A balkáni és az európai politika közti különbség sokszor csak egy gesztus vagy egy félmondat. Azonban a legtöbb magyar politikusnak ezek sokszor teljesen feleslegesnek tűnnek. (Fotó: Burger Barna/orbanviktor.hu)

Még két hónapja sincs kormányon a Fidesz, máris számos presztízsveszteséget kellett elszenvednie. Hiába a kormány és Orbán Viktor magabiztossága („Sem az IMF, sem az EU nem a főnökeim!”), nemzetközi politikai és gazdasági szereplők rendre nyilvánvalóvá teszik, hogy bizonyos játékszabályokat mindenkinek be kell tartania.

Ezt tette legutóbb az EKB és az IMF is.

Hübrisz

A Fidesz már a kampányban is olyan képet festett magáról, hogy ők lesznek azok, akik ezentúl mindent egészen máshogyan fognak csinálni. A választások eredményét is úgy értékelték: arra kaptak felhatalmazást a szavazóktól, hogy megtehetnek bármit, amit csak akarnak, hogy az országot rendbe tegyék.

Azonban a politika nem ilyen egyszerű. Hiába a társadalmi támogatottság és a kétharmados parlamenti többség, egy Magyarország méretű állam sosem engedhette meg magának, hogy ne vegye figyelembe szűkebb és szélesebb környezetét, a politikai és gazdasági realitásokat. Ahányszor ezt valaki megkísérelte, az mindig csúfos kudarccal végződött.

A Fidesz-kormány nyilvánvalóan semmi ilyesmire nem törekszik. De sokszor láthatóan nem érzik, mit tehetnek meg, és mit nem - és hogy hogyan tehetik meg, és hogyan nem.

Pofonok

Barroso-Orbán találkozó: Orbán Viktor június elején Brüsszelbe utazott, hogy az Európai Bizottság elnökével folytasson tárgyalást, és megpróbáljon nagyobb pénzügyi mozgásteret kiharcolni Magyarország számára. Az "uniós táncrend" szerint erre ebben a formában nincs lehetőség: Barroso egyértelművé is tette, hogy az EU nem támogatja a lazább költségvetési politikát. A magyar kormány hivatalos álláspontja a sikertelen tárgyalás után a 3,8%-os hiánycél tartása lett. (Meg kell ugyanakkor jegyezni, hogy a Fidesznek kényszerből kellett ezzel megpróbálkoznia.)

Kósa-Szijjártó affér: A Fidesz politikusai a népszerűtlen gazdasági intézkedésekhez akartak nagyobb belpolitikai mozgásteret szerezni azzal, hogy hirtelen „felfedezték”, a gazdaság állapota sokkal rosszabb, mint gondolták. A forint gyengülése és a tőzsdék esése azonban megmutatta: nagyon rossz eszközt választottak. Az államcsőddel való fenyegetőzés belpolitikai haszonszerzés céljából ugyanis - különösen válság idején - nem tolerálható.

Simor András fizetése: Hiába tette meg Orbán Viktor a következő legyőzendő ellenfélnek Simor Andrást, és próbálta meg a jegybankelnököt először offshore-ügyein, majd legutóbb magas fizetésén keresztül kikezdeni. Az EKB sérelmezte, hogy a magyar kormány nem konzultált velük megfelelően, illetve egyértelművé tette, hogy nem járul hozzá Simor András fizetésének csökkentéséhez, és kiáll a magyar jegybank függetlensége mellett.

IMF-tárgyalások: A hírek szerint már a tárgyalások kezdetén igen fagyossá vált a viszony a magyar kormány és az IMF-delegáció között, miután a magyar fél nem éppen konstruktív módon állt hozzá a tárgyalásokhoz, és kész tények elé akarta állítani a Valutaalapot.

Okosabban kell csinálni!

A Fidesz kudarcba fulladt elképzeléseit szinte mind végig lehetne vinni, ha megfelelő módon tálalják azokat nemzetközi fórumokon. Jóval rázósabb döntések is átmentek már “a” Nyugat szűrőjén.

Lehetett volna például úgy is tárgyalni az IMF-fel, hogy a szervezet ne érezze azt már az első nap után, hogy a magyar fél nem konstruktív. A tárgyalástechnikában jól ismert módszer a konstruktivitás "megszerkesztése”: például előre be lehet tenni egy “csontot” a tárgyalási tematikába, amit majd a tárgyalófél boldogan elvisz a nap végén.

Simor fizetésének csökkentése is csak tálalás kérdése. A Fidesz előállhatott volna például azzal, hogy a magyar állami vezetők bérezését európai perspektívába kívánja helyezni, ezért annyiban maximalizálják az állami vezetők bérét, amennyi a hasonló rangú tisztviselők átlagbére az EU-ban, mindezt csökkentve annyival, amennyivel Magyarország GDP-je alacsonyabb az EU-átlagnál. Talán így is 2 millió forint alatt lennénk, csak éppen az EKB nem tiltakozott volna. (Különösen, ha a magyar kormány jobban együttműködne és a határidők tekintetében udvariasabb lenne velük.)

És folytathatnánk...

Milyen az európai politika?

Az európai politika arisztokratikus gyökerű: az elmúlt fél évszázad kivételével azt jellemzően mindig is jól nevelt, tanult úriemberek művelték. Csináltak ők is nagyon csúnya dolgokat, de mindennek megvolt a maga formája és szabálya. Az európai és a nemzetközi szervezetek politikája ma is ilyen: látható, hogy most is szinte mindent meg lehet tenni bizonyos szabályok és normák betartásával. Ezek pedig inkább formaiságot, mintsem valós tartalmat jelentenek: leginkább apró gesztusokat, udvariassági szabályokat, meg persze némi retorikát.

Talán pont ezért nem értik ezt sokan Magyarországon – a legtöbb magyar politikusnak ezek sokszor teljesen feleslegesnek tűnnek. Pedig látni kellene, hogy a balkáni és az európai politika között sokszor csak egy gesztus vagy egy félmondat a különbség.

De ez az aprónak tűnő különbség valójában mindig is óriási!

Úgy látszik, sokszor a Fidesz sem hajlandó ezeket a szabályokat és normákat betartani. Pedig egyébként jól mérték fel, hogy a Magyarországot Brüsszel pincsikutyájává tevő szocialista gyakorlat, illetve a kovácslászlói „Merjünk kicsik lenni!”-mentalitás óriási károkat okozott az országnak. Azonban egy határozottan más irányú politikának is mindig bele kell illeszkednie a nyugati politika normarendszerébe.

Lehet, sőt kell is keményebbnek lenni: csak éppen okosan, elfogadva, felhasználva vagy akár kijátszva, de mindig szem előtt tartva a megfelelő szabályokat! Enélkül viszont a Balkán szintjére süllyedünk a Nyugat szemében.

Ha tetszett az írás, csatlakozz a Véleményvezér Facebook-oldalához!