Véleményvezér

vv

Durva tudathasadásban az Orbán-kormány

2011.12.01. I 0 komment I Címkék: fidesz imf gazdasagi valsag matolcsy fellegi rogan

A hitelét vesztett Matolcsy már nem tárgyalhat az IMF-fel, de továbbra sem váltják le. A kormány szóban elismeri a helyzet tarthatatlanságát, de képtelen levonni ebből a megfelelő következtetéseket. (Fotó: fidesz.hu)

A kormányfő tegnap kijelölte az IMF-fel tárgyaló kormányküldöttséget. A delegáció összetétele azt sugallja, hogy a kormány egyfajta tudathasadásos állapotba kezd kerülni.

Ajánlott írásunk: Megtámadták Magyarországot: Orbán elhitte


Mi az üzenet?

Az IMF-fel tárgyaló csapat összetétele egyáltalán nem mellékes kérdés. Egyrészt üzenetértéke van annak, hogy kik is kerülnek bele, másrészt nagyon fontos praktikus szempontoknak is érvényesülniük kell, amennyiben valóban sikert kíván a kormány elérni.

Ami az üzenet részét illeti a delegációnak, a legfontosabb tény, hogy ez az összeállítás teljes egészében különbözik attól, amelyik az IMF-fel való szakítást kimondta. Akkor elsősorban Matolcsy György tárgyalt, és az egyeztetések alapvetően a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) különböző vezetőivel történtek. A mostani delegációban ellenben az NGM mellett a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM), illetve a Fidesz parlamenti frakciója is képviselteti magát, úgy, hogy a delegáció vezetője az NFM-ből került ki Fellegi Tamás személyében.

Ezt az összetétel-változást nem lehet máshogy értelmezni, mint az NGM hitelességvesztésének elismeréseként. Arról már nem is beszélve, hogy Matolcsy György kiszorulása nyilvánvaló cáfolatát adja annak a kormányzati kommunikációs próbálkozásnak, miszerint az IMF-fel való újdonsült kapcsolatfelvétel valójában inkább egyfajta érettségi vizsga teljesítése, nem pedig osztályismétlés.

Biztos ők a legmegfelelőbbek?

Ami a praktikus szempontokat illeti, itt már egy kicsit nehezebb a helyzet. A tárca profiljából adódóan sem az NFM, sem az azt vezető miniszter nincs felkészítve arra, hogy költségvetési kérdésekben tárgyaljon. Rogán Antal szóban forgó szakismeretét nem lehet megkérdőjelezni, ám mögötte sem áll olyan apparátus, amelyik képes lenne az egyes IMF-javaslatok nemzetgazdasági hatásainak gyors elemzésére. Az ilyen stábot adni képes NGM-et képviselő Pleschinger Gyula helyzete sem egyszerű, mert egyrészt ő a tárgyalódelegáció politikailag legkevésbé fajsúlyos tagja, másrészt a minisztériumban ő is csak néhány hete vette át pozícióját, ezért nehéz elképzelni, hogy máris megvan az a „helyismerete”, hogy az apparátuson belül melyik kérdésben kihez érdemes fordulni.

Mindez ismét csak aláhúzza azt, hogy egyrészt milyen óriási hiba volt az önálló pénzügyminisztérium megszűntetése, másrészt, hogy milyen komoly praktikus nehézségeket okoz az, ha az NGM élén egy teljesen hitelét veszített, ezért az ilyen tárgyalásokon már nem bevethető miniszter áll. Egy kicsit skizofrén ez a helyzet: bár a kormányfő az egyik oldalról már felismerte Matolcsy György helyzetének tarthatatlanságát, a másik oldalon még mindig nem hajlandó levonni ebből a nyilvánvaló konzekvenciát.

feedback surveys


Még több tudathasadás

Nemzetgazdasági szempontból azonban ennél még fontosabb egy másik, szintén feloldatlan gondolati konfliktusra utaló jelenség. A kormány az egyik oldalon felfogja és elismeri, hogy az IMF-hez való visszatérés nem csak szöveg, és hogy a tárgyalásokat valóban meg kell kezdeni és elő kell készíteni. A másik oldalon viszont továbbra is gőzerővel fogadják el azokat a törvényeket, amik még a forradalmi hevületben készült költségvetéshez illeszkednek.

Különösen szembetűnő az, hogy miközben mára a régió valamennyi országában jelentősen csökkentették a kormányok a növekedési előrejelzéseiket, a várhatóan a legnagyobb lassulással szembenézni kénytelen Magyarország esetében mindmáig nem történt meg sem ez, sem ezzel együtt a jövő évi költségvetés módosítása. A helyzet ismét csak az, mint az előző esetben: a kormány szóban elismeri a helyzet tarthatatlanságát, de képtelen levonni ebből a megfelelő következtetéseket.

Nem ravasz taktika: hozzá nem értés

Minden valószínűség szerint vannak, akik ezt valamiféle rendkívül ravasz taktika részének gondolják. Szerintünk azonban az elmúlt egy év sokkal inkább azt mutatja, hogy arról van szó, hogy a kormány Matolcsy György által vezetett gazdasági agytrösztje nem akarja, vagy nem képes a megfelelő számokat a megfelelő logikai sorrendben egymás mellé tenni. Mint amikor 4%-os növekedésről beszéltek, 6%-osban bíztak, hogy aztán 1,5% legyen belőle a valóságban.

Olvasd el ezt is: Összeomlás: Magyarországnak nincs segítség


Ez pedig elvezet minket a kormány legkomolyabb tudathasadásához: a gazdasági kudarcsorozatból továbbra is azt szűrik le, hogy az eddigi politikájuk sikeres volt.  

Ha tetszett az írás, kövesd a Véleményvezért a Facebookon is!  

Ha tetszett az írás, kövesd a Véleményvezért a Facebookon is!

Figyelem! Írásainkat Facebook-csoportunkban lehet kommentelni.

A blogon csak meghívott hozzászólóink kommentjei jelennek meg.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.





Véleményvezérek a Véleményvezéren - blogunkat ezentúl újságírók, bloggerek, közgazdászok és más, közélettel foglalkozó szakértők kommentelik.

FRISS HOZZÁSZÓLÁSOK

  • Brückner Gergő: Szerintem ez félrement. A hírnek örüljünk, és a növekedési áldozatot nem lehet felróni a kormánynak, hiszen ő már régen jelezte, hogy nem kéne feszíteni a húrt, nem kéne tovább apasztani a növekedési esélyt. Természetesen a magyar kormány minden bű... (2013.05.31. 02:03) Orbán győzelme: nincs uniós hiányeljárás, de növekedés sincs
  • Madár István: Ugyanerről Gyévai Zoli: tagokvagyunk.postr.hu/utoljara-a-kettos-mercerol "De vegyünk egy másik, mostanában gyakran emlegetett példát. Tőlem is nemegyszer megkérdezték már, miként lehetséges az, hogy Franciaország kap újabb két évet, miközben Mag... (2013.05.27. 20:17) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Szerintem az a kérdés, hogy általában véve meddig tartható egyben a Fidesz. Ángyán várható kiválása elsősorban nem szakpolitikai veszteség lesz (miközben nyilván igen alapos ismerője területének), hanem erkölcsi, azt fogja jelezni, hogy becsületes ... (2013.05.27. 10:19) Ki szerzi meg Ángyán Józsefet?
  • Madár István: "Az Európai Bizottság jelezte, néhány déli országnál hajlandó lehet elfogadni, hogy azok ne, vagy csak később érjék el a kitűzött 3%-os GDP-arányos deficitcélt. Mi annyira rossz viszonyban vagyunk velük, hogy nálunk ez fel sem merül." Ez egy közke... (2013.05.14. 08:46) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Ezek is mind érdekes kérdések, még akkor is, ha a Fidesz - ha még képes felismerni a politikai érdekeit - viszonylag könnyű helyzetben van, akárcsak Schmitt Pál esetében volt. Horváth István - bár egy megyeszékhely polgármestereként nyilván van a m... (2013.05.10. 11:20) Trafikmutyi-hangfelvétel: beáldoz vagy bevéd a Fidesz?
  • Utolsó 20

FRISS ATLATSZO.HU

KORÁBBI TÉMÁK

  • Brückner Gergő: Szerintem ez félrement. A hírnek örüljünk, és a növekedési áldozatot nem lehet felróni a kormánynak, hiszen ő már régen jelezte, hogy nem kéne feszíteni a húrt, nem kéne tovább apasztani a növekedési esélyt. Természetesen a magyar kormány minden bűne, az igazságtalan és kudarcra ítélt ostoba adónemek, illetve a saját háttércsapathoz áramoltatott közpénzek minden gazdasági témájú posztnál elővehetők. De a túlzott deficit eljárásból való kikerülé... (2013.05.31. 02:03) Orbán győzelme: nincs uniós hiányeljárás, de növekedés sincs
  • Madár István: Ugyanerről Gyévai Zoli: tagokvagyunk.postr.hu/utoljara-a-kettos-mercerol "De vegyünk egy másik, mostanában gyakran emlegetett példát. Tőlem is nemegyszer megkérdezték már, miként lehetséges az, hogy Franciaország kap újabb két évet, miközben Magyarország korábban nem részesült ilyen kegyben. Itt is fennáll az az érv, miszerint nem teljesen azonos két helyzetről van szó. Ugyanis, a tévhittel szemben, de facto a magyar kormány is kaphatna „hal... (2013.05.27. 20:17) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Szerintem az a kérdés, hogy általában véve meddig tartható egyben a Fidesz. Ángyán várható kiválása elsősorban nem szakpolitikai veszteség lesz (miközben nyilván igen alapos ismerője területének), hanem erkölcsi, azt fogja jelezni, hogy becsületes ember nem maradhat meg a Fideszben. Ugyanakkor Ángyán egyértelműen kapitalizmuskritikus politikus (ez nekem nem feltétlenül ellenszenves, bár nem az ő kapitalizmuskritikai megközelítése áll igazán köz... (2013.05.27. 10:19) Ki szerzi meg Ángyán Józsefet?
  • NagyLevin: Ezek is mind érdekes kérdések, még akkor is, ha a Fidesz - ha még képes felismerni a politikai érdekeit - viszonylag könnyű helyzetben van, akárcsak Schmitt Pál esetében volt. Horváth István - bár egy megyeszékhely polgármestereként nyilván van a megyében némi súlya, azért - némi veszteséggel, elengedhető és kicserélhető, jelentkezők nyilván vannak a helyére. Persze, a teljes frakciónak is mennie kéne, akik ott voltak, közreműködtek és együtt ... (2013.05.10. 11:20) Trafikmutyi-hangfelvétel: beáldoz vagy bevéd a Fidesz?
  • Holtzer Péter: Noch dazu "Csuhások térdre, imához!" (2013.05.08. 08:07) Kövér László begurult és megint nincs igaza
  • renyipd: csinálok egy törvényt (2013.05.03. 11:48) Orbán Viktor őszödi beszéde is lehetne
  • Brückner Gergő: Egy szinte off topic megjegyzés, bár a poszt utolsó mondatához tartozik, de értem, hogy nem erről szólt ez a bejegyzés. Szóval a pénzét csak offshore-ban biztonságban tudó posztkomcsik és poszt-fülkések közül a tájékozottabbak már azt is tudják, hogy ma már az offshore szinte ugyanakkora kockázat, mint Magyarországon, transzparensen gazdagnak lenni. Elképesztő ütemben nyírják ezt a világot, lásd francia offshore-kormányválság, a svájci banktit... (2013.04.29. 17:50) A Fidesz fülkeforradalmi tőkésosztálya
  • akos.szalai: És hogy kezdődött mindez? Védjük meg a gyerekeket, ne lehessen mindenhol cigit kapni. Csak összehasonlításként - jószándékkal ez is le van öntve (sőt, kétségbe sem vonom): www.origo.hu/itthon/20130427-szabalyoznak-a-menzak-kinalatat.html De egy ismerősöm tapasztalata: a gyerekek ezt nem eszik meg - mióta idén bevezették az új központosított menzát, azóta alig van menzás az iskolában. Másrészt az engem nem zavarna, ha nem a régi trafikok maradn... (2013.04.27. 18:54) Trafikmutyi: ritka bepillantás a NER működésébe
  • rajcsányi.gellért (ergé): Óceánia meg mindig is Keletázsia ellen viselt háborút. (2013.04.25. 13:29) Megbukott a megszorítások politikája Európában
  • Madár István: Tulajdonképpen ez mégis csak hatékonyabb forma, mint amikor az átkosban egyszerűen csak elvették a boltot, földet, majd megkapták azt az elvtársak. Ki lehet használni, hogy ma már gyorsabb világban élünk, egyből oda lehet adni a haveroknak. Mi ez, ha nem fejlődés? (2013.04.24. 13:56) Dohányállamosítás: megint a haverok jártak jól
  • Brückner Gergő: Életem egyik legmegdöbbentőbb újságírói élménye volt, amikor ilyen titkosszolgálat - alvilág együttműködéseket megismerhettem. A klasszikus szereposztás az volt, hogy a titkosszolgálat címeket adott a bűnözőknek, akik titkosszolgálati információk segítségével időzítették a betöréseket, megtarthatták a lakásban talált cuccokat, cserébe bepoloskázták a lakást. (2013.04.23. 11:39) Portik-Laborc: mit szól az MSZP?
  • NagyLevin: A "jobboldal" történelmi vezető szerepének mítosza is kellett ehhez. Aki ezt a helyzetet, ami "jár" a jobboldalnak, biztosítja, de még ez sem kell, ezt az igényt vezetőként megtestesíti, az a helyén lesz és a helyén is marad. Ezt az igéretet Orbán Viktor "megörökölte" a második ciklusban és végérvényesen betöltötte 2002 után. Az, ahogy a szocialisták viszonyultak a kérdéshez, mindenfajta pátoszt nélkülözött, ők csak azt gondolták, hogy majd ném... (2013.04.02. 10:56) Fidesz 25: egy párt leválthatatlan vezetővel

FRISS TRANSINDEX

velemenyvezer [kukac] gmail [pont] com I twitter I facebook

RSS 2.0 bejegyzések I RSS 2.0 kommentek I Tedd a könyvjelzők közé!

írják: többen I

© VÉLEMÉNYVEZÉR 2010-2013.