Véleményvezér

vv

Nyertünk vagy vesztettünk a Varga-Matolcsy cserével?

2013.03.05. I 0 komment I Címkék: fidesz mnb orban varga mihaly matolcsy

varga_mihaly_mti_kovacs_tamas.jpgÖrömteli, hogy végre nem Matolcsy György a miniszter, az általános gazdaságpolitikai vonalvezetésben azonban Varga Mihálytól semmiféle lényegi változtatást nem várhatunk. Ilyen ugyanis kizárólag Orbán Viktortól eredhet. (Fotó: Kovács Tamás/MTI)

Lehet-e jobb nemzetgazdasági miniszter Varga Mihály, mint Matolcsy György? Igen, kifejezetten. Elképzelhető-e, hogy alapjaiban változtasson a Fidesz-kormány gazdaságpolitikáján? Kizárt dolog. Mennyit nyert az ország a Matolcsy-Varga cserével? Lehet, hogy inkább vesztett.

Ajánlott írásunk: Durvul: nyomozókat küldtek Simorékra

A legrosszabb a rendszerváltozás óta

Matolcsy György különlegesen rossz gazdasági miniszter volt, pedig ez az ország az elmúlt bő két évtizedben elfogyasztott jó néhány pénzügy- és gazdasági minisztert, köztük nem egy csapnivaló politikust. A mélypontnak a '94-es Békesi-féle regnálás, illetve a 2002-2004-es László Csaba-féle pénzügyminiszterség számított. Előbbi azzal vetette észre magát, hogy nem volt hajlandó semmilyen határozott lépésre, miközben teljesen nyilvánvalóan egy súlyos válsághelyzet bontakozott ki a szeme előtt. Utóbbi minisztersége pedig azért különösen emlékezetes, mert a Medgyessy-féle pénzszóráshoz nem csak a nevét adta, de a számok szisztematikus manipulációjával hosszú időre elrejtette annak valódi árát.*

Matolcsy György elmúlt három éves ténykedése azonban valószínűleg még az előbbi két teljesítményt is alulmúlja. Matolcsynál ugyanis mind az elképzelés, mind a végrehajtás katasztrofálisra sikeredett: az unortodoxiának nevezett kormányzati önkény szétverte a magyar gazdaságba vetett bizalmat, a deklarált célok rendszeres elvétése pedig a magyar állam hitelességét ásta alá.

Ennek fényében nem mondunk sokat azzal, ha azt állítjuk, Varga Mihály igen nagy valószínűséggel jobb miniszter lesz, mint elődje.

Véleményvezérek a Véleményvezéren - Blogunkon újságírók, bloggerek, közgazdászok és más, közélettel foglalkozó szakértők fejtik ki véleményüket a hozzászólásokban.

Orbán irányít, nem Varga

De ne legyünk igazságtalanok: Varga Mihályt korábbi miniszteri teljesítménye sem Matolcsyval teszi egy ligába. A Varga mellett rendszeresen felhozott pozitív tulajdonságai, higgadtsága és óvatossága azonban nem biztos, hogy olyan sokat fognak érni most, mint 2001-2002-ben. Akkoriban ugyanis a pénzügyminiszter még viszonylagos autonómiával dolgozhatott, mára azonban Orbán Viktor megváltoztatta kormányirányítási mechanizmusát. Ma a kormányfő egyértelműen magának vindikálja nem csak a gazdaságpolitikai célok meghatározását, hanem az azok elérését szolgáló stratégia, és sokszor a konkrét megvalósítási lépések kiválasztását is.

Egy ilyen, bizonyítottan a gazdasági rövidlátás irányába mutató főnöki nyomással szemben pedig sajnos valószínűleg nem Varga általánosan dicsért pozitív tulajdonságai, hanem a szintén gyakran említett gyengébb pontjai lehetnek a meghatározóak. Elsősorban arra gondolunk, hogy az újdonsült nemzetgazdasági miniszter nem arról híres, hogy véleményéért, meggyőződéséért az utolsókig küzdene, vagy hogy szakmai meggyőződését a kormányfő által meghatározott politikai elvárások elé helyezné.

Olvasd el ezt is: Lassan már csak a Fidesz védi a kommunista ügynököket

Nem hozhat jelentős változást

A fentiek miatt a Véleményvezér úgy gondolja, hogy Varga minisztersége nem hoz jelentős változást a gazdaságpolitikában. Természetesen örömteli, hogy végre nem Matolcsy György a miniszter, sőt Varga Mihállyal valószínűleg a minisztériumi döntéselőkészítés minősége is javulni fog, és ismét elérheti az elmúlt húsz évben megszokott szintet. Az általános gazdaságpolitikai vonalvezetésben azonban Varga Mihálytól semmiféle lényegi változtatást nem várhatunk. Ilyen ugyanis kizárólag a kormányfőtől eredhet.

Az új miniszter kinevezésének pozitív hatásait pedig nemzetgazdasági szinten minden bizonnyal ellensúlyozza, hogy cserébe Matolcsy György a jegybank élére került. És amennyiben Matolcsy ott is a korábban tőle az NGM-ben megszokott "minőséget" teremti meg, akkor ennek a cserének könnyen lehet, hogy nagyon is negatív lesz az eredője.

*Megkeresett minket László Csaba egykori miniszter, aki elmondta, hogy a cikkben tévedtünk, az ő vezetése alatt a Pénzügyminisztérium soha nem manipulálta a nyilvánosságra hozott számokat. Ezért a Véleményvezér elnézést kér.

Ha tetszett az írás, kövesd a Véleményvezért a Facebookon is!

Figyelem! Írásainkat Facebook-csoportunkban lehet kommentelni.

A blogon csak meghívott hozzászólóink kommentjei jelennek meg.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.





Véleményvezérek a Véleményvezéren - blogunkat ezentúl újságírók, bloggerek, közgazdászok és más, közélettel foglalkozó szakértők kommentelik.

FRISS HOZZÁSZÓLÁSOK

  • Brückner Gergő: Szerintem ez félrement. A hírnek örüljünk, és a növekedési áldozatot nem lehet felróni a kormánynak, hiszen ő már régen jelezte, hogy nem kéne feszíteni a húrt, nem kéne tovább apasztani a növekedési esélyt. Természetesen a magyar kormány minden bű... (2013.05.31. 02:03) Orbán győzelme: nincs uniós hiányeljárás, de növekedés sincs
  • Madár István: Ugyanerről Gyévai Zoli: tagokvagyunk.postr.hu/utoljara-a-kettos-mercerol "De vegyünk egy másik, mostanában gyakran emlegetett példát. Tőlem is nemegyszer megkérdezték már, miként lehetséges az, hogy Franciaország kap újabb két évet, miközben Mag... (2013.05.27. 20:17) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Szerintem az a kérdés, hogy általában véve meddig tartható egyben a Fidesz. Ángyán várható kiválása elsősorban nem szakpolitikai veszteség lesz (miközben nyilván igen alapos ismerője területének), hanem erkölcsi, azt fogja jelezni, hogy becsületes ... (2013.05.27. 10:19) Ki szerzi meg Ángyán Józsefet?
  • Madár István: "Az Európai Bizottság jelezte, néhány déli országnál hajlandó lehet elfogadni, hogy azok ne, vagy csak később érjék el a kitűzött 3%-os GDP-arányos deficitcélt. Mi annyira rossz viszonyban vagyunk velük, hogy nálunk ez fel sem merül." Ez egy közke... (2013.05.14. 08:46) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Ezek is mind érdekes kérdések, még akkor is, ha a Fidesz - ha még képes felismerni a politikai érdekeit - viszonylag könnyű helyzetben van, akárcsak Schmitt Pál esetében volt. Horváth István - bár egy megyeszékhely polgármestereként nyilván van a m... (2013.05.10. 11:20) Trafikmutyi-hangfelvétel: beáldoz vagy bevéd a Fidesz?
  • Utolsó 20

FRISS ATLATSZO.HU

Nincs megjeleníthető elem

KORÁBBI TÉMÁK

  • Brückner Gergő: Szerintem ez félrement. A hírnek örüljünk, és a növekedési áldozatot nem lehet felróni a kormánynak, hiszen ő már régen jelezte, hogy nem kéne feszíteni a húrt, nem kéne tovább apasztani a növekedési esélyt. Természetesen a magyar kormány minden bűne, az igazságtalan és kudarcra ítélt ostoba adónemek, illetve a saját háttércsapathoz áramoltatott közpénzek minden gazdasági témájú posztnál elővehetők. De a túlzott deficit eljárásból való kikerülé... (2013.05.31. 02:03) Orbán győzelme: nincs uniós hiányeljárás, de növekedés sincs
  • Madár István: Ugyanerről Gyévai Zoli: tagokvagyunk.postr.hu/utoljara-a-kettos-mercerol "De vegyünk egy másik, mostanában gyakran emlegetett példát. Tőlem is nemegyszer megkérdezték már, miként lehetséges az, hogy Franciaország kap újabb két évet, miközben Magyarország korábban nem részesült ilyen kegyben. Itt is fennáll az az érv, miszerint nem teljesen azonos két helyzetről van szó. Ugyanis, a tévhittel szemben, de facto a magyar kormány is kaphatna „hal... (2013.05.27. 20:17) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Szerintem az a kérdés, hogy általában véve meddig tartható egyben a Fidesz. Ángyán várható kiválása elsősorban nem szakpolitikai veszteség lesz (miközben nyilván igen alapos ismerője területének), hanem erkölcsi, azt fogja jelezni, hogy becsületes ember nem maradhat meg a Fideszben. Ugyanakkor Ángyán egyértelműen kapitalizmuskritikus politikus (ez nekem nem feltétlenül ellenszenves, bár nem az ő kapitalizmuskritikai megközelítése áll igazán köz... (2013.05.27. 10:19) Ki szerzi meg Ángyán Józsefet?
  • NagyLevin: Ezek is mind érdekes kérdések, még akkor is, ha a Fidesz - ha még képes felismerni a politikai érdekeit - viszonylag könnyű helyzetben van, akárcsak Schmitt Pál esetében volt. Horváth István - bár egy megyeszékhely polgármestereként nyilván van a megyében némi súlya, azért - némi veszteséggel, elengedhető és kicserélhető, jelentkezők nyilván vannak a helyére. Persze, a teljes frakciónak is mennie kéne, akik ott voltak, közreműködtek és együtt ... (2013.05.10. 11:20) Trafikmutyi-hangfelvétel: beáldoz vagy bevéd a Fidesz?
  • Holtzer Péter: Noch dazu "Csuhások térdre, imához!" (2013.05.08. 08:07) Kövér László begurult és megint nincs igaza
  • renyipd: csinálok egy törvényt (2013.05.03. 11:48) Orbán Viktor őszödi beszéde is lehetne
  • Brückner Gergő: Egy szinte off topic megjegyzés, bár a poszt utolsó mondatához tartozik, de értem, hogy nem erről szólt ez a bejegyzés. Szóval a pénzét csak offshore-ban biztonságban tudó posztkomcsik és poszt-fülkések közül a tájékozottabbak már azt is tudják, hogy ma már az offshore szinte ugyanakkora kockázat, mint Magyarországon, transzparensen gazdagnak lenni. Elképesztő ütemben nyírják ezt a világot, lásd francia offshore-kormányválság, a svájci banktit... (2013.04.29. 17:50) A Fidesz fülkeforradalmi tőkésosztálya
  • akos.szalai: És hogy kezdődött mindez? Védjük meg a gyerekeket, ne lehessen mindenhol cigit kapni. Csak összehasonlításként - jószándékkal ez is le van öntve (sőt, kétségbe sem vonom): www.origo.hu/itthon/20130427-szabalyoznak-a-menzak-kinalatat.html De egy ismerősöm tapasztalata: a gyerekek ezt nem eszik meg - mióta idén bevezették az új központosított menzát, azóta alig van menzás az iskolában. Másrészt az engem nem zavarna, ha nem a régi trafikok maradn... (2013.04.27. 18:54) Trafikmutyi: ritka bepillantás a NER működésébe
  • rajcsányi.gellért (ergé): Óceánia meg mindig is Keletázsia ellen viselt háborút. (2013.04.25. 13:29) Megbukott a megszorítások politikája Európában
  • Madár István: Tulajdonképpen ez mégis csak hatékonyabb forma, mint amikor az átkosban egyszerűen csak elvették a boltot, földet, majd megkapták azt az elvtársak. Ki lehet használni, hogy ma már gyorsabb világban élünk, egyből oda lehet adni a haveroknak. Mi ez, ha nem fejlődés? (2013.04.24. 13:56) Dohányállamosítás: megint a haverok jártak jól
  • Brückner Gergő: Életem egyik legmegdöbbentőbb újságírói élménye volt, amikor ilyen titkosszolgálat - alvilág együttműködéseket megismerhettem. A klasszikus szereposztás az volt, hogy a titkosszolgálat címeket adott a bűnözőknek, akik titkosszolgálati információk segítségével időzítették a betöréseket, megtarthatták a lakásban talált cuccokat, cserébe bepoloskázták a lakást. (2013.04.23. 11:39) Portik-Laborc: mit szól az MSZP?
  • NagyLevin: A "jobboldal" történelmi vezető szerepének mítosza is kellett ehhez. Aki ezt a helyzetet, ami "jár" a jobboldalnak, biztosítja, de még ez sem kell, ezt az igényt vezetőként megtestesíti, az a helyén lesz és a helyén is marad. Ezt az igéretet Orbán Viktor "megörökölte" a második ciklusban és végérvényesen betöltötte 2002 után. Az, ahogy a szocialisták viszonyultak a kérdéshez, mindenfajta pátoszt nélkülözött, ők csak azt gondolták, hogy majd ném... (2013.04.02. 10:56) Fidesz 25: egy párt leválthatatlan vezetővel

FRISS TRANSINDEX

Nincs megjeleníthető elem

velemenyvezer [kukac] gmail [pont] com I twitter I facebook

RSS 2.0 bejegyzések I RSS 2.0 kommentek I Tedd a könyvjelzők közé!

írják: többen I

© VÉLEMÉNYVEZÉR 2010-2013.

süti beállítások módosítása