Véleményvezér

vv

De mire kell a Fidesz-kormánynak a Vodafone?

2013.02.26. I 4 komment I Címkék: jog fidesz eu allam tavkozles

mobilsz.jpgA magyar kormánynak nincsen pontos és megalapozott üzleti terve arra, hogyan tudna egy ilyen mobilcéget versenyképesen működtetni. Egy dologban bízhatnak: hogy majd az állami szektor egységesen ettől a cégtől vesz igénybe távközlési szolgáltatásokat. (Fotó: HVG Archív)

A mai napon a Kúria valószínűleg jóváhagyja azt a korábbi bírósági ítéletet, mely megsemmisítette a negyedik mobilfrekvencia tenderjének döntését, ezzel pedig végleg elbukhat az állami mobilszolgáltató projektje. Úgy hírlik azonban, hogy a kormány így vagy úgy, de mindenképpen szeretne egy mobilcéget magának. Ha ez a negyedik mobilfrekcvenciával nem sikerül, akkor jó lesz a harmadik is: sajtóhírek szerint ugyanis szemet vetettek a Vodafone-ra.

A negyedik, állami mobilszolgáltató indítása is kifejezetten rossz ötletnek és befektetésnek tűnt már a kezdetektől fogva, a kormány B-terve pedig, ha lehet, még inkább az.

Ajánlott írásunk: Az állami mobilszolgáltató remélt halálára

Drágán a leggyengébbet

Magyarországon a mobilpiacon hosszú évek óta vajmi kevés a változás. Az egyes mobilcégek piaci részesedése tíz évvel ezelőtt körülbelül 50-30-20%-os arányban betonozódott be. Ez ellen a kisebb szolgáltatók erőteljesen próbáltak harcolni, ennek a törekvésnek az élére pedig a Vodafone állt azzal, hogy egy rendkívül komoly hálózatépítésbe kezdett Magyarországon. Hiába azonban minden, az erőviszonyokat jelentősen megváltoztatni így sem tudta. A mostani helyzet is csak valamivel kiegyenlítettebb, hiszen még mindig 46-32-22% a piaci részesedés megoszlása.

A Véleményvezér számára igen kérdéses, hogy miért is lenne vonzó a kormánynak a Vodafone. Az angol mobilóriás ugyanis eddigi hazai működése során sok tízmilliárd forintot fektetett abba, hogy a korábbi duopóliumot szétrobbantsa, és hogy a későn érkező utolsó versenyzőből valódi, komoly kihívó lehessen a piacon. Ezek után pedig nem igazán várhatjuk el a Vodafone-tól, hogy magyarországi leányvállalatát olcsón hátrahagyja csak azért, mert a magyar kormánynak az megtetszett. (Az eladást a vállalat részéről hírlapi kacsának minősítették.)

Az ár tehát magas lenne, túl magas azért a piaci pozícióért cserébe, amit a Vodafone jelenleg birtokol.

Véleményvezérek a Véleményvezéren - Blogunkon újságírók, bloggerek, közgazdászok és más, közélettel foglalkozó szakértők fejtik ki véleményüket a hozzászólásokban.

Sem pénz, sem szakértelem nincs

Másrészt talán még ennél is nagyobb probléma, hogy vajon mitől is lenne a magyar államnak elegendő szakértelme egy mobilszolgáltató sikeres irányításához. Hiszen amit a világ egyik legnagyobb és mindenképpen az egyik legprofibb mobilcégének nem sikerült a magyar piacon elérnie, azt hogyan sikerülne a mindenféle mobilszolgáltatói tapasztalattól mentes magyar államnak? Ami ugyanis a magyar kormány által esetlegesen felvásárolt céget várná a piacon, az az, amivel a Vodafone-nak is szembesülnie kellett annak idején: sok-sok milliárd forintnyi további befektetéssel lehet csak közelebb kerülni a versenytársakhoz. Honnan lesz erre a magyar államnak pénze?

Ráadásul az államnak nem csak, hogy semmiféle mobilszolgáltatói tapasztalata nincsen, hanem a hírközlési piacon meglévő állami szereplők is egészen jelentéktelenek. Nem látjuk tehát, hol van az a szaktudás a magyar államban, mely akár csak azonos szinten tudná működtetni a harmadik szolgáltatót, mint mostani tulajdonosai. És ezért annak sem látjuk garanciáját, hogy nem az fog várni egy ilyen állami szolgáltatóra, ami minden, a Vodafone-nál gyengébb és gyengébben vezetett cégre várna ezen a piacon: hogy a meglévő piaci részesedése és a cég értéke is csak tovább csökken.

Olvasd el ezt is: Lassan már csak a Fidesz védi a kommunista ügynököket

Perek jönnének

A Véleményvezérnek meggyőződése, hogy a magyar kormánynak nincsen pontos és megalapozott üzleti terve arra, hogyan tudna egy ilyen mobilcéget versenyképesen működtetni. A mi félelmünk az, hogy az üzleti terv mindösszesen arra épül, hogy a versenyképes működtetés helyett majd az állami szektor egységesen ettől a cégtől vesz igénybe távközlési szolgáltatásokat. Azonban amint azt már korábbi írásunkban kifejtettük, EU-tagként ezt csak olyan közbeszerzési eljárással lehetne megoldani, ahol mindhárom szolgáltató egyenlő esélyekkel indulna. Félő, ilyen körülmények között a kormány úgy akarná mindig saját szolgáltatóját ezekhez az üzletekhez hozzájuttatni, hogy azzal uniós jogot sértene – ez pedig semmi mást nem eredményezne, mint perek tömkelegét.

Ha tetszett az írás, kövesd a Véleményvezért a Facebookon is!

Figyelem! Írásainkat Facebook-csoportunkban lehet kommentelni.

A blogon csak meghívott hozzászólóink kommentjei jelennek meg.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Brückner Gergő 2013.02.26. 14:48:25

Azért magyar állam, vagy Fidesz-kormány sem lennék szívesen.
Az egész sajtón, illetve immár a VV-n is végigpörög annak az értékelése, hogy milyen hülye lenne, ha megvenne valamit, amit minden érintett szerint nem vesz meg, és erről nem is volt szó soha.

Martin József Péter 2013.02.26. 16:04:21

Nagyon furcsa gazdaságpolitikai szemlélet rajzolódik ki ebből az egészből. Ahelyett, hogy az állam az üzleti feltételeket javítaná, voluntarista módon rendre belenyúl a gazdaságba, és utána csodálkozik, hogy a (nem szándékolt) következmények miatt minden a visszájára sül el. Az eredmény az, hogy az üzleti környezet tovább romlik, a befektetők elfordulnak, ráadásul sokszor a konkrét beavatkozás sem sikerül. A negyedik mobilszolgáltató ötlete például felettébb elhibázott volt, ha megvalósult volna, mindenki rosszul jár, az állam, a szolgáltatók, de még a fogyasztók többsége is. Aztán persze kútba esett az egész (jobb is), és valószínűleg a Vodafone megvásárlásából sem lesz semmi (jobb is).

De van még néhány ilyen példa: egyedi, stratégiai, nem igazán nyilvános megállapodások a multikkal, ahelyett, hogy a multi maga gondolja azt, hogy érdemes ide befektetni, de legalábbis nem leépíteni/kivonulni. Vagy: tranzakciós adó, amelyet aztán a bankok áthárítanak a fogyasztókra, ami megnöveli az inflációt és a lakossági terheket, hogy aztán ezt kompenzálják az államvezérelt rezsicsökkentéssel, megint csak eseti módon, visszafogva ezzel a szolgáltatók beruházásait és tovább rontva az üzleti feltételeket. És ez így folytatható, nagyon sokáig. Mintha a gazdaság komplex működésébe be lehetne úgy avatkozni, hogy annak ne legyen számos egyéb hatása. Néhány jól célzott állami lépés persze indokolt lehet, ezt senki nem vitatja, de amikor ezek az eseti döntések határozzák meg szinte a teljes gazdpolt, az szerintem nagyon veszélyes és káros.

Martin József Péter 2013.02.26. 16:45:46

@Brückner Gergő: Ebben teljesen igazad van, lehet, hogy álhír volt. A szomorú az, hogy akár meg is történhetne, beleillene a képbe...

Brückner Gergő 2013.02.26. 17:49:27

Ja persze az alapkérdés amúgy teljesen jogos, akár a Rába, akár a bankrendszer, akár az energetika frontján...





Véleményvezérek a Véleményvezéren - blogunkat ezentúl újságírók, bloggerek, közgazdászok és más, közélettel foglalkozó szakértők kommentelik.

FRISS HOZZÁSZÓLÁSOK

  • Brückner Gergő: Szerintem ez félrement. A hírnek örüljünk, és a növekedési áldozatot nem lehet felróni a kormánynak, hiszen ő már régen jelezte, hogy nem kéne feszíteni a húrt, nem kéne tovább apasztani a növekedési esélyt. Természetesen a magyar kormány minden bű... (2013.05.31. 02:03) Orbán győzelme: nincs uniós hiányeljárás, de növekedés sincs
  • Madár István: Ugyanerről Gyévai Zoli: tagokvagyunk.postr.hu/utoljara-a-kettos-mercerol "De vegyünk egy másik, mostanában gyakran emlegetett példát. Tőlem is nemegyszer megkérdezték már, miként lehetséges az, hogy Franciaország kap újabb két évet, miközben Mag... (2013.05.27. 20:17) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Szerintem az a kérdés, hogy általában véve meddig tartható egyben a Fidesz. Ángyán várható kiválása elsősorban nem szakpolitikai veszteség lesz (miközben nyilván igen alapos ismerője területének), hanem erkölcsi, azt fogja jelezni, hogy becsületes ... (2013.05.27. 10:19) Ki szerzi meg Ángyán Józsefet?
  • Madár István: "Az Európai Bizottság jelezte, néhány déli országnál hajlandó lehet elfogadni, hogy azok ne, vagy csak később érjék el a kitűzött 3%-os GDP-arányos deficitcélt. Mi annyira rossz viszonyban vagyunk velük, hogy nálunk ez fel sem merül." Ez egy közke... (2013.05.14. 08:46) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Ezek is mind érdekes kérdések, még akkor is, ha a Fidesz - ha még képes felismerni a politikai érdekeit - viszonylag könnyű helyzetben van, akárcsak Schmitt Pál esetében volt. Horváth István - bár egy megyeszékhely polgármestereként nyilván van a m... (2013.05.10. 11:20) Trafikmutyi-hangfelvétel: beáldoz vagy bevéd a Fidesz?
  • Utolsó 20

FRISS ATLATSZO.HU

Nincs megjeleníthető elem

KORÁBBI TÉMÁK

  • Brückner Gergő: Szerintem ez félrement. A hírnek örüljünk, és a növekedési áldozatot nem lehet felróni a kormánynak, hiszen ő már régen jelezte, hogy nem kéne feszíteni a húrt, nem kéne tovább apasztani a növekedési esélyt. Természetesen a magyar kormány minden bűne, az igazságtalan és kudarcra ítélt ostoba adónemek, illetve a saját háttércsapathoz áramoltatott közpénzek minden gazdasági témájú posztnál elővehetők. De a túlzott deficit eljárásból való kikerülé... (2013.05.31. 02:03) Orbán győzelme: nincs uniós hiányeljárás, de növekedés sincs
  • Madár István: Ugyanerről Gyévai Zoli: tagokvagyunk.postr.hu/utoljara-a-kettos-mercerol "De vegyünk egy másik, mostanában gyakran emlegetett példát. Tőlem is nemegyszer megkérdezték már, miként lehetséges az, hogy Franciaország kap újabb két évet, miközben Magyarország korábban nem részesült ilyen kegyben. Itt is fennáll az az érv, miszerint nem teljesen azonos két helyzetről van szó. Ugyanis, a tévhittel szemben, de facto a magyar kormány is kaphatna „hal... (2013.05.27. 20:17) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Szerintem az a kérdés, hogy általában véve meddig tartható egyben a Fidesz. Ángyán várható kiválása elsősorban nem szakpolitikai veszteség lesz (miközben nyilván igen alapos ismerője területének), hanem erkölcsi, azt fogja jelezni, hogy becsületes ember nem maradhat meg a Fideszben. Ugyanakkor Ángyán egyértelműen kapitalizmuskritikus politikus (ez nekem nem feltétlenül ellenszenves, bár nem az ő kapitalizmuskritikai megközelítése áll igazán köz... (2013.05.27. 10:19) Ki szerzi meg Ángyán Józsefet?
  • NagyLevin: Ezek is mind érdekes kérdések, még akkor is, ha a Fidesz - ha még képes felismerni a politikai érdekeit - viszonylag könnyű helyzetben van, akárcsak Schmitt Pál esetében volt. Horváth István - bár egy megyeszékhely polgármestereként nyilván van a megyében némi súlya, azért - némi veszteséggel, elengedhető és kicserélhető, jelentkezők nyilván vannak a helyére. Persze, a teljes frakciónak is mennie kéne, akik ott voltak, közreműködtek és együtt ... (2013.05.10. 11:20) Trafikmutyi-hangfelvétel: beáldoz vagy bevéd a Fidesz?
  • Holtzer Péter: Noch dazu "Csuhások térdre, imához!" (2013.05.08. 08:07) Kövér László begurult és megint nincs igaza
  • renyipd: csinálok egy törvényt (2013.05.03. 11:48) Orbán Viktor őszödi beszéde is lehetne
  • Brückner Gergő: Egy szinte off topic megjegyzés, bár a poszt utolsó mondatához tartozik, de értem, hogy nem erről szólt ez a bejegyzés. Szóval a pénzét csak offshore-ban biztonságban tudó posztkomcsik és poszt-fülkések közül a tájékozottabbak már azt is tudják, hogy ma már az offshore szinte ugyanakkora kockázat, mint Magyarországon, transzparensen gazdagnak lenni. Elképesztő ütemben nyírják ezt a világot, lásd francia offshore-kormányválság, a svájci banktit... (2013.04.29. 17:50) A Fidesz fülkeforradalmi tőkésosztálya
  • akos.szalai: És hogy kezdődött mindez? Védjük meg a gyerekeket, ne lehessen mindenhol cigit kapni. Csak összehasonlításként - jószándékkal ez is le van öntve (sőt, kétségbe sem vonom): www.origo.hu/itthon/20130427-szabalyoznak-a-menzak-kinalatat.html De egy ismerősöm tapasztalata: a gyerekek ezt nem eszik meg - mióta idén bevezették az új központosított menzát, azóta alig van menzás az iskolában. Másrészt az engem nem zavarna, ha nem a régi trafikok maradn... (2013.04.27. 18:54) Trafikmutyi: ritka bepillantás a NER működésébe
  • rajcsányi.gellért (ergé): Óceánia meg mindig is Keletázsia ellen viselt háborút. (2013.04.25. 13:29) Megbukott a megszorítások politikája Európában
  • Madár István: Tulajdonképpen ez mégis csak hatékonyabb forma, mint amikor az átkosban egyszerűen csak elvették a boltot, földet, majd megkapták azt az elvtársak. Ki lehet használni, hogy ma már gyorsabb világban élünk, egyből oda lehet adni a haveroknak. Mi ez, ha nem fejlődés? (2013.04.24. 13:56) Dohányállamosítás: megint a haverok jártak jól
  • Brückner Gergő: Életem egyik legmegdöbbentőbb újságírói élménye volt, amikor ilyen titkosszolgálat - alvilág együttműködéseket megismerhettem. A klasszikus szereposztás az volt, hogy a titkosszolgálat címeket adott a bűnözőknek, akik titkosszolgálati információk segítségével időzítették a betöréseket, megtarthatták a lakásban talált cuccokat, cserébe bepoloskázták a lakást. (2013.04.23. 11:39) Portik-Laborc: mit szól az MSZP?
  • NagyLevin: A "jobboldal" történelmi vezető szerepének mítosza is kellett ehhez. Aki ezt a helyzetet, ami "jár" a jobboldalnak, biztosítja, de még ez sem kell, ezt az igényt vezetőként megtestesíti, az a helyén lesz és a helyén is marad. Ezt az igéretet Orbán Viktor "megörökölte" a második ciklusban és végérvényesen betöltötte 2002 után. Az, ahogy a szocialisták viszonyultak a kérdéshez, mindenfajta pátoszt nélkülözött, ők csak azt gondolták, hogy majd ném... (2013.04.02. 10:56) Fidesz 25: egy párt leválthatatlan vezetővel

FRISS TRANSINDEX

Nincs megjeleníthető elem

velemenyvezer [kukac] gmail [pont] com I twitter I facebook

RSS 2.0 bejegyzések I RSS 2.0 kommentek I Tedd a könyvjelzők közé!

írják: többen I

© VÉLEMÉNYVEZÉR 2010-2013.

süti beállítások módosítása