Véleményvezér

vv

Parlamenti Méltóság Menete: Kövér vs. Index

2011.12.23. I 0 komment I Címkék: jog fidesz media parlament kover laszlo

Az egykori farmerdzsekis fideszesek nem érettebbé váltak, hanem átestek egyik szélsőségből a másikba. Márpedig a szemforgató álszentség olyan dolog, amit sikeres kormányoknak is nehezen bocsátanak meg az emberek. (Fotó: MTI)

Az Országgyűlés házvezetése tegnap kitiltotta az Országházból és a Képviselői Irodaházból az Index újságíróit, mivel szerintük azok „súlyosan megsértették az Országház és az Országgyűlés méltóságát”. Mi ezzel szemben úgy gondoljuk, a rendszerváltozás óta eltelt több mint két évtizedből a Fidesz elmúlt másfél éves tevékenysége rombolta a legsúlyosabban a Ház tekintélyét.

Ajánlott írásunk: Zárja be a Fidesz a Parlamentet négy évre?


Tipikusan fideszes

Kövér Lászlóék döntése nagyon tipikusan fideszes, hiszen valahol ugyanaz jellemző a kormány egész működésére, ami most kicsiben a házvezetés intézkedésére is. Nemcsak arról van szó, hogy rendes parlamentáris kormányzás helyett diktátumokkal irányítják az országot, hogy fogalmuk sincs, egy-egy gazdaságpolitikai lépésük milyen következményekkel járhat, hogy nem értik a nemzetközi politika és a pénzügyi élet működését, és hogy mindezzel elképesztő módon lejáratják hazánkat a külföld előtt. Hanem arról is, hogy közben ezt egy egészen borzasztóan maníros, képmutató és kioktató stílusban teszik.

Az Index szerkesztősége csütörtökön levelet kapott az Országgyűlés Sajtószolgálatától, amelyben közölték, az Országgyűlés házvezetése úgy döntött, hogy az Index újságírói részére „2011. december 21-től az Országházba és a Képviselői Irodaházba parlamenti belépő nem adható ki mindaddig, amíg az Országgyűlés elnöke megfelelő garanciát nem kap arra, hogy a hírportál újságírói tiszteletben tartják az Országgyűlés méltóságát és betartják a parlamenti tudósításra vonatkozó rendelkezéseket és szabályokat.”

Az indokok között szerepel, hogy az elmúlt időszakban az Index parlamenti tudósítói „többszöri figyelmeztetés ellenére is sorozatosan hagyták figyelmen kívül az országházi sajtótudósítás rendjére vonatkozó szabályokat, az Országgyűlés elnökének rendelkezéseit”. Illetve a „december 20-án megjelent »Boldog Karácsonyt, magyar demokrácia!« című videó készítői azonban már nem csak a szabályokat, rendelkezéseket hagyták figyelmen kívül, de súlyosan megsértették az Országház és az Országgyűlés méltóságát is.”

Az Index személyes találkozót kért az Országgyűlés illetékeseitől, hogy mihamarabb tisztázhassuk a helyzetet, hiszen fontosnak tartjuk, hogy továbbra is tájékoztathassunk az Országgyűlésben zajló munkáról.


Szünetel az Index parlamenti tudósítása
(Index)


Külön vicces, hogy most az a házvezetés háborodik fel az Index újságíróin, melynek Kövér László áll az élén. Hiszen ha a Parlament méltóságáról beszélünk, sajnos nem lehet nem megemlíteni azt, hogy Kövér László házelnök közjogi méltóságként gond nélkül idiótázza le például a strasbourgi Emberi Jogi Bíróság bíráit, és mellesleg miután éveken keresztül úgy nézett ki, mint egy hajléktalan, egy rendes öltönyt még a mai napig nem sikerült beszereznie.


Szélsőségből szélsőségbe

Ráadásul olyanok aggódnak most karót nyelten a Parlament méltósága miatt, akik húsz éve abból csináltak heccet, hogy oda rendszeresen kopott farmerben és pólóban jártak be. Az első szabadon választott Országgyűlés esküjét is – aminél pedig nem sok magasztosabb pillanat volt az elmúlt két évtizedben – nem egy képviselőjük nyakkendő nélkül, farmernadrágban, hosszú hajjal, sőt kitűzős farmerdzsekiben (Deutsch Tamás) mondta el. Az akkori renegátok igen nagy utat jártak be, ám sajnos nem érettebbé váltak, hanem az egyik szélsőségből átestek a másikba.

Az is egészen nevetséges volt, amikor a háború előtti világot megszégyenítő tartalom nélküli műpátosszal vették körül azt az új alkotmányt, melyet a normális alkotmányozási folyamat teljes megcsúfolásával fogadtak el. Azt viszont egyszerűen már nem is lehet komolyan venni, hogy most éppen azok aggódnak a Parlament tekintélye miatt, akik azt szánalmas kabarészínházzá silányították. Ahol normális parlamenti munka már régóta nem folyik: éjjelre teszik a legfontosabb törvények vitáját, hogy így próbálják meg kizárni a nyilvánosságot; nem létező képviselők nyújtanak be indítványokat; a törvényjavaslatoknak olykor se címe, se tartalma nincsen; ha pedig mégis, akkor néha egy-egy szmájli is becsúszik a paragrafusok közé.


Egy sikeres kormánynak sem néznék el

A legfelháborítóbb tényleg az, hogy saját viselt dolgaik láthatóan egyáltalán nem zavarják a Fidesz politikusait abban, hogy mások felett pálcát törjenek. Elég, ha csak a tegnapi nap termését nézzük: a viselkedni és megjelenni notóriusan nem tudó Kövér László által irányított házvezetés az Index újságíróit oktatja ki, a lézerblokkolóval és közpénzen bérelt luxusautójával lebukó Lázár János pedig az [origo] újságírójának a tisztességét kérdőjelezi meg.

survey solutions

A másik mai írásunk: Svindli? Mit írt Orbán Barrosónak valójában?


A képmutatás, a szemforgató álszentség, a maníros felvágás és a rátartiság olyan dolgok, amiket a sikeres kormányoknak is nehezen bocsátanak meg az emberek. Márpedig a Fidesznek egy karácsonyi csodánál is többre lenne szüksége ahhoz, hogy a sikeres kormányok sorába léphessen.

Ha tetszett az írás, kövesd a Véleményvezért a Facebookon is!  

 

Ha tetszett az írás, kövesd a Véleményvezért a Facebookon is!

Figyelem! Írásainkat Facebook-csoportunkban lehet kommentelni.

A blogon csak meghívott hozzászólóink kommentjei jelennek meg.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.





Véleményvezérek a Véleményvezéren - blogunkat ezentúl újságírók, bloggerek, közgazdászok és más, közélettel foglalkozó szakértők kommentelik.

FRISS HOZZÁSZÓLÁSOK

  • Brückner Gergő: Szerintem ez félrement. A hírnek örüljünk, és a növekedési áldozatot nem lehet felróni a kormánynak, hiszen ő már régen jelezte, hogy nem kéne feszíteni a húrt, nem kéne tovább apasztani a növekedési esélyt. Természetesen a magyar kormány minden bű... (2013.05.31. 02:03) Orbán győzelme: nincs uniós hiányeljárás, de növekedés sincs
  • Madár István: Ugyanerről Gyévai Zoli: tagokvagyunk.postr.hu/utoljara-a-kettos-mercerol "De vegyünk egy másik, mostanában gyakran emlegetett példát. Tőlem is nemegyszer megkérdezték már, miként lehetséges az, hogy Franciaország kap újabb két évet, miközben Mag... (2013.05.27. 20:17) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Szerintem az a kérdés, hogy általában véve meddig tartható egyben a Fidesz. Ángyán várható kiválása elsősorban nem szakpolitikai veszteség lesz (miközben nyilván igen alapos ismerője területének), hanem erkölcsi, azt fogja jelezni, hogy becsületes ... (2013.05.27. 10:19) Ki szerzi meg Ángyán Józsefet?
  • Madár István: "Az Európai Bizottság jelezte, néhány déli országnál hajlandó lehet elfogadni, hogy azok ne, vagy csak később érjék el a kitűzött 3%-os GDP-arányos deficitcélt. Mi annyira rossz viszonyban vagyunk velük, hogy nálunk ez fel sem merül." Ez egy közke... (2013.05.14. 08:46) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Ezek is mind érdekes kérdések, még akkor is, ha a Fidesz - ha még képes felismerni a politikai érdekeit - viszonylag könnyű helyzetben van, akárcsak Schmitt Pál esetében volt. Horváth István - bár egy megyeszékhely polgármestereként nyilván van a m... (2013.05.10. 11:20) Trafikmutyi-hangfelvétel: beáldoz vagy bevéd a Fidesz?
  • Utolsó 20

FRISS ATLATSZO.HU

Nincs megjeleníthető elem

KORÁBBI TÉMÁK

  • Brückner Gergő: Szerintem ez félrement. A hírnek örüljünk, és a növekedési áldozatot nem lehet felróni a kormánynak, hiszen ő már régen jelezte, hogy nem kéne feszíteni a húrt, nem kéne tovább apasztani a növekedési esélyt. Természetesen a magyar kormány minden bűne, az igazságtalan és kudarcra ítélt ostoba adónemek, illetve a saját háttércsapathoz áramoltatott közpénzek minden gazdasági témájú posztnál elővehetők. De a túlzott deficit eljárásból való kikerülé... (2013.05.31. 02:03) Orbán győzelme: nincs uniós hiányeljárás, de növekedés sincs
  • Madár István: Ugyanerről Gyévai Zoli: tagokvagyunk.postr.hu/utoljara-a-kettos-mercerol "De vegyünk egy másik, mostanában gyakran emlegetett példát. Tőlem is nemegyszer megkérdezték már, miként lehetséges az, hogy Franciaország kap újabb két évet, miközben Magyarország korábban nem részesült ilyen kegyben. Itt is fennáll az az érv, miszerint nem teljesen azonos két helyzetről van szó. Ugyanis, a tévhittel szemben, de facto a magyar kormány is kaphatna „hal... (2013.05.27. 20:17) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Szerintem az a kérdés, hogy általában véve meddig tartható egyben a Fidesz. Ángyán várható kiválása elsősorban nem szakpolitikai veszteség lesz (miközben nyilván igen alapos ismerője területének), hanem erkölcsi, azt fogja jelezni, hogy becsületes ember nem maradhat meg a Fideszben. Ugyanakkor Ángyán egyértelműen kapitalizmuskritikus politikus (ez nekem nem feltétlenül ellenszenves, bár nem az ő kapitalizmuskritikai megközelítése áll igazán köz... (2013.05.27. 10:19) Ki szerzi meg Ángyán Józsefet?
  • NagyLevin: Ezek is mind érdekes kérdések, még akkor is, ha a Fidesz - ha még képes felismerni a politikai érdekeit - viszonylag könnyű helyzetben van, akárcsak Schmitt Pál esetében volt. Horváth István - bár egy megyeszékhely polgármestereként nyilván van a megyében némi súlya, azért - némi veszteséggel, elengedhető és kicserélhető, jelentkezők nyilván vannak a helyére. Persze, a teljes frakciónak is mennie kéne, akik ott voltak, közreműködtek és együtt ... (2013.05.10. 11:20) Trafikmutyi-hangfelvétel: beáldoz vagy bevéd a Fidesz?
  • Holtzer Péter: Noch dazu "Csuhások térdre, imához!" (2013.05.08. 08:07) Kövér László begurult és megint nincs igaza
  • renyipd: csinálok egy törvényt (2013.05.03. 11:48) Orbán Viktor őszödi beszéde is lehetne
  • Brückner Gergő: Egy szinte off topic megjegyzés, bár a poszt utolsó mondatához tartozik, de értem, hogy nem erről szólt ez a bejegyzés. Szóval a pénzét csak offshore-ban biztonságban tudó posztkomcsik és poszt-fülkések közül a tájékozottabbak már azt is tudják, hogy ma már az offshore szinte ugyanakkora kockázat, mint Magyarországon, transzparensen gazdagnak lenni. Elképesztő ütemben nyírják ezt a világot, lásd francia offshore-kormányválság, a svájci banktit... (2013.04.29. 17:50) A Fidesz fülkeforradalmi tőkésosztálya
  • akos.szalai: És hogy kezdődött mindez? Védjük meg a gyerekeket, ne lehessen mindenhol cigit kapni. Csak összehasonlításként - jószándékkal ez is le van öntve (sőt, kétségbe sem vonom): www.origo.hu/itthon/20130427-szabalyoznak-a-menzak-kinalatat.html De egy ismerősöm tapasztalata: a gyerekek ezt nem eszik meg - mióta idén bevezették az új központosított menzát, azóta alig van menzás az iskolában. Másrészt az engem nem zavarna, ha nem a régi trafikok maradn... (2013.04.27. 18:54) Trafikmutyi: ritka bepillantás a NER működésébe
  • rajcsányi.gellért (ergé): Óceánia meg mindig is Keletázsia ellen viselt háborút. (2013.04.25. 13:29) Megbukott a megszorítások politikája Európában
  • Madár István: Tulajdonképpen ez mégis csak hatékonyabb forma, mint amikor az átkosban egyszerűen csak elvették a boltot, földet, majd megkapták azt az elvtársak. Ki lehet használni, hogy ma már gyorsabb világban élünk, egyből oda lehet adni a haveroknak. Mi ez, ha nem fejlődés? (2013.04.24. 13:56) Dohányállamosítás: megint a haverok jártak jól
  • Brückner Gergő: Életem egyik legmegdöbbentőbb újságírói élménye volt, amikor ilyen titkosszolgálat - alvilág együttműködéseket megismerhettem. A klasszikus szereposztás az volt, hogy a titkosszolgálat címeket adott a bűnözőknek, akik titkosszolgálati információk segítségével időzítették a betöréseket, megtarthatták a lakásban talált cuccokat, cserébe bepoloskázták a lakást. (2013.04.23. 11:39) Portik-Laborc: mit szól az MSZP?
  • NagyLevin: A "jobboldal" történelmi vezető szerepének mítosza is kellett ehhez. Aki ezt a helyzetet, ami "jár" a jobboldalnak, biztosítja, de még ez sem kell, ezt az igényt vezetőként megtestesíti, az a helyén lesz és a helyén is marad. Ezt az igéretet Orbán Viktor "megörökölte" a második ciklusban és végérvényesen betöltötte 2002 után. Az, ahogy a szocialisták viszonyultak a kérdéshez, mindenfajta pátoszt nélkülözött, ők csak azt gondolták, hogy majd ném... (2013.04.02. 10:56) Fidesz 25: egy párt leválthatatlan vezetővel

FRISS TRANSINDEX

Nincs megjeleníthető elem

velemenyvezer [kukac] gmail [pont] com I twitter I facebook

RSS 2.0 bejegyzések I RSS 2.0 kommentek I Tedd a könyvjelzők közé!

írják: többen I

© VÉLEMÉNYVEZÉR 2010-2013.

süti beállítások módosítása