Véleményvezér

vv

A Fidesz tényleg megállította a Jobbikot? - heti szavazásaink

2010.05.30. I 36 komment I Címkék: jobbik szavazas

A Jobbik erejét, veszélyességét eléggé túlbecsülte a közvélemény, és egyre többen látják úgy, hogy a Fidesz tényleg képes megállítani a Jobbikot. A közhangulat egyre kevésbé kedvez a Jobbiknak. A Véleményvezér blog szavazásai.

Milyen erős valójában a Jobbik, mekkora tartalékai lehetnek, és képes-e tovább növelni népszerűségét, szavazótáborát? Emlékszünk, a választások első fordulója után a külföldi sajtó a Jobbik-veszélyről cikkezet, annak ellenére, hogy a párt eredménye, valljuk be, alulmúlta a várakozásokat.

A Véleményvezér blog hétvégi szavazás-összesítője most rendhagyó módon nem csupán az elmúlt hétre koncentrál. Hanem megnézzük, mi olvasható ki azokból a kérdésekből, melyekben valamilyen módon arra kérdeztünk rá, hogy a Fidesz meg tudja-e állítani a Jobbikot. A múlt héten a legtöbb szavazat ugyanis az Így fogja ki a Fidesz a Jobbik vitorlájából a szelet c. cikkünknél feltett kérdésre érkezett.

Cikkünkben azt írtuk, hogy a Fidesz első intézkedéseivel a Jobbik által fontosnak tartott, a Jobbik számára népszerűséget hozó kérdéseket (Trianon, kettős állampolgárság, közbiztonság) oldott, vagy old meg. És ha az utolsót, vagyis a közbiztonság problémáját is sikerül megoldania a Fidesz-kormánynak, akkor "már senkit nem fog érdekelni, hogy a Jobbik gárdamellényben villog és kakastollas csendőrséget követel."

A szavazásra feltett kérdés így szólt: Sikerül-e kifognia a Fidesznek a szelet a Jobbik vitorlájából? Több, mint 2900 szavazónk fele úgy gondolja, hogy egyértelműen sikerül, negyede pedig, hogy sikerül, bár csak néhány ügyben. Mindössze 16%-nyian vannak, akik szerint nem sikerül.


 

Olvasóink túlnyomó többsége tehát úgy látja, a Fidesznek sikerül kifognia a szelet a jobbik vitorlájából. De nem volt ez mindig így!

Bő egy hónappal korábbi írásunkban, az első forduló után egy hasonló kérdést tettük fel (Jobbik-rejtély: megoldva?), azt, hogy meg tudja-e állítani a Fidesz a Jobbikot? Akkor több, mint 5200 szavazónk közül a legtöbben, 39%-nyian úgy gondolták: a Fidesz nem tudja megállítani a radikálisokat.


 

Hogy pár hónap alatt mennyit változott a Jobbik erejének és potenciáljának megítélése, talán már ez is sejteti, de nézzünk meg egy még korábbi, március eleji eredményt!

Emlékszünk, a kampány második felében egymást érték a jobbikos botrányok, fideszes sajtóorgánumok pedig - legalábbis a külső szemlélőnek nagyon úgy tűnt - Jobbik-ellenes kampányt folytattak. Akkori kérdésünk (Jobbik: a két pofon kiosztva) az volt, hogy sikerülhet-e a sajtóban indított támadásokkal megtörni a Jobbikot? Több, mint ezren válaszoltak: 70% nemmel, 21% igennel.


 

Ahogy mindig, úgy most is hangsúlyozzuk, hogy természetesen nem reprezentatívak ezek a szavazások. Azt viszont többé-kevésbé megmutatják, hogy az indexes, blog.hu-s blogok olvasóközönségének egy jó része mit gondol. És bár a kérdések sem ugyanarra vonatkoznak, a válaszadók száma pedig nagyságrendileg eltér, két következtetés mégis biztosan adódik.

Az első következtetés: a Jobbik erejét, veszélyességét eléggé túlbecsülte a közvélemény. A második következtetés: egyre többen látják úgy, hogy a Fidesz tényleg képes megállítani a Jobbikot.

Természetesen ezek nem tények. Ezek a szavazások a Véleményvezér blogon és eredményeik inkább csak a közhangulat változását mutahattják. Az viszont talán már tény, hogy a közhangulat jelenleg egyre kevésbé kedvez a Jobbiknak.

Ha tetszett az írás, csatlakozz a Véleményvezér Facebook-oldalához!
Hozzászólás előtt olvasd el moderációs elveinket!

Ha tetszett az írás, kövesd a Véleményvezért a Facebookon is!

Figyelem! Írásainkat Facebook-csoportunkban lehet kommentelni.

A blogon csak meghívott hozzászólóink kommentjei jelennek meg.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tölgyes 2010.05.30. 20:21:53

Az én tapasztalatom eddig az volt, hogy ha az MSZP kormányozott, akkor a jobboldali szélsőségek felerősödtek.... Most is az MSZP-nek köszönhető az erős Jobbik. Ha 2006 őszén új választásokat írnak ki, akkor ma a Jobbik nincsen az OGY-ben.. az MSZP pedig egy váltási alternatívaként várja a választásokat.. de az MSZP-nek kellet Gyurcsány és a hatalom.

micu · http://www.ingyentv.hu 2010.05.30. 20:33:29

Azt hiszem a Jobbik eddigi szereplése meghaladta a várakozásokat. Akik remegtek tőlük láthatják, hogy nincs bennük semmi ördögi mint ahogy azt szoclibék továbbra is sulykolják. A rutin pedig meg majd megjön. Sőt, az LMP is sokkal szimpatikusabb, "szelídebb" mint amire jobboldalról számítottak azaz egyelőre nyomokban sem emlékeztet az SZDSZ-re. Hogy a jobboldalon belül ki, kitől veszi el a témákat és ki az aki először kitalálta azokat, majdnem lényegtelen. Korai még jósolni, de a Jobbik kb. éppen annyi Fidesz szavazót tud majd megnyerni mint amennyit elveszít, ha radikalizmusa csökken. Ez a
vártnál moderáltabb viselkedés viszont arra alkalmas
lesz, hogy az MSZP-től még több szavazót elhozzon, valószínűleg ezért is vezet már 4%-al az MSZP előtt a
legutóbbi közvéleménykutatásokban. A választások előtt 17%-nyi Fideszes szeretett volna szoros együttműködést a Jobbikkal.Szerintem ez a szám azóta
bizonyára nőtt, jó lenne ismét megmérni.

azAttis 2010.05.30. 20:33:36

a zsákmány kellett nekik

Caravallo · http://nimfoman.blog.hu 2010.05.30. 20:33:42

Vona már megtörte saját magát. Az egyik legfontosabb szavazáson nem vett részt.

VIII. Nagyapó 2010.05.30. 20:41:21

Attól tartok, az MSZP-től a Jobbikhoz csapódó szavazókat az eddigiek nem hatják meg.

Persze ha a közbiztonság érezhetően javulni fog, még akár ez is megtörténhet...

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2010.05.30. 20:58:10

Csak óvatosan: a jelenlegi Jobbik-sorvasztó tendencia a gyors nemzeti lépéseknek köszönhető, mint a kettős állampolgárság. Majd ha lesznek a válságmanagelésben fennakadások (lesznek óhatatlanul) és nem szűnik meg varázsütésre a "megélhetési bűnözés" se, továbbá a mobilkamerák korszakának mellékeként jönnek még botrányok a közpénzek új osztói felől is, ismét jöhet szél a Jobbik vitorlájába. Mivel azonban a felsorolt témákban nehéz lesz az MSZP-t alulmúlni, ez a szellő gyengébb lesz. Túllihegte a Jobbik a szent turboradikurucságot, ha ehelyett simán egyfajta markánsabb, de becsületes ifjúkonzi pártként nyomul, plusz 10%-ot kaphatott volna (szerintem). A fidesz mellett az LMP sikere is alátámasztja ezt, a mutyializmusnál alapvetően becsületesebb fordulatot óhajtottak a választók, de nem szentdühvezérelte radimegváltást. Ez a hajó elúszott, kénytelen lesz a Jobbik "puhányabb" hangnemet megütni, azaz nyugatias rendpártit (avagy ha jobban tetszik putyinistát) a nemzeti ezotéria és doktriner elitvezérkedés helyett. Az utóbbi 20 évet végigvéve mindig az a párt bukott meg részben v. végleg, amely pragmatikus megközelítés helyett megkérdőjelezhetetlen pártmantrákat akart adagolni görcsösen. Mind az LMP, mind a Jobbik megmaradása és bővülése attól függ, képesek-e alkalmazkodni. A pártok vannak az országért, nem az ország a pártokért, a politika nem vallás, csak a szűk keménymag tart igényt a vezérek és eszméik istenítésére. Orbánnak is azzal jött össze a 2/3-ad, hogy sokkal higgadtabb imázst épített fel és nem csinált drámai kulturkampfot a választásból, mint 2002-ben. Magyarországon az nyer, aki kevésbé múlja alul a másikat. Elég "csak" becsületes(ebb)nek lenni.

AlbaZen 2010.05.30. 21:03:04

A válasz egyértelmű. Ha négy év alatt sikerül valódi, érezhető életszínvonalbeli, életminőségbeli fejlődést elérni, akkor a Jobbikra egyre kevesebb szükség lesz. Jelenleg nagyon jó, hogy ott vannak és beszélnek a többi politikus lelkiismerete helyett is, ha egy kicsit is elgondolkoztatja a 2/3-ot, már megérte.

rockjano_ 2010.05.30. 21:23:41

No azért várjunk még ezzel.

Az egy nagy tévedés hogy a szimbólikus törvényekkel (kettős állampolgárság, trianon stb.) és az alkotmányozással meg a számonkéréssel az idők végezetéig el lehet húzni a problémás kérdések kezelését.

És problémás kérdések vannak bőven, ezekre egyenlőre nemis hajlandóak válaszolni, de ezt örökké nem lehet halogatni.

Önmagában csak a jobb kormányzás nem lesz elég, neki kell látni a nagy elosztórendszerek reformjának is anélkül nem fog menni akármit is kommunikálnak. És az nem lesz nagyon népszerű.

Orbán békét igér, és persze erre is vágynak az emberek meg juttatásokra is bőven. Azt viszont nem nagyon fog tudni adni nekik még akkor sem ha a gazdaság valamennyire tényleg fellendül.

is 2010.05.30. 21:26:58

nem értem, ez három különböző kérdés. közvéleménykutatásnak ez így éppen semmi, főleg eredménynek,

továbbá a FIDESZ még nem kezdett el kormányozni, és ezt számtalanszor itt leírták, hogy ne tessék rajtuk semmit sem követelni. most akkor ide is írjuk le, még nem csináltak semmit, ami a népszerűségüket nagyon megtörje (Pintér Sándor persze, de az csak értelmiségi probléma, nem tömeg). majd ha a cigány, aki idén szintén a FIDESZre szavazott, hogy megvédjék a Jobbiktól, rájön, hogy ellene hozzák a családi pótlékos, meg a kisértékű lopásos törvényeket; majd ha a köztisztviselői karban megindulnak a tömeges felmondások a kéthónapos új szabállyal; majd ha Rákay Philiphez hasonlóan megjelennek a FIDESZ klientúraemberei, és hirtelen sokakban felvillan, hogy akkor milyen is volt 2000 körül - nos akkor térjünk vissza -ugyanarra- a kérdésre, fél-egy év múlva, aztán akkor vonjunk konzekvenciákat.

Nyers Fa 2010.05.30. 21:28:55

@micu: A legutóbbi közvélemény kutatás szerint az MSZP és a Jobbik szavazótábora csökkent (MSZP 16, Jobbik 12 százalék), a FIDESZ és az LMP szavazótábora nőtt. Van 4% különbség, csak fordítva.

Nyers Fa 2010.05.30. 21:33:27

A FIDESZ az őszi választásokra készül, ahol a legnagyobb ellenfele a Jobbik, ennek köszönhető ez a sok látszat intézkedés.

Mónika@Táltos.TV · http://www.taltos.tv 2010.05.30. 21:42:18

Nem értem ezeket a felméréseket... A választások óta egy hónap telt el, a kormányváltás időszakát éltük. Szerintem az emberek 90 % jelenleg egyszerűen csendben figyel és várja, hogy vajon mi következik, mit képes a Fidesz a 2/3-os többséggel alkotni és változtatni.

De biztos vagyok benne, hogy ha bármilyen oknál fogva a 2/3-ot megszavazók nem érzik úgy kb. 1 év múlva, hogy kézzel fogható pozitív változások történtek, rohamosan csökkenni fog a Fidesz, és emelkedni a Jobbik/LMP népszerűsége...

Szóval nézzük meg egy 1 év múlva ezeket a számokat, ennyit időt azért adni kellene az új kormánynak is... :)

ibn_battuta 2010.05.30. 21:43:40

Nézzétek meg a május 27-i adatokat:

"Sikerült-e a Fidesznek kifognia a szelet a Jobbik vitorlájából?"

51% - Igen, egyértelműen (Fidesz ápr. 11-i listás eredménye: 53%)
24% - Igen, de csak pár ügyben (MSZP + LMP ápr. 11-i listás eredménye: 27%)
16% - Nem (Jobbik ápr. 11-i listás eredménye: 16%)

Vagyis a jobbikos szavazótábor szerint nem sikerül megállítani. Akkor most mi ebben a mostani eredményben a meglepő??

stratez 2010.05.30. 21:53:53

Röviden: a Fidesz jól abszolválta az elmúlt 2 hetet, a Jobbik rosszul, és ez máris érezteti a hatását a közvéleményben. A parlamenti munka, mint az várható volt, a Jobbiknak finoman szólva nem az erőssége, és ebben nem is várható változás, a Fidesz pedig szárnyal, kihasználva az MSZP összezuhanása következtében támadt űrt. Persze ez a népszerűségi csúcs sokáig nem tartható, de az őszi önkormányzati választásokig eltarthat, ha a Fidesz rutinosan csinálja.

drukkker 2010.05.30. 22:05:19

Törvényszerű a jobbik térvesztése, ugyanis a redikalizmusára egyszerüen nincs szükség.
Morvai akkor tünt fel a szinen, amikor a TV székházat ostromlókat kelett valakinek védeni, azok cselekedeteit magasztalni, forradalomnak nevezni az ocsmány tettüket. Morvai észrevette, hogy mint nő, és mint jó szónok, képes a radikálisokat képviselni, hirtelen előlépett a semmiből és azonnal vezető szerep jutott neki. Ő lett a megmondó. Jutalma zsíros állás külföldön. Igaz, munkahelyén az Európa Parlamentben azonnal kitünt aroganciájával, de súlytalan képviselő, aki képtelen együtt dolgozni más Magyar képviselőkkel.
Orbánnak elemi érdeke fékentartani a jobbikot. Ezért születhetett meg a kettős állampolgársági törvény illogikus időben, meg kelett előzni a jobbik ez irányú törvényjavaslatát. Van is belőle botrány rendesen.
Mindenkinek javaslom elolvasni " a Komáromi Pontonhíd" című könyvet.
Pontos képet lehet kapni a magyarság "balsorsáról" és egyáltalán a magyarságról, a Tanácsköztársaságról,
Trianonról, 56 ról, egyáltalán az eddigi történelmi ismereteink helytelenségéről.

SnowFighter 2010.05.30. 22:10:05

@stratez: a parlamenti munka nem a Jobbik erőssége? Én nagyon sok igen jó felszólalást hallottam tőlük, pl. Dr. Apáti Istvántól, Novák Elődtől, Pörzse Sándortól, Gaudi-Nagy Tamástól de lehetne sorolni. Az persze igaz, hogy kevés ember követi ezeket nyomon, javaslataikat a Fidesz 2/3-ja pedig gondolkodás nélkül lesöpri. Pedig szerintem lett volna mit megfontolni...
A totál fideszes HírTV-ben pedig persze csak az megy le, hogy Gaudi kapott 1 milliót emberi jogi képviseleti munkáért, az ő válasza, melyben elmondja, hogy ezt mind felajánlotta a 2006-os rendőrterror 2 áldozatának (akik félig megvakultak), az már persze kimarad. Sajnos a média nagyon hazug és sunyi.

Nyilván az még mindig látszik, hogy a jobbikosok a Parlamentben "kezdők", de szerintem ez rövidesen már nem lesz érezhető. Az eddigiek alapján ők voltak szerintem a legjobb ellenzéki párt, bár a mezőny se volt erős, az is igaz (MSZP, LMP).

A jelenlegi közvélemény a Fidesznek kedvez, hisz sok minden szépet ígértek és most mindenki nagyon sokat vár tőlük. Ha ezt sikeresen végigviszik, a Jobbik veszteni fog támogatottságából jelentősen. Ha kiderül, hogy az ígéretek nagy része csak mese volt, akkor a Jobbik térfelére pattan a labda. Szóval szerintem nagyon korai kijelenteni, hogy a Jobbikot megállította-e a Fidesz vagy sem, ez majd kiderül, de ahhoz jóval több idő kell.

A Jobbiknak az elmúlt 2 hetet elég nehéz lett volna jobban abszolválnia, mint a Fidesz. A Fidesz ügyesen átnyomott több népszerű törvényt és ezt jól is sikerült lekommunikálniuk. A Jobbiknak voltak nagyon jó módosító javaslataik is, ezeket azonban kb. vita nélkül lesöpörték, így a hírekbe sem került, mondván az Országgyűlés sem foglalkozott velük érdemben. Így elég komoly kommunikációs hátrányban is voltak.
A Fidesz 2/3-a miatt, ha a Fidesz jól teszi a dolgát, a Jobbik akkor sem tud jól teljesíteni a Parlamentben, ha fejre áll. Szóval nagyon sok minden azon fog múlni, a Fidesz mit alkot.

dtk74 2010.05.30. 23:09:00

A Jobbik olyan mint a hideg víz a friss égésre. Rövid ideig talán jól esik, úgy tűnik szűnik a baj, de aztán rájössz, hogy se nem varázslat, se nem gyógyszer. A fájdalmadra valami más kell.

flippant 2010.05.30. 23:09:19

A fidesz ugyanolyan rendszerváltó mutyipárt mint az mszp csak még tud koronát úsztatni. Ugyanúgy mutyizott, lopott, hazudott, rablóprivatizált. Ezáltal ugyanolyan hiteltelen is, hiszen ha valaki lop akkor az tolvaj is marad. A nácifasisztarasszistakirekesztő Jobbiknak pontosan ebben lehet a sikere. Mivel ők még nem vettek részt a 20 éves ámokfutásban és- a cselédmédia által váratlanul felszínre hozott turpisságokon kívül- igazából nincs vaj a fülük mögött. A fidesz emiatt populista akciókkal próbál lélegzethez jutni. Eddig sikerrel. De mikor effektíven is élesben fog menni a gazdaság és a megállíthatatlan CB, akkor fog elfogyni a levegő. És ugyanúgy fognak megfulladni mint az mszp

Fideszman 2010.05.30. 23:09:28

"Az én tapasztalatom eddig az volt, hogy ha az MSZP kormányozott, akkor a jobboldali szélsőségek felerősödtek.."

A világon meg az a tapasztalat, hogy a szar gazdasági helyzetben jönnek elő ezek a náci férgek és nem pedig pártok miatt. Így volt ez a második világháború előtt is a világválság idején. És így van most is mindenhol Európában, a sok csóró ilyenkor elégedetlenkedik aztán valakit gyűlölni kell amiért kilátástalan helyzetben vannak.

rockjano_ 2010.05.30. 23:36:29

@Bonaparte Napólejon: Így van Bonaparte, és az is tapasztalat hogy parlamentbe kerülésük után gyorsan veszítenek népszerűségükből.

A jobbiknak van esélye talán arra hogy egy két ciklusig tartsa ami most van de ennél sokkal több nincs bennük

kuwert 2010.05.31. 07:33:19

Bocsánat. Tud itt valaki kördiagramot olvasni?
A máshogy feltett kérdés természetesen más eredményt ad.
Nálatok az "Igen, de legfeljebb csak pár ügyben" válasz az egyértelmű igent jelent.
Mellesleg az a 'tény', hogy az emberek szerintetek úgy ítélik meg, hogy a Fidesz meg tudja állítani a Jobbikot, az egyben azt is jelenti, hogy a Fidesz meg tudja állítani a Jobbikot?
Egyébként én is úgy gondolom, hogy a Jobbik-veszélyt túlbecsüli az ország, de azt erős túlzásnak érzem, hogy a Fidesz már most megállította volna őket. Ez esetleg később derülhet ki.
Mellesleg a Fidesz a választások óta inkább az általatok feltételezett tendencia ellen dolgozott.

porfelhő 2010.05.31. 07:33:31

Ekkora többséggel nem nehéz a Jobbik vitorlájából kifogani a szelet. Az, hogy sikerül-e majd kiderül. A pártok népszerüsége, és hogy a szavazótáborok merre mozdulnak el, én ugy gondolom majd akkor lesz reális téma, amikor eltelik egy bizonyos idő. Vagy amikor a beigért pozitiv változtatások nem fognak esetleg teljesülni. Az MSZP. Bajnai miniszterelnöksége alatt stabilizálta az országot, a pénzügyi világválság ellenére sikerült megkapaszkodni. A mostani kormánynak sem lesz tul nagy mozgástere, ugy gondolom. Aztán, hogy a csodaváró hangulat erre hogy reagál majd elválik. A közhangulat szerintem eléggé megosztott.

páppi 2010.05.31. 07:34:07

Üdv emberek! Sajnálatosan csak nemrég bukkantam rá erre a blogra, de azonnal megfogott, csodálom a szerző(k) lényeglátását és nagyon megragadott, hogy ennyire konkrétak a vélemények valamint a témák ilyen széles körűek, ami kevés ilyen típusú blognál figyelhető meg.

Na de hogy ne off-oljak a tárgyra térek. A szavazásokat és azok értékelését figyelve az a gondolatom támadt, hogy talán pontosan a vélemények konkrét volta és a szavazó dobozkák elhelyezése okozhat némi fejtörést az értékelés során.

Arra célzok, hogy sokszor tapasztalni egy konkrét ügyben, hogy valamilyen a cikkben leírt ténymegállapítás, állásfoglalás után vannak elhelyezve a szavazó box-ok, valamint a feltett kérdések és a válaszok is sokszor kötődnek az állásfoglalásokhoz.

Ezekkel együtt a néhol nagyon is meglepő szavazási eredmények pedig arra engednek következtetni, hogy az olvasót tudat alatt - valószínűsítem, hogy akaratlanul- befolyásolja az írás a döntésben.
Sokkal inkább úgy tűnik, hogy a cikk véleménye mellett vagy ellen teszik le a voksukat az emberek a szavazás során, mintsem hogy magára az ügyre reflektálnának.

Talán ha a szavazásokat a cím után közvetlenül ejthetnénk meg nagyobb súlya lenne a közvetlen véleményeknek és esetenként más vagy pontosabb képet kapnátok az értékelésnél.

Ez csupán egy észrevétel, amivel szeretnék egy kicsit hozzáadni én is az oldalhoz, mint lelkes olvasó.

Ha azonban ostobaság a feltevésem (ami előfordulhat) és nem javít semmit, akkor szíves elnézését kérem mindenkinek, akinek raboltam az idejét.

Hajrá!

sztd 2010.05.31. 07:34:19

Én szerintem a választási eredmény annyira mellbevágó, hogy a közvélemény egyértelműen a hatása alatt áll.

Azt gondolom, hogy a Fidesz érdeme, hogy ez a hatás még mindig tart, de szerintem nem lesz mindig így. Amikor kijózanodunk, akkor látjuk majd meg a valóságot. Addig csak a (kinek rózsaszín, kinek barna) ködöt látjuk.

Ráadásul a Jobbik, bár radikálisként jutott be, a jövője nem csak radikális pártként képzelhető el. Ne felejtsük, hogy az arcuk átrendezésére (szelidítésére + elfogadhatóvá tételére) 4 évük lesz, és ennyi alapvetően nem kell hozzá.
Magyarul nem tudjuk, hogy a két új párt mennyire alkalmazkodóképes.

szita szita péntek 2010.05.31. 07:35:16

Igazán nem kötözködni akarok, de az író ismét tett egy olyasmi nagy formátumú meglátást, amivel párhuzamba valami olyasmit tudnék állítani, hogy "a fű zöld".

Jó látni, hogy az autóvezető korba cseperedő demokráciánkban az alapvető politikai működések lassan átérnek a választók tudatába - ám szomorú azt látni, hogy ezek a magukat véleményvezérnek tartókig csak most jutnak el.

A mai képviseleti demokráciák uralkodó állatfaja a gyűjtőpárt. Ez - ellentétben a korábbi csúcsragadozóval, a rétegpárttal - nem egy konkrétan körvonalazható közösség (pld. munkásság, parasztság) érdekeit képviseli, nem azok szavazataira, az onnan befolyó tagdíjra támaszkodva él, hanem igyekszik olyan politikát folytatni, ami lehetőség szerint mindenkinek tetszik. Értelemszerűen ezek a pártok pártszervezet szintjén (ismét csak ellentétben az előddel) nem, illetve csak alig léteznek. Nem céljuk a jól körvonalazott közösség érdekeinek képviselete - hisz nincs nekik ilyen. Ezek a pártok legfőbb célja, hogy egy bizonyos alkalommal - a választásokkor minél nagyobb mozgósító erővel bírjanak.

Ennek a politikai stratégiának viszont van egy árnyoldala: Nevezetesen a konfrontáció és megújulás kerülése. Most nem az "ál" vitákra gondolok, amit a politikai ellenféllel szemben kötelességszerűen folytatnak, hanem a valós politikai innovációra. Logikus is az, hogy veszteségminimalizáló politikát folytatnak - hisz egy-egy új politikai jelszóval választók elvesztését kockáztatják.

Itt jönnek képbe a kis pártok. A nagyfiúk játékában szükségképpen maradnak politikailag lefedetlen területek - amit kockázatos volta miatt egyik nagy játékos sem mer bevállalni. Erre harapnak a kis pártok - a lefedetlen választói bázisra építve szerzik szavazatukat. Klasszikus példa erre a zöld pártok megjelenése. Ezeknek a kis pártoknak reális esélye a kormányalakításra ugyan nincs, de ez nem is baj - jellemzően nem is tudnának mit kezdeni ezzel a lehetőséggel, hisz a teljes programjuk a "szabadon maradt" területre épül - a zöld pártok esetében pld. a környezetvédelemre.

Felületes szemlélőként hihetnénk, hogy akkor ezek a kis pártok okafogyottak, a rendszer szerencsétlen melléktermékei csupán, de mily meglepő: nem. A kis párt parlamentbe kerülése felhívja a figyelmet arra, hogy az adott téma a választók számára fontos - és lám a nagyok is hirtelen el kezdenek foglalkozni az általuk felvetett kérdésekkel -> kell nekik az ő szavazójuk is, no. A kis párt parlamentbe kerülése tehát valójában a nagyok arcába kiáltott társadalmi igény.

Fordítsuk hát ezt le a honi állapotokra - adott esetben a Jobbik kapcsán. Először is szögezzük le, hogy a kaki bizony elég magasan áll már -> kéne valami változtatás. Mik is a magas kaki okai? (A felsoroltakról lehet vitatkozni, de szerintem igazak.)
1: Eltartottak nagy száma a keresőkhöz képest.
2: A nemzetközi tőke gazdasági erőfölénye gyakran számunkra hátrányos eredményeket hoz.
3: A politika felelőtlen, számonkérhetetlen.

Hogyan fordíthatjuk le ezt úgy, hogy olyan "tabu" területeket vegyünk a programunkba, ahol a választók "lefedetlenek" mert a nagyok nem mernek hozzányúlni?
1:
- A nyugdíjasokhoz, diákokhoz nem éri meg hozzányúlni, egész egyszerűen nem lenne társadalmi támogatottság.
- A rendszert kihasználó, élősködő lakosság életmódjának ellehetetlenítése. Nosza: kiáltsunk cigányt! Ne tagadjuk, a többség (akár saját hibájából, akár nem) innen kerül ki. Mondjuk ki a kimondhatatlant: cigánybűnözés. Illetlen? Lehet. Igaz? Hát ja. Politikailag lefedetlen? Igeeeeeen!
2:
- Kiáltsunk zsidót, azt más úgysem meri megtenni!
- Mondjuk ki, hogy az a szentséges és magasságos EU nem csak a mi érdekeinket szolgálja, de bizony a nálunk erősebbekét is. Ne féljünk nemzeti önvédelmet emlegetni. Valamilyen (számomra érthetetlen) okból ezt eddig senki sem tette meg. Nosza!
3:
- Emlegessük csak azt a számonkérés dolgot! Megvalósíthatatlan? Lehet. Szavazót hoz? Tuti. Esetleg keverjük be a mentelmi jog kérdését is, amit a sok hülye paraszt úgysem ért meg igazán és érzelmi alapon (rálátás, információ és tudás nélkül) dönt. Mondjuk hibásan, de az most itt mindegy.

No - a fő programokkal meg is volnánk, kellene még valami ideológia is! A hagyományos jobb és bal már ugye foglalt, kéne valami egyedi íz... Mi is legyen, mi is legyen... Áhhááá! Turáni eszme, szent korona, trianon! Királyság!

Ez az egész a többség számára elfogadhatatlan? Nem számít! A lényeg, hogy a célkeresztünkben lévő lefedetlen kisebbség ránk szavazzon! Hasznos amit csinálunk? Hát persze! Bizony a puszta jelenlétünkkel megszüntetünk pár olyan politikai tabut, aminek a puszta léte veszélyezteti gazdaságunkat, megélhetésünket. Az, hogy mindezt nemzeti szín marhaságokba csomagolva tudtuk csak elérni részletkérdés csupán.

Összegezve:
- A Jobbik megjelenése a politika "normális" működésének eredménye.
- A Jobbik parlamenti térnyerése már a puszta tény miatt is hasznos.
- A jobbik életútja várhatóan az üstökös szerű fellángolás lesz. Az általuk felvetett kérdések kezelésével a Fidesz szépen kihúzhatja alóluk a szőnyeget - és ez így van jól.

Kiegészítés:
Egy politikailag zavaros korban élünk, mikor is a bal oldal eleddig talán példátlan módon aláásta a saját hitelét. Az, hogy ebből talpra tud-e állni kérdéses. A Fidesznek kelleni fog egy ellenpont, egyszerűen a rendszer logikája miatt. Azt, hogy az MSZP állna talpra kétlem. Az, hogy az LMP, vagy a Jobbik éli túl ezt a zűrzavart kérdéses. Akár az is elképzelhető, hogy a Jobbik kinövi magát kis pártból. Normális esetben ezt elképzelhetetlennek tartanám, de ha értelmesen politizálnak és konszolidálódni kezdenek, akár szépen balra tolhatják a Fideszt. De tévedés ne essék: az a Jobbik már nem ez a Jobbik lesz...

Lefetyke 2010.05.31. 07:35:25

A Jobbik radikális párt, csak akkor van létjogosultsága, ha a mérsékelt erők teljesen tekintélyüket vesztik. Ez igaz volt az MSZP kormány utolsó éveire, de semmiképpen se igaz a Fideszre. Legalábbis most nem, és remélem nem is lesz (ahhoz kolosszális hibákat kellene elkövetniük, az meg ugyebár a mi hátunkon csattanna).

Bízzunk abban, hogy a Jobbik eltűnik a süllyesztőben, vagy mérséklődik. Ez ugyanis csak akkor történhet meg, ha a közvélemény megint elkezd bízni a kevésbé radikális módszerekben. Tehát ha azok működnek.

vargaphoto · http://deadmanride.tumblr.com/ 2010.05.31. 07:36:01

a minap lattam a Balczot nyilatkozni a TV-ben es az a benyomasom tamadt, hogy O az egyetlen jobbikos kepviselo aki erdemes meghallgatni.
Nem veletlen.

Ertelmesen, kulturaltan, egy politikushoz illoen volt kepes reprezentalni a partjat.

Ezzel Vonaek nem fogjak tulelni. En megertem, hogy a kommunikaciot at kelett adni a Duro Doranak mert megis csak O volt az egyik arc a kampanyban + Novak felesege + jololtozott, jol nevelt fiatal. De hamar ra kelett jonniuk, hogy MEGESZIK! reggelire.

A jobbiknak sok olyan elemtol meg kell szabadulnia a parlamenti kotelmek alatt ami a markans arcat adta.

Azt kell, hogy mondjam Polgar Tamas irasaban voltak olyan elemek amik arra utaltak, hogy Tomcat a vehemens, zsigeri Novakgyulelet melett kepes volt nehany igaz mondatot is beleszoni a gondolataiba mert bar igaza nem volt de reszigazsagok most visszakoszonnek.

A jobbik elott lehet jovo - kar, hogy a Fidesz hires arrol, hogy lekaszabolt kegyetlenul minden jobboldali partot eddig ezek a jobbikos fiuk nem eppen a legokosabb kismalacok az olban.

vargaphoto · http://deadmanride.tumblr.com/ 2010.05.31. 07:37:06

Bonaparte - erdekes, hogy pl. 1930-as evekben a BUF a UK-ben pont egy olyan politikusra epult aki mind a baloldali mind a jobboldali kormanyban miniszter volt. Mosley-t olyan ertelmisegiek is tamogattak egy rovid ideig akik durva marxistak voltak...

aztan eldurvult a munkanelkuliseg es a BUF a feministak segitsegevel masirozott karlengetve London utcain.

Nem a part hanem a szituacio teszi - ugyanakkor a jelenlegi helyzet egyertelmuen az MSZP intolerans politikaja.

2010.05.31. 07:37:33

„Jobbik erejét, veszélyességét eléggé túlbecsülte a közvélemény. A második következtetés: egyre többen látják úgy, hogy a Fidesz tényleg képes megállítani a Jobbikot”

Micsoda következtetések. Tavaly még aszonták be se jut, mostmeg majd 900.000 a szavazóbázisa. Akkor most alul, vagy felül becsülték? Egyébként nem állt meg a jobbik. Egyszerűen az történt, hogy a szavazás lecsengett, és az ország döntő többsége –ki tudja miért- a fideszben látta a megoldást. Mint jobbik szavazó csalódtam, mert én ismétcsak 4 elfecsérelt évet látok, egy csomó kifogással, miért nem tud ez a jobbsorsra érdemes ország fellendülni. Mindegy, megpihenhetünk, a többség akarata érvényesült, a radikalizmus egyelőre nem pálya szélesebb körben, mert sokan hisznek benne, hogy azzal a megszokott politikával, és azzal a politikai elittel, mely eddig is regnált, meg lehet oldani az ország dolgait. Kivánom hogy így legyen, de nincsenek illuzióim, a fidesz is lepróbált csapat, és ilyen nevekkel mint Pl; pintér, boritékolható, hogy a kezdeti lendület után, és szép szavak után, megy majd minden tovább a megszokott módon, legfeljebb a szerepek és klientúra cserélődik egy kicsit fel. Viszont ezúttal ott kell a szeren lennie a fidesznek, mert legközelebb nem lesz pardon, és ha így lesz, akkor a jobbikkal kell megkűzdenie. De ne menjünk előre, most nincs más teendőnk, hátradőlünk a fotelba, és hajráviktorozunk.

Picurigor 2010.05.31. 07:38:12

Kicsit korainak és kicsit sommásnak tartom azt a megállapítást, hogy a Fidesz máris megállította a Jobbikot.

Egyelőre még épp, hogy csak megalakult az új kormány, még nem tudjuk, hogy az igazán fontos kérdésekben mit hogyan csinálnának.

A VV által felemlegetett "nemzetpolitikai" kérdések igazából pótcselekvésnek tekinthetőek, ráadásul ezek jó részét a Jobbik hozta be a politikai közbeszédbe, tehát - ahogy egy korábbi posztra reagálva már írtam - egyelőre úgy tűnik, hogy a Jobbik határozza meg a hazai politikai közbeszédet, a Fidesz legfeljebb reaktív e témákban.

Itt az új kormány, és bár nem hiszem, hogy az őszi önkormányzati választásokig a Fidesz megpróbálkozna bármi komolyabb dologgal, ami esetleg veszélyezteti a népszerűséget, mégis, igazából most kezdődik csak a tánc.

A válság legnehezebb részén már túl vagyunk, azt Bajnai sikerrel menedzselte - bár tudom, hogy ezt nem túl népszerű dolog elismerni neki.
A további, gazdaságot serkentő lépések még hátra vannak. A jó alap már adott, de természetesen ezt is el lehet rontani. Csak a Fideszen múlik.

Viszont bárminemű hibára, nyilvánosságra került mutyira, korrupcióra, hazugságra a Jobbik azonnal ugrani fog. A szocik kivénhedt, fogatlan oroszlánként ülnek most bent a Parlamentben, kb két évig semmiféle alternatívát nem fognak jelenteni, marad tehát az LMP vagy a Jobbik.

Az új liberális párt viszont túl kulturált, vagyis a hangosabb ismét csak a Jobbik lesz. Az emberek tehát azt fogják látni, hogy lám, a Fidesz sem jobb a szociknál, és átmeneti alternatívaként a Jobbik fog csak szóba jönni.

Épp ezért nem érdemes még leírni a szélsőjobbos pártot - sajnos.

hááááát 2010.05.31. 07:38:27

Elég vicces dolog arról beszélni aminek még nincs itt az ideje.Már most látszik a nyilatkozatokból, hogy a FIDESZ-nek halvány fingja nincs, hogy oldja meg a gazdasági kérdéseket.Ezek tényleg azt hitték teli van az államkassza és hülyitették az embereket.Most már nem lesz idén adócsökkentés és egyébb apró kis módósitások lehetnek az ÁFA-ban is.

Jövő ilyenkor beszélgessünk erröl a dologról és majd meglátjuk az emberek mennyire lesznek elégedettek.Le merem fogadni 15% FIDESZ visszaesés.

Murderface 2010.05.31. 07:46:13

A Fidesz az első pár intézkedésével egyértelműen rájátszott az emberek szimpátiájára (főleg a Jobbik-támogatókéra, innen is lehet látni, hogy melyik pártot tekintik veszélyesnek a pozíciójukra). Majd amikor jönnek a kínos, kisemberek pénztárcáját tökön rúgó kérdések: nyugdíj, segílyek, egészségügy, gazdaság, EUR bevezetéséhez szükséges lépések, stb., akkor meg csökkenni fog a népszerűségük. Várjuk ki a 4 évet szerintem, még csak a legelején vagyunk :)
Személyes véleményem az, hogy most megpróbálnak minél nagyobb támogatottságot szerezni (talán az önkormányzati választásokon is szeretnének tarolni ősszel, addig simán el lehet húzni egy-két MSZP-s korrupció feltárásával, esetleg egy minimális adócsökkentéssel), aztán jön a foghúzás... Ha mondjuk 50%-os népszerűségből elveszítenek 20%-ot, az már elég necces, de ha most feltornásszák magukat teszem azt 75%-ra, abból akár 25-35%-ot is zuhanhatnak , még akkor is élvezni fogják az emberek elég jelentős részének szimpátiáját.

lorantka_a_gall 2010.05.31. 09:15:51

@ibn_battuta: az, hogy nem a teljes magyarországi szavazókorú népesség jár ide, és főleg nem egy reprezentatív mintájuk. Az érdekes a hasonló kérdésekre az időben eltolva adott válaszok, az ugyanis már inkább feltételezhető, hogy magas a rendszeres olvasók aránya.

lorantka_a_gall 2010.05.31. 09:16:08

@Picurigor: a Jobbik nem hozott be a közbeszédbe sok dolgot a cigánybűnözésen kívül. Például még meg sem tanulták rendesen leírni a párt nevét, amikor a Fidesz már kampányolt a kettős állampolgárságért. A Jobbik panaszkodott a kisebb Parlamentre is - ergo ez sem az ő ötletük volt. Ezen kívül pedig már csak a kormányzati struktúra maradt meg a kormányprogram, amit szintén nem ők hoztak be. Sehonnan sehova.

Kalmár 2010.05.31. 09:16:18

@hááááát: Komoly siker lenne csak 15% visszaeséssel megúszni egy gazdasági konszolidációt.
Nekem nem úgy tűnik, hogy nem tudja mit csinál a Fidesz.
Még alig lépett kormányra máris sorjázza a törvényeket.
Nem meglepő, hogy a konkrét adózással kapcsolatos kérdésekhez csak akkor nyúl, ha tisztán látnak. Néhány nap alatt aggódnék, ha összecsapnának egy új adórendszert.
Természetesen azokkal a törvényekel kezdenek amellyeket elő lehetett készuíteni a gazdaság helyzetének feltárása nélkül.
Szerinted tényleg azt hitték, hogy tele az államkassza???
Egyszerűen csacsiság.
Mielőtt kitalálsz helyettük egy új ígéretet, olvass utánna.
Azonnali érezhető adócsökkentés és 4 év alatt el kell érni a környező országok átlagát. Az "azonnalon" azért néhány hetet értettek, természetesen.....

adalfold 2010.06.01. 10:39:43

Az állampolgársági és a Trianon-emléknapi törvényt
először a Jobbik terjesztette be, de a Fidesz leszavazta napirendről.

Aztán ők is beterjesztették, és el lett fogadva.

Ez mindent elárul. A Jobbik programja irányít. Nagy esélye van a Jobbiknak a köv. OGY választásokon.





Véleményvezérek a Véleményvezéren - blogunkat ezentúl újságírók, bloggerek, közgazdászok és más, közélettel foglalkozó szakértők kommentelik.

FRISS HOZZÁSZÓLÁSOK

  • Brückner Gergő: Szerintem ez félrement. A hírnek örüljünk, és a növekedési áldozatot nem lehet felróni a kormánynak, hiszen ő már régen jelezte, hogy nem kéne feszíteni a húrt, nem kéne tovább apasztani a növekedési esélyt. Természetesen a magyar kormány minden bű... (2013.05.31. 02:03) Orbán győzelme: nincs uniós hiányeljárás, de növekedés sincs
  • Madár István: Ugyanerről Gyévai Zoli: tagokvagyunk.postr.hu/utoljara-a-kettos-mercerol "De vegyünk egy másik, mostanában gyakran emlegetett példát. Tőlem is nemegyszer megkérdezték már, miként lehetséges az, hogy Franciaország kap újabb két évet, miközben Mag... (2013.05.27. 20:17) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Szerintem az a kérdés, hogy általában véve meddig tartható egyben a Fidesz. Ángyán várható kiválása elsősorban nem szakpolitikai veszteség lesz (miközben nyilván igen alapos ismerője területének), hanem erkölcsi, azt fogja jelezni, hogy becsületes ... (2013.05.27. 10:19) Ki szerzi meg Ángyán Józsefet?
  • Madár István: "Az Európai Bizottság jelezte, néhány déli országnál hajlandó lehet elfogadni, hogy azok ne, vagy csak később érjék el a kitűzött 3%-os GDP-arányos deficitcélt. Mi annyira rossz viszonyban vagyunk velük, hogy nálunk ez fel sem merül." Ez egy közke... (2013.05.14. 08:46) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Ezek is mind érdekes kérdések, még akkor is, ha a Fidesz - ha még képes felismerni a politikai érdekeit - viszonylag könnyű helyzetben van, akárcsak Schmitt Pál esetében volt. Horváth István - bár egy megyeszékhely polgármestereként nyilván van a m... (2013.05.10. 11:20) Trafikmutyi-hangfelvétel: beáldoz vagy bevéd a Fidesz?
  • Utolsó 20

FRISS ATLATSZO.HU

Nincs megjeleníthető elem

KORÁBBI TÉMÁK

  • Brückner Gergő: Szerintem ez félrement. A hírnek örüljünk, és a növekedési áldozatot nem lehet felróni a kormánynak, hiszen ő már régen jelezte, hogy nem kéne feszíteni a húrt, nem kéne tovább apasztani a növekedési esélyt. Természetesen a magyar kormány minden bűne, az igazságtalan és kudarcra ítélt ostoba adónemek, illetve a saját háttércsapathoz áramoltatott közpénzek minden gazdasági témájú posztnál elővehetők. De a túlzott deficit eljárásból való kikerülé... (2013.05.31. 02:03) Orbán győzelme: nincs uniós hiányeljárás, de növekedés sincs
  • Madár István: Ugyanerről Gyévai Zoli: tagokvagyunk.postr.hu/utoljara-a-kettos-mercerol "De vegyünk egy másik, mostanában gyakran emlegetett példát. Tőlem is nemegyszer megkérdezték már, miként lehetséges az, hogy Franciaország kap újabb két évet, miközben Magyarország korábban nem részesült ilyen kegyben. Itt is fennáll az az érv, miszerint nem teljesen azonos két helyzetről van szó. Ugyanis, a tévhittel szemben, de facto a magyar kormány is kaphatna „hal... (2013.05.27. 20:17) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Szerintem az a kérdés, hogy általában véve meddig tartható egyben a Fidesz. Ángyán várható kiválása elsősorban nem szakpolitikai veszteség lesz (miközben nyilván igen alapos ismerője területének), hanem erkölcsi, azt fogja jelezni, hogy becsületes ember nem maradhat meg a Fideszben. Ugyanakkor Ángyán egyértelműen kapitalizmuskritikus politikus (ez nekem nem feltétlenül ellenszenves, bár nem az ő kapitalizmuskritikai megközelítése áll igazán köz... (2013.05.27. 10:19) Ki szerzi meg Ángyán Józsefet?
  • NagyLevin: Ezek is mind érdekes kérdések, még akkor is, ha a Fidesz - ha még képes felismerni a politikai érdekeit - viszonylag könnyű helyzetben van, akárcsak Schmitt Pál esetében volt. Horváth István - bár egy megyeszékhely polgármestereként nyilván van a megyében némi súlya, azért - némi veszteséggel, elengedhető és kicserélhető, jelentkezők nyilván vannak a helyére. Persze, a teljes frakciónak is mennie kéne, akik ott voltak, közreműködtek és együtt ... (2013.05.10. 11:20) Trafikmutyi-hangfelvétel: beáldoz vagy bevéd a Fidesz?
  • Holtzer Péter: Noch dazu "Csuhások térdre, imához!" (2013.05.08. 08:07) Kövér László begurult és megint nincs igaza
  • renyipd: csinálok egy törvényt (2013.05.03. 11:48) Orbán Viktor őszödi beszéde is lehetne
  • Brückner Gergő: Egy szinte off topic megjegyzés, bár a poszt utolsó mondatához tartozik, de értem, hogy nem erről szólt ez a bejegyzés. Szóval a pénzét csak offshore-ban biztonságban tudó posztkomcsik és poszt-fülkések közül a tájékozottabbak már azt is tudják, hogy ma már az offshore szinte ugyanakkora kockázat, mint Magyarországon, transzparensen gazdagnak lenni. Elképesztő ütemben nyírják ezt a világot, lásd francia offshore-kormányválság, a svájci banktit... (2013.04.29. 17:50) A Fidesz fülkeforradalmi tőkésosztálya
  • akos.szalai: És hogy kezdődött mindez? Védjük meg a gyerekeket, ne lehessen mindenhol cigit kapni. Csak összehasonlításként - jószándékkal ez is le van öntve (sőt, kétségbe sem vonom): www.origo.hu/itthon/20130427-szabalyoznak-a-menzak-kinalatat.html De egy ismerősöm tapasztalata: a gyerekek ezt nem eszik meg - mióta idén bevezették az új központosított menzát, azóta alig van menzás az iskolában. Másrészt az engem nem zavarna, ha nem a régi trafikok maradn... (2013.04.27. 18:54) Trafikmutyi: ritka bepillantás a NER működésébe
  • rajcsányi.gellért (ergé): Óceánia meg mindig is Keletázsia ellen viselt háborút. (2013.04.25. 13:29) Megbukott a megszorítások politikája Európában
  • Madár István: Tulajdonképpen ez mégis csak hatékonyabb forma, mint amikor az átkosban egyszerűen csak elvették a boltot, földet, majd megkapták azt az elvtársak. Ki lehet használni, hogy ma már gyorsabb világban élünk, egyből oda lehet adni a haveroknak. Mi ez, ha nem fejlődés? (2013.04.24. 13:56) Dohányállamosítás: megint a haverok jártak jól
  • Brückner Gergő: Életem egyik legmegdöbbentőbb újságírói élménye volt, amikor ilyen titkosszolgálat - alvilág együttműködéseket megismerhettem. A klasszikus szereposztás az volt, hogy a titkosszolgálat címeket adott a bűnözőknek, akik titkosszolgálati információk segítségével időzítették a betöréseket, megtarthatták a lakásban talált cuccokat, cserébe bepoloskázták a lakást. (2013.04.23. 11:39) Portik-Laborc: mit szól az MSZP?
  • NagyLevin: A "jobboldal" történelmi vezető szerepének mítosza is kellett ehhez. Aki ezt a helyzetet, ami "jár" a jobboldalnak, biztosítja, de még ez sem kell, ezt az igényt vezetőként megtestesíti, az a helyén lesz és a helyén is marad. Ezt az igéretet Orbán Viktor "megörökölte" a második ciklusban és végérvényesen betöltötte 2002 után. Az, ahogy a szocialisták viszonyultak a kérdéshez, mindenfajta pátoszt nélkülözött, ők csak azt gondolták, hogy majd ném... (2013.04.02. 10:56) Fidesz 25: egy párt leválthatatlan vezetővel

FRISS TRANSINDEX

Nincs megjeleníthető elem

velemenyvezer [kukac] gmail [pont] com I twitter I facebook

RSS 2.0 bejegyzések I RSS 2.0 kommentek I Tedd a könyvjelzők közé!

írják: többen I

© VÉLEMÉNYVEZÉR 2010-2013.

süti beállítások módosítása