A Fidesz kormányzása három éve esélyt kapott arra, hogy szemben az elmúlt két évtized kurzusaival, lezárja a haverok számára mindig nyitva hagyott kiskapukat. Nagyon nem ez történt. (Fotó: MTI)
Minél több dolog kerül nyilvánosságra a Portik-Laborc ügyről, annál jobban érthető, miért menekültek az emberek a Gyurcsány-kormány és az MSZP elől a Fidesz karjaiba 2010-ben. A Fidesz kormányzása azonban szinte minden területen, így a dohánykereskedelem monopolizálása ügyében is azt mutatja, hogy a jobboldali párt képtelen valós alternatívát nyújtani az előző húsz év politikájához képest.
Ajánlott írásunk: Durvul: nyomozókat küldtek Simorékra
Semmi meglepő
Az ember félve nyitotta meg a Nemzeti Dohánykereskedelmi Zrt. által nyilvánosságra hozott, a trafiküzemeltetési jogokat elnyerő vállalkozások listáját, mivel már az egész dohányárusító rendszer állami monopolizálásának bejelentésekor rögtön felmerült a félelem, hogy a valóságban nem egyenlő versenyfeltételek között bonyolítják majd le a tendert. Azonnal megjelent sokakban a gyanú, hogy itt a végén majd úgyis a kormánypárthoz közel álló vállalkozók tudják lefölözni azt a hasznot, ami a kevesebb dohányárusító hely jelentette szigorításból fakad.
A kormány azzal tette monopóliummá a dohánykereskedelmet, hogy családi vállalkozásoknak, munkanélkülieknek, gyed-ről visszatérő édesanyáknak és nagycsaládosoknak hosszú távra megélhetést biztosítson. Ezzel szemben a hétfőn nyilvánosságra hozott adatok szerint a trafiküzemeltetési jogokat sok esetben politika- és CBA-közeli családok nyerték el, a nagyvárosokban sok üzlet néhány vállalkozó kezében összpontosulhat. A kétezer lakos alatti kistelepüléseken a pályáztatást megismétlik, jelentkezők hiányában sokan dohánybolt nélkül maradhatnak.
Hiszen így kisebb a kínálat, kisebb a verseny, az ebből fakadó extraprofit pedig a Fideszhez kötődő vállalkozóknál csapódhat le. Sajnos úgy tűnik, teljesen megalapozottak voltak a félelmek.
Véleményvezérek a Véleményvezéren - Blogunkon újságírók, bloggerek, közgazdászok és más, közélettel foglalkozó szakértők fejtik ki véleményüket a hozzászólásokban.
CBA, a kedvenc helyünk, ide mindig betérünk
Ki ne hallott volna CBA kivételezett helyzetéről - nemcsak azért, mert annyi helyen van ott a lánc, hanem mert nem egy esetben úgy kerültek jogszabályok módosításra, hogy a más élelmiszerláncokat hátrányosan érintő szabályok őket valahogy ne sértsék. A CBA-t tulajdonló Lázár-fivérek pedig a közéletben jobboldali magyar vállalkozóként vannak elkönyvelve, teljes joggal.
Az élelmiszerláncokat érintő változások így valahogy mindig úgy alakultak, hogy a CBA jól járt. Ennek remek példája volt a kereskedelmi láncokat érintő különadó, ahol az adó sávhatárát valahogy úgy húzták meg, hogy a CBA pont alatta maradjon. A CBA elnöke akkor sárdobálásnak nevezte a vádakat, hogy a kormány velük kivételezik. Nos, érdekes módon a dohánytrafik-tender egyik legnagyobb nyertese is most a CBA lett: az Index szerint a cég tíz igazgatósági tagjából hatan személyesen saját maguk nyithatnak boltot, hatan együtt összesen 17-et.
A nyertesek további listáját végignézve pedig fideszes polgármesterek, különböző testületek vezetői és rokonaik, valamint pártközeli vállalkozók és családtagjaik is túl sűrűn bukkannak fel, nem is beszélve Lázár János régi barátjáról.
Olvasd el ezt is: Orbán már az EU-pénzek elbukására készülhet
Nem éltek az eséllyel
A Fidesz kormányzása három éve esélyt kapott arra, hogy - mint retorikájában ezt meg is tette - kurucosan kiálljon az ország érdekeiért és szemben az elmúlt két évtized kurzusaival, lezárja a haverok számára mindig nyitva hagyott kiskapukat. Sajnos azonban a kezdettől fogva az jellemzi kormányzásukat, hogy a drákói szigor mindenkire vonatkozik, pont csak saját embereikre nem: mint a hírhedt 98%-os különadó alól, mely eredetileg az utolsó iskolaigazgatóra is vonatkozott volna, éppen csak Szász Károlyra és más fideszes potentátok nyertek felmentést. Azóta is ugyanez a rend rajzolódik ki minden hasonló ügyben.
Amikor az állam valamit újraszabályoz, neadjisten újraosztja a lapokat, akkor ott nagyon úgy tűnik, hogy a kormánypárthoz közel álló vállalkozók és politikusok teljesen egyértelmű előnyt élveznek minden más pályázóval szemben. Lehetséges, hogy a Fidesznek nem lesz majd Portik-Laborc-ügye, de a választók az ilyen stikliket is meg fogják jegyezni.
Figyelem! Írásainkat Facebook-csoportunkban lehet kommentelni.
A blogon csak meghívott hozzászólóink kommentjei jelennek meg.