Orbán Viktor nem először blöfföl úgy, hogy végül kénytelen a gyenge lapjait teríteni. Simor jegybank-elnökségének minden további napja a kormány hatalmának korlátaira fog minket emlékeztetni.

Simor András tegnap stratégiát váltott: az elmúlt hónapot jellemző sorozatos „elhajolások” után most elkezdett ő is – boksznyelven – szurkálni.

Nem biztos, hogy okosan választotta meg a terepet a csatához a kormányfő. Úgy tűnik, Simor András nem fog csak úgy magától félreállni.

Korábbi írásunk a témában: Nem offshore-lovagnak való vidék

Ellenség márpedig kell!

A Véleményvezér azzal, az Indexen korábban megjelent spekulációval ért egyet, miszerint Simor azért kerülhetett a kormányfő célkeresztjébe, mert utóbbinak szüksége volt egy ellenségre, akit szimbolikusan legyőzhet. Hiszen Gyurcsány már egy éve nincs a porondon, Bajnai pedig egyelőre kivonult a közéletből. A győztes vitéz pedig ott áll a csatamezőn, és nincs senki, akinek levághatná a fejét.

Ez baj! Ugyanis megszemélyesített, hús-vér ellenség nélkül nincs forradalmi hevület sem. Pedig utóbbit Orbán Viktor láthatóan generálni szerette volna.

Adódott korábban az offshore-lovag sztori. Egy kicsit gyengécske, nem is túl következetes, de mégis jobbnak tűnt a semminél. Mára kiderült, hogy nem ez az offshore-ügy az igazi baj ezzel az ellenséggel.

Hanem, hogy nem tudják legyőzni.

Jogi játéktér

A Simor-ügy jogi oldala nagyon egyszerű. A Fidesz-kormány egy alkotmánymódosítás révén elérheti, hogy a hazai jogszabályi keret lehetővé tegye a jegybankelnök elmozdítását.

Utóbbi azonban az EU vonatkozó szabályai szerint csak akkor történhet meg, ha az Európai Központi Bank (EKB) is áldását adja rá. Az EKB pedig nagyon következetes abban, hogy hasonló esetekben kivétel nélkül a jegybanki függetlenség mellett áll ki.

Egy szó, mint száz: Simor csak akkor megy, ha ő maga mond le.

Lemondatási stratégia

Az új kormány nyilvánvalóan arra játszott, hogy ráveszi, vagyis inkább rákényszeríti Simort a lemondásra. Volt már erre példa az elmúlt húsz évben: a szintén kétharmaddal rendelkező MSZP-SZDSZ koalíció pontosan így szabadult meg 1994 végén Bod Péter Ákos akkori jegybankelnöktől.

Ennek megfelelően a választási győzelmet követő első napokban, az offshore-lovag sztori dominálta a fideszes nyilatkozatokat. Ennek a stratégiának egyenes folytatása volt a 29 pontos gazdasági akcióterv bejelentésekor az állami fizetések limitálása kapcsán tett, a jegybank elnökét célzó miniszterelnöki kiszólás.

Simor azonban nemcsak, hogy nem ingott meg, de tegnap már át is ment ellentámadásba. Konkrétan felemlegette a Kósa-Szijjártó blamázst, több részletet kért a kormánytól az idei költségvetési intézkedések (29 pont) kapcsán, melyeknek hatását „megbecsülni sem merte”, kritizálta a bankadót, valamint felhívta a figyelmet az intézkedések kockázataira. Mondanunk sem kell, hogy egyelőre valóban ez a témakör jelenti a kormányzat Achilles-sarkát. Nyilván Simor pontosan ezért is célzott oda.

Blöffölni gyenge kézzel

Most nagyon valószínűnek látszik, hogy a kormányfő nem fogja tudni lemondatni a jegybank elnökét. Már az állami fizetések korlátozása kapcsán tett megjegyzése is inkább tehetetlen dühnek, semmint erős támadásnak tűnt. Simor mostani csipkelődőbb, öntudatosabb fellépése pedig azt mutatja, hogy a jegybankelnök ismét nyeregben érzi magát.

Orbán Viktor nem először blöfföl úgy, hogy végül kénytelen a gyenge lapjait teríteni. Emlékszünk még az őszödi beszéd kapcsán adott ultimátumára? Amikor végül néhány ezer ember ébresztőóra-csörgetése kellett volna, hogy katarzist jelentsen. Ehelyett csak az ellenzék hatalmának és erejének korlátait tette mindenki számára nyilvánvalóvá.

A kormányfő szinte pontosan ugyanezt játszotta el most is. Megint elfelejtve, hogy a játék végén lehet, hogy terítenie kell. Ezzel pedig alig egy hónap alatt az érte el, hogy Simor András jegybank-elnökségének minden további napja a kétharmados többséggel rendelkező kormány hatalmának korlátaira fog minket emlékeztetni.

Ha tetszett az írás, csatlakozz a Véleményvezér Facebook-csoportjához!