nem akar hazudni a választóknak, így egyértelműsítették a polgárok felé, hogy nem tudnak és nem akarnak konkrét adatokkal előállni. Vannak terveik, vannak iránymutatások, hogy miket kell tenni, de hogy mire mennyiből futja majd, azt akkor lehet tudni, ha ott vannak és átlátják. Szerintem ez elég egyértelmű.

medve2 2010.03.18. 17:32:23

Van két felmérés, ami mást trendről beszél.

?aztaaa? 2010.03.18. 17:41:03

@szucsneszilvi:

Ok. Lendvai Ildiko szerintem senki szemeben sem hiteles szemely. Ha pedig megis, annak a zart osztalyon a helye :)

Azt nem akarom elhinni hogy nincsenek tisztaban az orszag helyzetevel. Ez rizsa, ez egy szimpla kifogas, semmi tobb. Ezzel takaroznak.
Vagy mennyire eletszeru az, hogy a miniszteriumakban csupa verkomcsi hivatalnok ul, aki minden informaciot lenyel, aki gyanusan viselkedik kirugjak...
ugye hogy nem eletszeu?

A fidesz ugyanugy ott ul minden bizottsagban mint az szdsz, vagy aaz mdf. Azt mondani hogy semmirol nem tudtam semmit ami itt zajlik....enyhen szolva is csusztatas.

nyg 2010.03.18. 17:56:27

@is: Ha nem felel meg a Nézőpont, itt a Szonda Ipsos legfrisebb kutatása. Ebben sem utal semmi jel a trendfordulóra. Sőt.

www.mr1-kossuth.hu/hirek/elen-a-fidesz-fej-fej-mellett-az-mszp-es-a-jobbik-bejuthat-az-lmp.html

SzaGyu 2010.03.18. 18:09:43

A FIDESZ nagyon biztos a dolgában (bár én szurkolok nekik) de érheti még őket csalódás!

Akkor majd hivatkozhatnak megint a csalásra...

Nem lehet úgy csinálni, hogy biztos engem választanak meg és akkor most már minek vitázni és csak fújom a régi (dumát) hangszert. A FIDESZ 20 évből a nagy magabiztossága miatt csak egyszer nyert!
Eddig (16 év ellenzékben) is túl magabiztosak voltak és vesztettek.

tölgyes 2010.03.18. 18:12:55

@véleményvezér: Ez a valódi tét, mármint a 2/3-ad!vagy Ön azt hiszi.. meg még néhányan azt hiszik! Ha a fidesz 2/3-os többséget szerez akkor több lesz az esze, kormányzóképesebb lesz??? Nem hiszem. Vannak akik így próbálják emelni a tétet... A 2/3-adnak van kockázata is!.. szerintem több mint az előnye.. de ez a 2/3-ad egy olyan tét, amit a kibicek próbálnak ránk és a pártokra tukmálni.

tölgyes 2010.03.18. 18:15:39

@nyg: is már évek óta a trendfordulót jövendöli.. annyira szeretné, hogy már látni véli..:)Pedig trendforduló nem lesz.. majd egy kicsit feljebb megy ez, lejjebb az, oldalt amaz.. de az erővonalak nagyjából kialakultak és azok olyan nagyon nem változnak.. Talán csak az MSZP-Jobbik ütközet hozhat meglepetéseket.

Zetek 2010.03.18. 18:16:49

@SzaGyu: Ekkora felkészültséggel nehéz vitatkozni. Eddig egyszer volt igazán jó esélyük a győzelemre, 2002-ben, de akkor pártbázis nélkül elment - szavazóköri tagok és aktivisták híján - elment a villamos. A mesék ellenére, 2006-ban nem nekik állt a zászló. Most minek vitatkozni olyan pártok jelöltjeivel, akiknek nincs esélye. Az MSZP 2006-ban is lehazudta a csillagos eget. Most mitől lenne más?
Amúgy pedig az SZDSZ házi közvéleménykutató cégének aggodalma mindig megható.

troll · http://picsogo.blog.hu/ 2010.03.18. 18:24:25

@E_R: Tehát az iq bajnokok eddig az mszp-re szavaztak? Háááát, ez szánalmas. :)

troll · http://picsogo.blog.hu/ 2010.03.18. 18:25:41

@Fedor: Időérzéked kb mint a realitásérzéked. :)

troll · http://picsogo.blog.hu/ 2010.03.18. 18:28:53

@HgGina: Kedves Gina, a magyar nők 1/3-a nem szül gyermeket élete során. A szülő nők nagy része cigány származású.

Na? ...

troll · http://picsogo.blog.hu/ 2010.03.18. 18:31:11

@idelle: Gratulálok hozzá. Aztán hazamentek és elégedetten nyugtázzátok, hogy megint kicsit sikerült hozzájárulni a saját és gyermekeitek jövőjének ellehetetlenítésében.

Jó munka volt!

Balt 2010.03.18. 18:50:29

@Balt: Mármint 10% százalék az MSZP-nek. (De mondjuk ez is qrva sok ilyen 8 év után...)

Balt 2010.03.18. 18:57:54

"A döntés a Fidesz kezében van: beérik egy kétharmad alatti eredménnyel, vagy mernek kockáztatni – és végre megszólalni."

Csaxólok, hogy kb. 20 százalékponttal elég ráverni a 2. befutóra (legyen az a jobbik vagy az maszop), garantált a 2/3 (3párti parlament esetén. 4pártinál talán 22% is kell. Most van bő 40%pont...)

Balt 2010.03.18. 19:00:35

@Fedor: "így esélyük nyílik a két kispártnak is megugrani a küszöböt. Budapesti lista nélkül ez esélytelen, viszont ez ném növekményt jelenthet az MSZP-nek." :))

Kb. 2x -30%-kot hozzáadni a várakozásokhoz. (Remélem 3x 4,99% lesz...) :)))

Interlock (törölt) 2010.03.18. 19:03:17

@Balt:
Nekem mondjuk sem a Fidesz, sem az MSZP százalékaival nincs bajom. Azzal van, de nagyon, hogy azt a valamennyi százalékot MINDIG UGYANAZOK AZ ARCOK kapják, évtizedek óta! Hagyjuk a szegfűt, mert elhervadt, nézzük a narancsot: Orbán, Kövér, Navracsics, Szíjjártó - ha ezeknek a helyén tényleg felelős lelkületű, tenni és nem gyűlésekről kivonulni akaró emberek ülnének, talán sokkal többre mennének. Személyesen is ismerek egy-két száz embert, akiknek az állandó fikahadjáratból ugyanúgy elegük van, mint a mostani lenyúlásokból.
Az pedig, hogy OV nem áll ki vitázni: egyrészt igaza van, nincs miről, Mesterházy találja ki magától, mit hogyan kellene. Másrészt viszont nincs igaza, mert az utcánk végében lakó néma is lehetne a helyén, ha csak hallgatni tud.
Csak a közvetlen kollégáim között 20...25 szavazatot vesztettek emiatt az utóbbi pár hónapban. Bele lehet írni a közvéleménykutatás eredményeibe...
Végül, ha már kvk, hajdanában így tanultuk: van a kis hazugság, van a nagy hazugság, és van a statisztika :-)

Balt 2010.03.18. 19:04:38

@nyg: Ezzel kalkulálva kis híján kijön a 3/4-es többség. (74,09%-os Fidesz frakció.)

Balt 2010.03.18. 19:12:01

@E_R: "O Viktor el nem tűnik a fidesz éléről,addig 2,2-2,5 millónál többen nem szavaznak rájuk,"

Tkp. ennyi elég is. Mégse várhatunk egy 95%-os pártlistás eredményt, mert az csak a pártállami diktatúrákban érhető el. :)) (Itt jegyezzük meg, hogy a Fidesz szavazóinak száma választásról választásra rendre nőtt, még 2002-ben és 2006-ban is, kivéve a '94-es krízist.)

Balt 2010.03.18. 19:15:38

@the_joker123: "... további szavazóbázist is elvesz a Fidesztől, olyan radikális választok mennek a Jobbikhoz, ami miatt ennél is jobb eredményt elérhet” – fogalmazott Závecz Tibor."

Nem rokona bizonyos Zá-zri-vecz Gábornak...? :)

Rókakígyó 2010.03.18. 19:16:52

A fidesz magától nem lenne ennyire "népszerű". A kimondani nem mert bunkóságaik miatt így is úgy is szívni fognak. Ha a többiek rákapcsolnak, akkor mindegy, h ők beszélnek vagy nem, mert ha beszélnek azért veszítenek szavazókat, ha nem akkor meg azért. Azon csodálkozom, hogy az a hihetetlen mennyiségű korrupciós ügy, amit a fideszes önkormányzatokban az narancselvtársak produkáltak és produkálnak miért nem jön elő. Elő kéne egy-két dolgot adni és lemenne az a szavazat 50% alá is. :)

Balt 2010.03.18. 19:21:46

@Szabó bakter: "Egyéniben fidesz, listán jobbik."

Akkor legalább fordítva tedd az első fordulóban - az úgy az MSZP esélyeit csökkenti, mert az első fordulós (később) mandátumot nem szerzett egyéni szavazatokat viszi fel a területi listára -, de inkább úgy se!

Balt 2010.03.18. 19:22:52

@idelle: "sok olyan MSZP-szavazó van, aki - miután kijön a szavazóhelyiségből - majd felköp és alááll."

Szerintem még az is benne van a pakliban, hogy az LMP is megveri az MSZP-t...

SzaGyu 2010.03.18. 19:36:30

Az összes párt hazudik! A FIDESZ sem különb és ha kormányra kerülne Ők is olyanok lennének mint voltak hajdanán.
Ha olyan megbízható és nagy tudású párt lenne, akkor nem lett volna 16 évet ellenzékbe. Ezt ne felejtsétek el.
Sok ember viszont úgy gondolja: A járt utat ne hagyd el a járatlanért! No.
Ezért nem biztos a FIDESZ győzelme.
Ezen lehet vitatkozni, de minek. 2/3 biztos nem lesz, szerintem a többség is kétes lehet. .. Sok a rejtőzködő szavazó és ti vitatkozhattok egymással, DE...

Balt 2010.03.18. 19:56:45

@elinnen: "azert az elgondolkodtato, ha az UBERMAGUS VIKTOR nem megy el egy szimpla vitara a ATTIKAVAL."

Hmm, szerintem Attus vitázzon Fletóval, ha annyira vitázhatnékja van, - és azt hiszem lesz is mit megvitatniuk. Ez a vita megjegyzem, még engem is érdekelne... :))

Balt 2010.03.18. 19:59:12

@xunilo: "A Jobbiknak is összejön 15, de inkább 20%, és akkor már mindegy is, h a kicsik bejutnak-e, esély nem marad kétharmadra."

Dehogynem. Itt lehet kirakózni: www.kinyeriavalasztast.hu

(F)ordító · http://aztirjaa.blogspot.hu/ 2010.03.18. 20:05:20

@xunilo:
ugyan már! az ogy-ben a biztos többség az 50%+1 képviselő. ha ez megvan, és ezt képesek minden döntésnél biztosítani, akkor az ellenzék a feje tetejére állhat, akkor sem tud keresztbe feküdni a kormányzatnak. a 2006 utáni gyurcsány-kormány csak erről szólt: a fidesz görcsölt, de a kormányzati többség biztosított volt, oszt jónapot.

Balt 2010.03.18. 20:10:49

@Valahol Máshol: "A költségvetést nem hozomra szavazzák meg, a pénzügyi bizottságok fideszes tagjai mindazt látják amit a maszoposok. Szóval az egyszer parasztokat zsírozzátok ezzel a kamuszöveggel!"

Má' bocsi, de a Fidesz az első perctől mondta, hogy tarthatatlan a költségvetés - és nemcsak az elkaszált/visszavonandó ingatlanadó miatt.

(F)ordító · http://aztirjaa.blogspot.hu/ 2010.03.18. 20:10:51

@véleményvezér:

vezérem,

egy ekkora fölénynél ne vizionálj feleslegesen. elég, ha az utolsó ep-választás során leadott szavazatokkal modellezel. azóta nem sok minden változott, bár az mszp begyengült kicsit, a jobbik meg láthatóbbá vált. ha azt a szavazatmennyiséget hozza a fidesz, akár 70% felett is lehet a patkóban.
persze, van még erős három hét és ismerve a fideszes őstehetségeket, el lehet barmolni a kampány végét, de innen bukni azért kicsit darwin-díjas alakítás lenne. meg lesz az a 2/3, bár nem tudom, mi a francért van annyira túlspilázva ez a téma. 50%+1 szavazattal is el lehet k*rni mindent, nem kell hozzá minősített többség.

Balt 2010.03.18. 20:14:26

@elinnen: "Nem tudom ki hogy van ezzel, de ki tud elkepzelni egy olyan polgari kormanyt amely nem kommunikal a valsztokkal???"

Olyat viszont már el tudunk képzelni - igaz, a "polgár"-t még véletlenül se vennék magukra -, akik frakcióülésről kiszivárogtatva "kommunikálnak" a zemberekkel...

Balt 2010.03.18. 20:15:47

@elinnen: "Talan valami keszul a hatterben?"

Készül. :) Fegyenc holnap (de a választások után mindenképp) megadja a kegyelemdöfést a maszop maradékának. :)

Interlock (törölt) 2010.03.18. 20:24:17

@Balt: GYF teljesen megőrült, vagy jobban. Még mindig nem jöttem rá: ennyire nem bírja elviselni, hogy coki van a húsosfazéktól, vagy pedig nyerni akarnak Mesterházyval annyit, amennyit csak lehet, és utána a helyére állni?

Balt 2010.03.18. 20:25:11

@Interlock: OK, igazd van: az LMP-nek helye lenne a parlamentben. :) A Jobbiknak aligha...

Balt 2010.03.18. 20:25:57

@Rókakígyó: Elő a farbával! Piros az adutt, mindent visz!

Balt 2010.03.18. 20:28:53

@Interlock: Nyerni?! Veszteni! Bedönti az MSZP-t, hogy - úgymond - ő építhesse újjá. :) Nagy siker lesz! :))

Valahol Máshol (lemondott Dr. Prof.) 2010.03.18. 20:34:08

@Balt: Többek között ezért is teljesen tisztában vannak az ország és a kincstár helyzetével. Minek a ködösítés, hogy majd a választások után előhozakodnak a farbával? Csak nem azért, mert az adócsökkentés, 13. havi nyugdíj, gyes, gyed és egyéb mézesmadzag hirtelen majd lerövidül, vagy teljesen el is tűnik a "nagy felismerés" hozadékaként?

Legyen úgy, ahogy a Fideszt és Viktort istenítők mondják, legyen ő az igazmondó juhász. Mert abba bele sem merek gondolni, hogy mi lesz itt akkor, ha előveszi a hetvenkilencedik megszorítócsomagot meg az egyéb népet sanyargató nyalánkságot 2011-ben. Mert a választások után 2010 még lehet az osztogatás éve. Főleg lefele a többségében Fideszes önkormányzatoknak. (Más kérdés, hogy onnan meg csorog a fideszközeli cégekhez akik elnyerik a finom önkormányzati tendereket.)

HgGina 2010.03.18. 20:35:43

@troll: jó. És ennek mi köze a Vona-beszédhez vagy Mikolához? Talán az egyik cigány?

Valahol Máshol (lemondott Dr. Prof.) 2010.03.18. 20:37:27

Köszi ezt a kinyeriavalasztas linket, még sehol sem botlottam bele!

Interlock (törölt) 2010.03.18. 20:39:46

@Balt: Be van az már dőlve rendesen, mutogathatják a szép plakátokat, amik előtt köpni csak azért nem szoktam, mert akkor nem látnék ki a szélvédőn.
Bent lesz a Jobbik, az LMP meg talán. Emiatt lesz néhány érdekes hír még a Parlamentből, azt hiszem... Félreértés ne essék, egyiknek sem vagyok híve, valamivel mindegyik el tudta venni a kedvemet magától.

Interlock (törölt) 2010.03.18. 20:42:47

@Valahol Máshol: ettől a megszorítósditól én is tartok egy kicsit, akárki és akárhogy kerül hatalomra, k_va sok pénzre lesz szüksége ahhoz, hogy csináljon valamit.
Már persze ha csinálni akar valamit :-(

bz249 2010.03.18. 22:02:02

@triumphator: az EP választás eredménye alapján 272 mandátumot kap a Fidesz, hárompárti parlament esetén 273-at.

Mondjuk a háborúindításhoz szükséges 4/5 nem lenne meg, tehát lényegében ez a Fidesz Sztálingrádja/Waterlooja lenne.

?aztaaa? 2010.03.18. 22:51:02

Valahogy nem ertem a Budapestieket.
Mar a csapbol is a korrupcio folyik, BKV, stb...

De konyorgom, arulja mar el nekem valaki hogy azt a szerencsetlen Demszkit ki valasztotta meg sorban 4x????????? biztos nem Debrecenbol, meg Keszthelyrol....

Ugyhogy nem kell puffogni. Mindenki azt eszi amit megfozott.

Az MSZ(M)P legnagyobb szavazobazisa pedig a nyugdijas reteg. Es eleg szomoru, hogy a szerencsetlen nyugdijasok a mai napig megeszik a szocis hulyeseget. Azt kell hogy mondjam (sajnos) hogy az a nyugdijas aki az utolso 8ev utan meg mindig a szocikra szavaz, annak szimplan elmegyogyintezetben a helye..

Kevercs 2010.03.19. 12:56:47

Amennyiben a szavazáson a jogosultak legalább 68-70 %-a részt vesz és a LMP, valamint az MDF is bejut
a parlamentbe, akkor Viktornak nyekk.....

Interlock (törölt) 2010.03.19. 22:22:58

Délután elolvastam, azóta töröm a fejem, mire alapozva mernek ezek a választásokon indulni. És ha szétnézel, sehol sincsenek a hőzöngő Vityu-fanok, nem nyomja senki a fülünkbe, hogy "ott a program, vazze', olvassad oszt okosodj"...
Nincs program, egyiknél sincs egy valamirevaló, megszavazható elképzelés. Nem a Fidesz van sz@arban, hanem mi...

La Serenissima 2010.03.19. 23:23:43

@Interlock:
ebből a bekezdésből sajnos én is kénytelen voltam pontosan ezt a következtetést levonni:

"A pártok sokféleképpen tudnak semmit sem ígérni - ez a végső következtetés azok után, hogy a mégy vizsgált párt mindegyike bemutatta a programját. Az MDF programja igen vázlatos, sok kérdéssel egyáltalán nem foglalkozik, Jobbik tervei [1] költségvetési szempontból összességében megvalósíthatatlanok, a Fidesz egy viszonylag világos jövőkép és értékrend felrajzolása után semmit nem mond a megvalósítás eszközeiről, az MSZP pedig [2] téves kiindulási ponton állva nem ad választ a gazdasági és társadalmi problémák egyikére sem."

Interlock (törölt) 2010.03.20. 00:10:25

@La Serenissima:
Az összes értékelésüket, és nagyon sok fórumoldalt végigrágtam már nem is egyszer, és ez a következtetés sajnos egyre egyértelműbbnek tűnt. Az elejétől fogva hiányolom a "mit, hogyan, mennyiből, mikorra" irányvonalat minden egyes "programból", de a nagy többséget ez nem nagyon érdekli, a lényeg, hogy a hangzatos szavak meglegyenek. Akkor meg minek törje magát akármelyik párt egy alapos előkészítő munkával...

La Serenissima 2010.03.20. 00:23:50

@Interlock: igen, az addig érthető, hogy a nagy többség nem kényszerít ki értelmesebb eszmecserét a progikról. de hogy a média/szellemi elit/szakértők se tudnak beindítani értelmesebb vitákat legalább egyes területekről, az azért furcsa és nagyon szomorú. mert idő van rá - alig szól valamiről a kampány és a fontos tényezők közül senki nem erőlködik különösebben, hogy újat mondjon.

a másik kérdés meg persze az, hogy azért vannak-e titkon jóval pontosabb terveik (feltételezem a nyílvános progi csak a felszínt jelentik) és azok mennyire kiforrott egyezményekből jöttek létre. ez főleg a fidesz kapcsán érdekes. mert különben (és most populista leszek, vigyázat) ki tudja milyen beszédet tart Orbán titokban, május környékén...

Interlock (törölt) 2010.03.20. 11:10:49

A médiát első körben ki is hagyhattad volna a felsorolásból, állandóan azt hallod és olvasod, hogy melyik hová húz jobban, merrefelé vannak politikai kötődései. Elfogulatlan, tárgyilagos elemzésre nagyon kevés képes közülük, azok meg kicsik, szavaiknak nincs elég súlya. Az utóbbi idők ORTT-vel kapcsolatos zűrjei miatt például - nekem legalábbis - egyértelműnek látszik, hogy a pártok igényeik szerint alakítják a média elérhető területeit, a kereskedelmi csatornáktól, ismeretlen forrásokból megélő lapoktól pedig nem lehet túl sokat várni.
A szellemi elit és a szakértők egy része ugyanígy pártfüggő, nagyon jellemző az élből elutasítás szomorú viselkedésmódja, ők megint csak nem alkalmasak ilyesmire. A többiek meg valószínűleg dolgozó, lelkiismeretes emberek, akiknek elég felülről annyit mondani, hogy "állj le, ennek nem így kell lennie", és leáll, nehogy megszűnjön a munkahelye. A cégnél, ahol dolgozom, több jó szakember véleményét is simán figyelmen kívül hagyják, ha a vevőknek való ígérgetés ezt szükségessé teszi; a közszférában, állami intézményekben ez a kontroll, elnyomás jóval erősebb, annak a reteknek köszönhetően, amit ma Magyarországon politikának neveznek.

Valahol Máshol (lemondott Dr. Prof.) 2010.03.20. 20:25:45

Nem akarok reklámozni, de előttem mindig az a kép jelenik meg, amikor a Fidesz várható győzelmére gondolok, ami egy TótaW írás elején volt. Viktor áll a pulpituson, mutat az emberek felé két kézzel, de a pulpitus elején a narancssárga csíkon nem a szokásos kampányszöveg van, hanem az, hogy szopni fogtok :)

Nekem valahogy mindig ez jut eszembe Viktorról, el is kezdek mosolyogni, de utána sajnos tudatosul bennem, hogy ez simán meg is valósulhat. Nesze neked adócsökkentés meg blabla.

Ráadásul valami Blikkes beszélgetésben Orbán elsütött egy remek mondatot, mely szerint "Befejezné a négyes metró építését, sőt, egy vagy két új metróvonalat is építene, a családi adózást vezetné be, lekényszeríttette vagy kiszorította volna a Ferihegynél gyakorlatozó izraeli gépeket és rendkívüli intézkedésekkel kezdene a választások után"

Rendkívüli intézkedések? Ki féljen? A közigazgatásban dolgozók? A nyugdíjasok? Az adófizetők összessége? Az állami vállalatok dolgozói? Ez a két szó (rendkívüli intézkedések) vajh kiknek szólt kikacsintóan?





Véleményvezérek a Véleményvezéren - blogunkat ezentúl újságírók, bloggerek, közgazdászok és más, közélettel foglalkozó szakértők kommentelik.

FRISS HOZZÁSZÓLÁSOK

  • Brückner Gergő: Szerintem ez félrement. A hírnek örüljünk, és a növekedési áldozatot nem lehet felróni a kormánynak, hiszen ő már régen jelezte, hogy nem kéne feszíteni a húrt, nem kéne tovább apasztani a növekedési esélyt. Természetesen a magyar kormány minden bű... (2013.05.31. 02:03) Orbán győzelme: nincs uniós hiányeljárás, de növekedés sincs
  • Madár István: Ugyanerről Gyévai Zoli: tagokvagyunk.postr.hu/utoljara-a-kettos-mercerol "De vegyünk egy másik, mostanában gyakran emlegetett példát. Tőlem is nemegyszer megkérdezték már, miként lehetséges az, hogy Franciaország kap újabb két évet, miközben Mag... (2013.05.27. 20:17) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Szerintem az a kérdés, hogy általában véve meddig tartható egyben a Fidesz. Ángyán várható kiválása elsősorban nem szakpolitikai veszteség lesz (miközben nyilván igen alapos ismerője területének), hanem erkölcsi, azt fogja jelezni, hogy becsületes ... (2013.05.27. 10:19) Ki szerzi meg Ángyán Józsefet?
  • Madár István: "Az Európai Bizottság jelezte, néhány déli országnál hajlandó lehet elfogadni, hogy azok ne, vagy csak később érjék el a kitűzött 3%-os GDP-arányos deficitcélt. Mi annyira rossz viszonyban vagyunk velük, hogy nálunk ez fel sem merül." Ez egy közke... (2013.05.14. 08:46) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Ezek is mind érdekes kérdések, még akkor is, ha a Fidesz - ha még képes felismerni a politikai érdekeit - viszonylag könnyű helyzetben van, akárcsak Schmitt Pál esetében volt. Horváth István - bár egy megyeszékhely polgármestereként nyilván van a m... (2013.05.10. 11:20) Trafikmutyi-hangfelvétel: beáldoz vagy bevéd a Fidesz?
  • Utolsó 20

FRISS ATLATSZO.HU

Nincs megjeleníthető elem

KORÁBBI TÉMÁK

  • Brückner Gergő: Szerintem ez félrement. A hírnek örüljünk, és a növekedési áldozatot nem lehet felróni a kormánynak, hiszen ő már régen jelezte, hogy nem kéne feszíteni a húrt, nem kéne tovább apasztani a növekedési esélyt. Természetesen a magyar kormány minden bűne, az igazságtalan és kudarcra ítélt ostoba adónemek, illetve a saját háttércsapathoz áramoltatott közpénzek minden gazdasági témájú posztnál elővehetők. De a túlzott deficit eljárásból való kikerülé... (2013.05.31. 02:03) Orbán győzelme: nincs uniós hiányeljárás, de növekedés sincs
  • Madár István: Ugyanerről Gyévai Zoli: tagokvagyunk.postr.hu/utoljara-a-kettos-mercerol "De vegyünk egy másik, mostanában gyakran emlegetett példát. Tőlem is nemegyszer megkérdezték már, miként lehetséges az, hogy Franciaország kap újabb két évet, miközben Magyarország korábban nem részesült ilyen kegyben. Itt is fennáll az az érv, miszerint nem teljesen azonos két helyzetről van szó. Ugyanis, a tévhittel szemben, de facto a magyar kormány is kaphatna „hal... (2013.05.27. 20:17) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Szerintem az a kérdés, hogy általában véve meddig tartható egyben a Fidesz. Ángyán várható kiválása elsősorban nem szakpolitikai veszteség lesz (miközben nyilván igen alapos ismerője területének), hanem erkölcsi, azt fogja jelezni, hogy becsületes ember nem maradhat meg a Fideszben. Ugyanakkor Ángyán egyértelműen kapitalizmuskritikus politikus (ez nekem nem feltétlenül ellenszenves, bár nem az ő kapitalizmuskritikai megközelítése áll igazán köz... (2013.05.27. 10:19) Ki szerzi meg Ángyán Józsefet?
  • NagyLevin: Ezek is mind érdekes kérdések, még akkor is, ha a Fidesz - ha még képes felismerni a politikai érdekeit - viszonylag könnyű helyzetben van, akárcsak Schmitt Pál esetében volt. Horváth István - bár egy megyeszékhely polgármestereként nyilván van a megyében némi súlya, azért - némi veszteséggel, elengedhető és kicserélhető, jelentkezők nyilván vannak a helyére. Persze, a teljes frakciónak is mennie kéne, akik ott voltak, közreműködtek és együtt ... (2013.05.10. 11:20) Trafikmutyi-hangfelvétel: beáldoz vagy bevéd a Fidesz?
  • Holtzer Péter: Noch dazu "Csuhások térdre, imához!" (2013.05.08. 08:07) Kövér László begurult és megint nincs igaza
  • renyipd: csinálok egy törvényt (2013.05.03. 11:48) Orbán Viktor őszödi beszéde is lehetne
  • Brückner Gergő: Egy szinte off topic megjegyzés, bár a poszt utolsó mondatához tartozik, de értem, hogy nem erről szólt ez a bejegyzés. Szóval a pénzét csak offshore-ban biztonságban tudó posztkomcsik és poszt-fülkések közül a tájékozottabbak már azt is tudják, hogy ma már az offshore szinte ugyanakkora kockázat, mint Magyarországon, transzparensen gazdagnak lenni. Elképesztő ütemben nyírják ezt a világot, lásd francia offshore-kormányválság, a svájci banktit... (2013.04.29. 17:50) A Fidesz fülkeforradalmi tőkésosztálya
  • akos.szalai: És hogy kezdődött mindez? Védjük meg a gyerekeket, ne lehessen mindenhol cigit kapni. Csak összehasonlításként - jószándékkal ez is le van öntve (sőt, kétségbe sem vonom): www.origo.hu/itthon/20130427-szabalyoznak-a-menzak-kinalatat.html De egy ismerősöm tapasztalata: a gyerekek ezt nem eszik meg - mióta idén bevezették az új központosított menzát, azóta alig van menzás az iskolában. Másrészt az engem nem zavarna, ha nem a régi trafikok maradn... (2013.04.27. 18:54) Trafikmutyi: ritka bepillantás a NER működésébe
  • rajcsányi.gellért (ergé): Óceánia meg mindig is Keletázsia ellen viselt háborút. (2013.04.25. 13:29) Megbukott a megszorítások politikája Európában
  • Madár István: Tulajdonképpen ez mégis csak hatékonyabb forma, mint amikor az átkosban egyszerűen csak elvették a boltot, földet, majd megkapták azt az elvtársak. Ki lehet használni, hogy ma már gyorsabb világban élünk, egyből oda lehet adni a haveroknak. Mi ez, ha nem fejlődés? (2013.04.24. 13:56) Dohányállamosítás: megint a haverok jártak jól
  • Brückner Gergő: Életem egyik legmegdöbbentőbb újságírói élménye volt, amikor ilyen titkosszolgálat - alvilág együttműködéseket megismerhettem. A klasszikus szereposztás az volt, hogy a titkosszolgálat címeket adott a bűnözőknek, akik titkosszolgálati információk segítségével időzítették a betöréseket, megtarthatták a lakásban talált cuccokat, cserébe bepoloskázták a lakást. (2013.04.23. 11:39) Portik-Laborc: mit szól az MSZP?
  • NagyLevin: A "jobboldal" történelmi vezető szerepének mítosza is kellett ehhez. Aki ezt a helyzetet, ami "jár" a jobboldalnak, biztosítja, de még ez sem kell, ezt az igényt vezetőként megtestesíti, az a helyén lesz és a helyén is marad. Ezt az igéretet Orbán Viktor "megörökölte" a második ciklusban és végérvényesen betöltötte 2002 után. Az, ahogy a szocialisták viszonyultak a kérdéshez, mindenfajta pátoszt nélkülözött, ők csak azt gondolták, hogy majd ném... (2013.04.02. 10:56) Fidesz 25: egy párt leválthatatlan vezetővel

FRISS TRANSINDEX

Nincs megjeleníthető elem

velemenyvezer [kukac] gmail [pont] com I twitter I facebook

RSS 2.0 bejegyzések I RSS 2.0 kommentek I Tedd a könyvjelzők közé!

írják: többen I

© VÉLEMÉNYVEZÉR 2010-2013.

süti beállítások módosítása