Véleményvezér

vv

MSZP: Mi leszel, ha kicsik leszünk?

2010.04.15. I 54 komment I Címkék: mszp gyurcsany mesterhazy voks10

Múlt vasárnap óta a szocialistáknál minden arról szól, hogy kiből mi lesz a választások után. Minden nyilatkozatot, eseményt ezen a prizmán keresztül érdemes szemlélni. (Fotó: Barakonyi Szabolcs/Index)

Az MSZP a választáson óriásit bukott: a korábbi, majdnem 200 fős frakció helyett 54-56 képviselővel rendelkezik majd az új parlamentben.

Egy ilyen mértékű kudarc szükségszerűen felveti a párton belüli hatalmi viszonyok átrendeződésének esélyét. Ha valakinek neadjisten vezető pozícióra fájna a foga, most itt van számára a remek alkalom.

Egy kisebb szemétdomb kakasai

Az MSZP elnöki széke ugyanis sokaknak még mindig vonzó lehet. A párt nyolc év borzasztó politikája után is 19%-os stabil szavazóbázissal, értékes pártinfrastruktúrával, komoly anyagi jószágokkal rendelkezik.

A nyilvánosság előtt a következő másfél hétben természetesen minden MSZP-s politikus arról fog beszélni, hogy a fő céljuk a Fidesz kétharmadának megakadályozása. Ez azonban nem igaz.

Két okból sem. Az első ok, hogy mindenki tudja, a kétharmadot nem lehet megakadályozni. A második, hogy ha az ember szocialista politikus, akkor a következő négy évben anyagi, hatalmi és minden egyéb szempontból nagyobb hatással lesz rá a párton belüli pozíciója, mint az, hogy jövő vasárnap végül 54 vagy 56 képviselői hellyel zár az MSZP.

Ezért aztán múlt vasárnap óta a szocialistáknál minden arról szól, hogy kiből mi lesz választások után. Minden nyilatkozatot, eseményt ezen a prizmán keresztül érdemes szemlélni.

Mi történt vasárnap - és azóta?

Vasárnap éjjel Mesterházy egy csomó fiatallal állt ki a pódiumra. Vagy ő akarta a párt öregjeitől való távolságát demonstrálni, vagy ami valószínűbb, utóbbiak nem akartak a vesztessel együtt mutatkozni. Mesterházy még akkor éjjel vitára hívta Orbánt, ami persze teljes nonszensz, viszont nem is gondolta komolyan.

Egyszerűen megpróbálta meghosszabbítani a vereséggel értelmét vesztő miniszterelnök-jelölti titulusból fakadó befolyását. Az elvesztett vezetői szerepet próbálta megtartani akkor is, amikor arról beszélt, hogy fel fogják szántani az országot.

A kísérlet saját pozíciójának "meghosszabbítására" sikertelen volt. A miniszterelnök-jelölt szinte eltűnt, alig látható, hétfő óta folyamatosan Lendvai Ildikó pártelnök nyilatkozik. Utóbbi pedig félreérthetetlenül célzott arra, hogy Mesterházy nincs egy súlycsoportban a szocialisták nagy öregjeivel: "Teljesítményét én magam kitűnőnek értékelem. Tovább dolgozunk együtt, bízom benne, hogy az a tehetség, amit ő képvisel, szerepet kaphat a jövőben is."

Kié lesz a párt?

A pozícióharcok fokozódását jelzi, hogy megindult a kiszivárogtatások is. A hírek szerint többen teljes kudarcnak értékelik, hogy Mesterházyval annyi százalékot sikerült elérni a választáson, ahány százalékon a párt Gyurcsány lemondásakor állt. Vagyis Gyurcsány elküldése, a miniszterelnök-keresési bohózat és azóta minden: teljesen értelmetlen volt. Később meg az szivárgott ki, hogy Gyurcsány hívei élesen ellenzik az LMP javára történő visszalépéseket.

web surveys

Furcsa lenne, ha nem bukkana fel hamarosan egy névtelenül nyilatkozó “bennfentes”, aki szerint a pártot egyedül csak a volt miniszterelnök mentheti meg.

Meg sem kíséreljük kibogozni, éppen ki kivel és ki ellen van, vagy hogy éppen kit támogat a jelenlegi pártelnök, Lendvai. (Valószínűleg ezt ő maga sem tudja). Egy biztos: az MSZP-nél nagyban tart a választási kampány - csak éppen nem az országos, hanem már a pártelnök-választási. 

>> JOBBIK-REJTÉLY: MEGOLDVA?

>> AMIT MINDENKI TUDNI AKAR: MENNYIRE SZDSZ AZ LMP?

>> MSZP: EZ OLYAN ROSSZ, MINT 1990

>> korábbi írásaink

Írások a témában:
Milliárdokat is bukott az MSZP (Index)
Szakad, osztódik, oszlik (Király András/Index)
Áll a bál az MSZP-ben (Hírszerző)
Újít az MSZP: lemond Lendvai? (Mandiner/NOL)
Kökény, Suchmann, Arató - MSZP-s "celebek" esnek ki a parlamentből (Hírszerző)
Mire lesz elég az ország felszántása? (Index)
1,35 millió szavazót veszített el az MSZP (Index)
A választás elemzése az Indexen (Index)
Az MSZP mosolyogva várt pofonja (Mandiner)
Kibuktak az MSZP-ben: a jövőt tervezi Mesterházy, vagy a hatalmát akarja átmenteni? (Hírszerző)
Ezért léptek vissza a szocialisták az LMP javára? (Heti Válasz)
Gyurcsány visszatérése süllyeszti totális káoszba az MSZP-t? A szétesés szélén a szocialista párt (Keresztény Világ)

Ha tetszett az írás, kövesd a Véleményvezért a Facebookon is!

Figyelem! Írásainkat Facebook-csoportunkban lehet kommentelni.

A blogon csak meghívott hozzászólóink kommentjei jelennek meg.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.04.15. 09:20:27

Azért Mesterházy nem vesztette el teljesen a befolyását. A hírek szerint az LMP javára visszalépés az ő ötlete volt, Lendvai csak felkarolta...

Mr. Pither · http://hundilbert.blog.hu/ 2010.04.15. 09:37:38

@Fedor: Ez lehet, de ezeket a híreket hallottad te meg még másik 3 ember, kifelé meg ebből semmi nem lett kommunikálva, az egész publicity stuntot Lendvai vitte végig.

Murderface 2010.04.15. 09:50:40

Mesterházy csak egy strómann. Botox Ildi és Bohóc Feri harca várható (zárójelben jegyzem meg a régi nagy MSZMP KB-tag Kovács Laci bácsit, esetleg még ő okozhat meglepetéseket, nagyon fifikás az öreg). Persze taktikai okokból akár más is lehet a főnök, de ő is csak strómann lesz.

Liquid_Night 2010.04.15. 09:51:41

Nem vagyok fideszes, de megint 4 év töketlenkedés, pártharc, kicsinyes vita nem kell, volt elég.

Kapja meg a FIDESZ a 2/3ot, mert már ideje van, hogy valaki megkapja, és cselekedjen. Mert ekkor legalább a lehetőség meglesz, és aki azt hiszi hogy efelett nincs demokratikus kontroll az forduljon pszichológushoz.

Az ország jelen állapotában minden politikai szándék, amely arra irányul, hogy megakadályozza egy relatíve vállalható politikai erő potens kormányzását, rövidlátó, önérdekű, és az ország számára káros.

Vitéz Kőbányai Világos 2010.04.15. 09:54:57

Nekem azért erős a gyanúm, hogy az MSZP-n belül a fő törésvonal nem az LMP-hez való viszony. A helyzet kissé zavarosnak tűnik, de a legfeltűnőbb választóvonalnak a fiatalok (kvázi Gyurcsány, Botka, és köreik) és az öregek (régi gárda, incl. Lendvai) közti látszik. Mesterházy ezek között volt a legkisebb közös többszörös, ugyanakkor egyik társaságnak sem egyértelmű a viszonya az LMP-hez (sem ideológiai, sem technikai szempontból).

karlmax 2010.04.15. 10:03:00

Szerintem a Mesterházy egy értelmes ember és nekem ő a legszimpatikusabb az MSZP-ben, persze ő is csak egy bábú azt hiszem. Kicsit egyet értek liquid-night-tal, hogy kapja csak meg a Fidesz a 2/3-ot és kezdődjön el valami, mert ha csak az egymásra mutogatás és a nagy leszavazások lesznek, akkor ugyanitt fogunk topogni a szarban, mint idáig.

yafet 2010.04.15. 10:13:39

Ha nem lenne meg a Fidesznek a 2/3, az se nagy valami.
Meddig tartana megvenni 4-5 Jobbikost, vagy LMP-st? Nem egy ex-fideszes van a jobbik körül, és 1-2 lmp-és is elgondolkodik majd, ha netán kiderülne, hogy az szdsz settenkedik a pártjukban.

A szocik korrumpálhatóságáról meg nincs mit beszélni, pláne ha egyiket-másikat most párton belül akarják kicsinálni...

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.04.15. 10:17:27

@Mr. Pither: "Ez lehet, de ezeket a híreket hallottad te meg még másik 3 ember, kifelé meg ebből semmi nem lett kommunikálva, az egész publicity stuntot Lendvai vitte végig."

Ez lehet, (bár én egy hírportálon olvastam, szóval azért eléggé ismert szerintem ez a tény), de a belső erőviszonyok szempontjából nem biztos, hogy az a fő szempont, ki van a kirakatban... Egyébként meg annyira bumerángként sült el ez az ötlet, hogy azon se csodálkoznék, ha Mesterházy örülne, hogy inkább Lendvaihoz kötik a projektet, nem hozzá :-)

öcsi55 2010.04.15. 10:21:00

MSZP-nél ha nem Gyurcsány lesz a pártelnők akkor a pártot szét szakitja,tudjuk milyen ember!
Ha viszont ő lesz, a szociknak vége.
Magyarországnak kell a Fidesz 2/3!

bonebear · http://cinca.blog.hu 2010.04.15. 10:21:02

Én arra tippelek, hogy egy látszat megújulás lesz, azaz az öregek közül lesz valaki elnök, aki még nem volt, és van minimális karizmája Kiss Péterhez képest. Pl. Szekeres lehet ilyen befutó.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.04.15. 10:22:52

@yafet: Tehát szerinted a FIDESZ-nek úgy kéne küzdenie a korrupció ellen, hogy megvásárol 1-2 képviselőt.

Gratulálok. És ráadásul nem te vagy az első, akitől ezt olvasom.

yafet 2010.04.15. 10:37:10

@Fedor: A Fidesz állítja magáról, hogy küzdeni fog a korrupció ellen, én egy szóval se mondtam. Azt sem mondtam, hogy hajrá legyen meg nekik a 2/3. Nagyon kevés dolgot hiszek el politikusoknak. Azt meg végképp nem veszem be, ha azt mondják, hogy nem fognak csalni-lopni-hazudni!

De volt már rá példa, hogy kisgazdák, mdf-esek "mélyen gyökerező erkölcsi, ideológiai megfontolásból" inkább átnyergeltek a fideszhez....

Krajcs · http://uralicowboy.blog.hu 2010.04.15. 10:37:58

@Fedor: Mint ahogy mondani szokás; a fiatalok is már eltanultak mindent az öregektől, amit nem kellene.
Miért lenne ez másként a parlamenten kívül? :)

sztd 2010.04.15. 10:38:33

Azért én túlzásnak érzem, hogy a kétharmad megakadályozhatatlan lenne.

@Liquid_Night:
Azt is túlzásnak érzem, hogy a kétharmad feltétlenül szükséges.
A Fidesz szerintem mindenképpen a 2/3 közelében végez, így bármelyik párttal együtt meglehet a minősített többség.
Ez azt jelenti, hogy a Fidesznek nem a vele állóháborút folytató MSZP-vel kell megegyeznie, hanem valakivel a 3 közül. Ha erre sem képes, akkor az már komoly politikai fogyatékosság lenne. Ennek ráadásul komoly politikai hozadéka is lenne, mert a későbbiekben sokkal inkább legitimálná a rendszert, szóval a megegyezés így is szükséges lehet.

@Fedor:
Szerintem sem vesztette el Mesterházy a befolyását, és végeredményben (ha nem jön elő valaki a kalapból) szerintem közötte és Gyurcsány között dől el a párt közeljövője.
Lendvai Ildikó szereplését válságmenedzselésnek érzem, ő ég, a többiek megússzák. Szerintem az egész eseménysor után hátrébb fog lépni.

Fabius 2010.04.15. 10:44:34

Mesterházy báb a kézen. A törésvonal a Lendvai-Kiss-Szekeres szentháromság és a Gyurcsányisták között lesz. Az origo-n volt egy cikk, ami kielemezte a helyzetet párton belül. A vének tanácsának töketlenkedése volt az igazi gátja a normális válságkezelésnek 2008 őszén. Miattuk jutottak el a miniszterelnök-jelölt bohózatig később, amiből Bajnai lett a vészmegoldás. Most a tagok lelkesen anyázzák őket mondván: miattatok lett a 19%. Van is ebben valami. Ezért szerintem mennek a levesbe a második forduló után.

Dezsőjóska 2010.04.15. 10:45:23

Az MSZPben nagy szava van a tagságnak. A tagság Fercit támogtja. És ez kurva jó, mert akkor 4-8 év mulva ezek is kiesnak a parlamentből.

Dezsőjóska 2010.04.15. 10:48:42

@Fabius: És Gyurcsány mindenáron népszerűségre törekvő ötletbörzéi? A tesze-tosza próbálkozásai a "reformokkal"? Gyurcsány vitte oda az MSZP-t ahol most van! A sok idióta nyugdíjas meg ott hypol neki, hihetetlen!

ÁkiBáki (törölt) 2010.04.15. 10:57:46

@Fabius: Mesterházyval kapcsolatban igazat adok. Majd kárpótolják valamivel, hogy elvitte a balhét.
A kérdés, hogy Bajnai vagy Gyurcsány.
Mert ehhez a politikához pénz kell. Nem kevés, sok.
Pláne a jelenlegi helyzetükben.
A Lendvai-Kiss-Szekeres-Szili féle vonalak lehet szimpatikusak a tagságnak, csak sóherek.
Ergo: csak mint eddig, második, harmadik vonal, bólogatni.

eml 2010.04.15. 11:03:46

LENDVAI MONDJON LE!

Kovács Laci, Szekeres Imi, Kiss Peti, Burány Sanyi és még sokan mások! Tessék hátralépni! Vége!

Kedves Mesterházi Attila! Ha belement ebbe a játékba, akkor viselje a jövőben a funkciótlanságot mint jobb sorsa érdemes fiatal politikus hülyeségének megérdemelt büntetését.

Gyurcsány Ferenc amikor látta, hogy a párton belül nincs meg a kellő támogatottsága, mert mindenki az ország helyett magára gondol, visszalépett, lemondott. Mintha azt mondta volna: Nesztek b.....tok meg, egyétek meg amit főztetek!
Megették. A Fidesz most fogja szervírozni a desszertet, majd kormányon a fekete levest.

Lendvainak és Co-nak észre kellene venni, hogy a választók részéről nincs már irántuk bizalom. A maradék 19% bizalom is egy okos barátom szerint napi 0,5%-al csökken, amíg el nem tűnnek a régi funkcionáriusok.

A fasisztázás nem volt elegáns, főleg abban a formában, hogy előtte pár nappal a fasiszták hírportálját idézte Kubatov ügyben.
LMP-t elmondja elvesztett szavazatnak, majd kuncsorog náluk visszalépésért? És közben nem sül le a pofájáról a bőr?

LENDVAI KONEC!

Minden egyes nap, amit Lendvai pártelnökként tölt, hatalmas rombolás az MSZP még meglevő nimbuszán.

tlac 2010.04.15. 11:03:53

@Fabius: agree. amúgy meg tök mindegy hogy szedik szét magukat, csoda, hogy eddig húzták. A 20 éves posztkommunizmusnak vége!

dr kíváncsivagyok 2010.04.15. 11:09:14

Számomra nyilvánvaló , hogy a konzekvenciát levonva fiatalítani akarják a pártot. Ez csak "tiszta lappal" induló emberekkel lehetséges. Mesterházy látszik a legalkalmasabbnak.
Más: Az MSZP 19 % - ot kapott most. Senki se gondolja, hogy a Fidesznek nagyobb az "elkötelezett " Ortodox szavazótábora. Csak nagyon nagy hibákat elkövetve lehet ekkora előnyre szert tenni , meg is történt. Senki se higgye hogy ez végleges, a fájdalmas lépések hatására hamarosan egalizálódik a helyzet.

dr kíváncsivagyok 2010.04.15. 11:16:43

@yafet: A Fidesz, ha keveselli a táborát, "hozzányúl "minden jobbközeli párthoz , átvesz az aktuális kampányából annyi és olyan részleteket, amivel aztán vagy egyszerűen "elszívja", vagy koalícióra lépve vele a fizikai törvényszerűségek alapján beolvasztja . Ez folyik 20 éve ,lásd : Szocdemek, Kisgazdák, Jelentős Jobbikos - Miépes, MDF - es (volt) tagjaik. De még szocik is találhatók köztük. Egy valódi sokszínű párt.

Dezsőjóska 2010.04.15. 11:19:51

@kíváncsivagyok: Igazad van, de ha időben (1. vagy 2. év) meglépik ami fáj, de meg kell lépni, a haszna megjelenik a 3. vagy a 4. évre. És akkor megmarad annyi a mostani népszerűségből, hogy kormányon maradjanak.

Aki most is az MSZP-re szavazott, attól teljes vagyonelkobzás, és beadni az államadósság finanszírozására!

dr kíváncsivagyok 2010.04.15. 11:25:59

@Dezsőjóska: Én is így gondolom. Viszont az 1 - 2 év kemény lesz . A szellem kiszabadult , a Jobbikosoknak mindegy hogy ki ellen vonulnak (Fidesz felhatalmazással, hiszen ezt a példát mutatták) utcára és a kockakő pártsemleges. El tudom képzelni, hogy egyszerre két tüntetést jegyeztetnek be és egymás mellett , más-más zászlókat lengetve vonulnak a szocik és a jobbosok.
Az utolsó mondatod nem szimpatikus, ha reálisan gondolkodsz, a pénznek nincs szaga mint tudjuk. Attól kell elvenni , de duplán, aki ellopta !!

Fabius 2010.04.15. 11:27:48

@Dezsőjóska:

Nem feltétlenül csak a népszerűségre szóltak azok az ötletbörzék. A napokban mondta Kuncze egy riportban, hogy egy lényeges különbség volt a Horn kabinet és Gyurcsányék között: Hornnal sokkal nehezebb volt egyezkedni, de ott nem volt kérdés, át tudja-e vinni ezek eredményeit a párton. Gyurcsánnyal egyszerűbb eset volt az alkudozás, de az igazi izgalom azon volt, hogy viszi keresztül ezeket a véneken.

Mielőtt félreértés lesz: nem csökkentem Fletó felelősségét. Csak a vének tanácsának szerepét hangsúlyozom. Ami sok esetben volt nagyobb, mint látszik.

dr kíváncsivagyok 2010.04.15. 11:29:00

@Dezsőjóska: Persze, attól még kormányon maradhatnak, de ez az előny nem marad meg. És akkor már nem lehet lesz azt mondani, hogy "az ország 2/3 -ának az akaratával "

Fabius 2010.04.15. 11:29:33

@ÁkiBáki:

Bajnai biztosan nem. Ő a miniszterelnök-jelöltséget sem vállalta be. Pedig vele sokkal jobb eredményt érhettek volna el, mondjon bárki bármit.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.04.15. 11:30:46

Lendvai "Kisplasztika" Ildikó vs Gyurcsány "Csakdumavan" Ferenc? Esetleg Mesterházy "Zuschlagmelléiskerülhettemvolna" Attila vs Kovács "Bemutattákabugyimablikkben" Lacibácsi?
Nem irigylem a szocikat, hogy ebből a felhozatalból kell kiválasztani a megmentőt.
Muhaha.

ÁkiBáki (törölt) 2010.04.15. 11:38:03

@Fabius: Ez azért annál összetettebb játék - szerintem.
Még azt is el tudom képzelni, hogy hagyják így az egészet egyelőre, aztán egy új vonulat, párt, mozgalom - what ever - élén , mint sikerpolitikus visszatér, Ferkóval a háttérben.
Ők azért üzletileg elég szoros kapcsolatban állnak, és ez nem változott. Kérdés, hogy Fletó mennyire akar visszatérni a színpadra, vagy megelégszik a szürke eminenciás szereppel.

KOMMENTELÉS HELYETT, DOLGOZZON!!! (köszönettel: Sz 2010.04.15. 11:43:20

Horn Gyulát hibernálni kell, 2014-ben tuti nyernek vele.

papageno 2010.04.15. 11:50:18

El tudom képzelni, hogy nem egy, hanem két elnök lesz és két párt. A húsz év előtti esemény megismétlődik és az MSZMP-hez hasonlóan, most az abból született MSZP fog osztódással szaporodni. A dialektika törvényét stílusosan követve, ez lesz a tagadás tagadása.

Bougheau Tschichka 2010.04.15. 11:50:27

Mesterházyt kipakolják, ez jól látható

Ha Lendvai marad, már pedig ő a foggal-körömmel küzdő, önkritikát soha nem gyakorló politikusok fenegyerekeként valószínűleg stabil részvényes marad, akkor egyértelmű, hogy visszatáncoltatják az imádkozósáskát

Mert ő még hű alattvalója az MSZMP örököseinek

Pedig Mesterházy is mesterien átvette a Kovács/Lendvai-féle orbánviktorozó stílust.

Csak épp nem vette észre, ez nem vezet már eredményre

Sajnálom, mert vihette volna többre is

Zed is not dead yet 2010.04.15. 11:56:36

Remélem Lengőprotkó-Botox Ildikó lesz a befutó (na jó, nem bizonyított, hogy futni még tud). Mert ha igen, akkor mire kimondod hogy bikmakk szétcseszi az MSZP maradék respektjét is. És akkor R.I.P. piros szegfű. Mondjuk erre a "párt legerodálóbb arca" titulusra rajta kívül még nevezhetnének páran, pl. Hiller, Szekeres, Kovács ...

Új(Mester)Házi Tyúklevest nyilvánvaló volt hogy idén nem főznek piros fazékban. Ezzel együtt bevállalni a kampánypojáca szerepét ennek a csoportosulásnak az "ormán" vagy nagyon hülye, vagy nagyon mohó dolognak tűnik (vagy mindkettő). Én mindenesetre nem lennék kesztyűbáb Ildikó kezén, nekem ne nyúlkáljon a kezével a seggemben. Dehát van aki szereti (vagy nem veszi észre) ha fáj.

Mindenesetre ha a szoci milliárdosok (oximoron kéne hogy legyen, de nem az) elhatároznák, hogy autógyártásba kezdenek kis hazánkban, az embléma már megvolna: narancs mezőben szökkenő Mesterházi vörös szegfűvel a szájában.

Fabius 2010.04.15. 12:00:28

@ÁkiBáki:

Fletó már ott ücsörög a színpad szélén, és jókat vigyorog magában. Szerintem ő a nagy visszatérő, és nem Bajnai. A 19% -os eredménnyel kifutott a vesszen Gyurcsány korszak. Amit el lehetett bukni, azt elbukták. Viszont most is ott vannak, ahogy 2004-ben: nincs Orbánnak fajsúlyos ellenfele, nincs egy tökös legény aki képes vele felvenni a versenyt. Pinológus Laci erre (is) alkalmatlan, Bajnai meg nem törekedett hasonlóra soha.

fludd 2010.04.15. 12:07:50

Mesterházy csak egy báb aki mögé az öregek elrejthették azt a csúnya megkopott arcukat. Ezek, ha nincs önjelölt versenyző, mint Ferenc, mindíg alő húznak egy nyulat a kalapból, akit előre tolnak, hogy a háttérben folytathassák a mutyit, és ha az nem jön be, legfeljebb leváltják, és elő húznak egy másikat. (erre jó példa a Medgyessy és a Mestreházy is) Egyiknek sincs és nem volt nagyon sok szava a pártban.
Mesterházy csak arra kellet, hogy mivel viszonylag fiatal a kriptomommancsokhoz képest, hátha meg tudja szólítani a fiatalokat, és hogy ne valaki régi öreg kommer vigye el a bukást.
Nos a fiatalok megszólítása nem sikerült, a bukás bekövetkezett, Mesterházy mehet...

totálandi 2010.04.15. 12:08:35

OFF!
Az ATV meggondolta magát!
Előbb leszedte a honlapjáról, majd blog-nyomásra kénytelen volt visszatenni a nevezetes Kósa-interjút:
altnyil.nolblog.hu/archives/2010/04/15/Kicenzuraztak_Kosa_Lajost/

ÁkiBáki (törölt) 2010.04.15. 12:10:41

@Fabius: Mondjuk igen, Fleto jóval erőszakosabb, populistább, nagyhangúbb, mint Bajnai, de ha ő akar visszatérni, mindenképpen ki kell várnia. Nem sokat, kicsit.
Lacit szerintem nemes egyszerűséggel fogják farba taszajtani, azzal, hogy köszönjük, pihenjél, Lacika, elfáradtál, keress egy szimpi fanszőrzetet és tedd rá a buksit.
Ildikó még jó lesz csatakancának a parlamentbe, csak hogy legyen napirend előtt is élet.
A többiek pedig szépen lesütött szemmel visszasomfordálnak Fleto mögé, aki eltévedt bárányként fogadja őket. Mesterházy pedig a király körüli ügyek minisztere lesz. Bocs, hivatalnoka egyelőre.
Azért Bajnait nem ejteném, mint lehetőséget, szerintem ők sem.

stratez 2010.04.15. 13:14:15

Hiányzik egy rubrika a szavazásból: nem tökmindegy? Ugyanis ez a lényege annak, hogy mi a jelentősége annak, kié lesz a párt. Ebből a garnitúrából bárki veszi át a hatalmat, ez a párt hajszálpontosan olyan marad, mint most. Közel távol nem látszik senki, sem az első sorban, se az utolsóban, amitől még csak akár fel is sejlene, hogy ez nem így van...

Fot L' Mondó · http://fotelmondo.blog.hu/ 2010.04.15. 13:14:33

Szegény D' Artagnan!
Még a kardmester-szőrzetét is feláldozta szeretett párttársai boldogulása oltárán! Oszt' mi lett? A "zöregek" csőbe húzták! Most majd kihátrálva mögüle visszahozhatják a régi káderek uralmát, mondván, hogy "Mi hagytunk, hogy tegyétek, amit akartok, oszt' ez lett... Nem tudjátok, kis nyikhajok, hogy mi az igazi pálya! Na, engedjetek csak oda minket, majd mi megmutatjuk!"

Sokkal kisebb lesz a maszopos húsos fazék. Kevesebb lesz a hely körülötte. Sokkal nagyobb lesz a tolongás, mint a száradó ivóhelyek körül a szavannán. Aki nem fér oda, megkrepál. No, én már nagyon várom...!

arconfosom 2010.04.15. 13:26:53

@totálandi: az ATV-t kellene bezáratnia a Jobbiknak, ha komolyak lennének a szándékaik és nem csak populista ígéretekkel akarnának harcba szállni :P

ÁkiBáki (törölt) 2010.04.15. 13:47:48

@arconfosom: Ja, nem tetszik a műsor, bezáratjuk az ATV-t.
Te vajon hol élsz? Észak-Koreában?
Ez egy magánkézben lévő vállalkozás, a szükséges engedélyekkel, csak mint a többi . Az MTV-t és a Duna TV-t kivéve, melyek közpénzből finanszíroznak.
Viszont a távirányító a te kezedben. Ha nem tetszik - gomb le és már nem is látod. Ennyire egyszerű.
Ennek a bezáratom bulinak vége szakadt 1990-ben.

Tibike15 2010.04.15. 14:31:10

Gyurcsányt vissza !

gonda1979 2010.04.15. 15:09:00

Itt az idő rendbe tenni az ország ügyeit.
Hajrá Viktor!
Tedd őket tacsra!
Mosd fel velük a padlót!

Karesz (Charlie) 2010.04.15. 15:23:25

@Tibike15: "Tibike15 2010.04.15. 14:31:10
Gyurcsányt vissza ! "

ja es legkozelebb mar be se jutnak... semii valosagerzekelesetek nincs....
(a parttagok mennyisege elhanyagolhato a valasztasokon resztvevokhoz kepest.. es a parttagok se rajongjak GYF-t annyira.

Karesz (Charlie) 2010.04.15. 15:25:17

@ÁkiBáki: ÁkiBáki 2010.04.15. 13:47:48
"Ja, nem tetszik a műsor, bezáratjuk az ATV-t.
Te vajon hol élsz? "
te hol lesz????
eleg csak megnezi az adobevallasukat, rogton kiderul hogy csaltak stb...
eleg csak biraosagi hatarzoatban eltiltani a rasszimustol...
ezer ok miatt lehet kinyirni egy vallalkozast ha akarnak...

Karesz (Charlie) 2010.04.15. 15:31:13

Azt hiszem itt minden kommentelo teved, kavezaccbol josol.

A szocik szenzacios gyozelemkent ertekelik ezt a 19.3%-ot.

tobb okbol is:
1) ketszamjegyu! (azok utan amit muveltek, a gazaremelestol a lopasokig, szervezett bunozseig. - sznazacios eredmeny)
2) tobb mint a 1990-es minimum ez is rejtely es elkepeszto!
3) Tobb mint a Jobbike, amire nem mertem volna fogadni elotte...

boldogok! es ezt Mesterhazinak koszonhetik, mert ugy csinalt mintha megujult volna a part, uj ember, sztárolták ezerrel.

mi kovetkezik ebbol?
sajnos arra kovetkeztetnek, hogy erdemes resszistazni, fasisztazni, mert ez tartotta ossze a magot.

partszakadas-alapitas nem lesz, csak uj arcok elol hatul...

meglatjuk

Wiseacre_ 2010.04.15. 15:34:54

Akkor a srácoknak bejött a jól bevált szlogenjük, melyet sulykoltak egy ideig nekünk is:
MERJÜNK KICSIK LENNI!
No, hajrá akkor, lássuk.

MÁV tulaj 2010.04.15. 15:45:27

Rendkívül sajálatos, hogy Magyarországon nem jött létre a rendszerváltás óta egy értékelvű, baloldali gondolkodású embereket tömörítő párt. Magam mindig csodálkozom a "szoclib" jelzőn, hiszen semmi "szoc" nincs már rég az MSZP-ben, egy sajátos neoliberális párt, s most még túl is nyerte magát, mert liberálisok általában 5-10 % körül szoktak szerepelni máshol.
Kádár mondta annak idején a gulyáslevessel (vagy krumplilevessel?) példálózva, hogy a gulyásleves legyen gulyásleves, legyen az, aminek hívják. Ez ugye színtiszta idealizmus, egy vérbő materialista azt mondaná, hogy akármilyen a leves, hívják annak, ami. S ez így van az MSZP-vel is, szerintem hívják csak annak, ami, pl. Neoliberális Pártnak. Vagy - a Torgyán-kisgazdák mintájára - Gyurcsány-imádók pártjának. De a Bűnszervezetben Lenyúlók Pártja megnevezés is közelebb állna a valósághoz, mint a "szocialista párt" elnevezés.
Remélem, oda is jutnak rövidesen, ahova valók.

Lacka929 2010.04.15. 16:19:50

@Fedor: Egy képviselő párt által történő megvásárlása az politikai alku, nem korrupció...

2010.04.15. 16:33:51

A választók döntöttek, az mszp-t elküldték. Ezt minden normális gondolkozásu ember tudta, hogy ez lesz a vége.Hogy miért? Mert hiteltelenek és megalkuvók lettek, mindennél fontosabbnak tartották a hatalmat, mint a tisztességet és becsületet. Amikor pedig a "madarak" zsarolásának engedtek, akkor már látni lehetett hogy vége a pártnak. Mert az a párt, aki a hatalomért összefekszik mindenkivel--válogatás nélkül, az elvtelen , gerinctelen és csak a hatalom érdekli. A Gyurcsány-beszéd, csak hab volt a tortán. Ezután csak idö kérdése volt, hogy mikor pukkad ki a párt. Mostanra már szétesett. Korruptak voltak, miként a "madarak" is, és csak a saját zsebüket tömték, hazudtak és orditottak , állandó náci, fasiszta veszélyt emlegettek, próbálva eltakarni, a saját bünös cselekedeteiket. Náluk probléma nem volt, minden szép, jó és kellemes volt--a pártközpontban és az országházban.Megérdemelték sorsukat.A szocik széttagolódnak a választás után, legalább 4 felé.( Szily, Gyurcsány,Mesterházy,Lendvai-féle csoportra) Hogy ismét legyen egy normális, szavahihetö, ütöképes baloldali párt, annak legalább 20 év kell.De lehet, hogy még több .

nem nemsiker_s 2010.04.15. 17:44:20

Hé figyuzzatok !
Azért sztem a szociknál sem annyira hülyék, hogy a mélyrepülésükért felelős fletót még egyszer döntési pozícióba helyezzék.
Én a helyükben egy új arcot tolnék ki a kirakatba.
Bár jelen szituban ez sem sokat segítene rajtuk.

eml 2010.04.15. 18:33:54

@jános515:
"A szocik széttagolódnak a választás után, legalább 4 felé.( Szily, Gyurcsány,Mesterházy,Lendvai-féle csoportra) Hogy ismét legyen egy normális, szavahihetö, ütöképes baloldali párt, annak legalább 20 év kell.De lehet, hogy még több ."

És addig? Lesz egy Fidesz, egy Jobbik, esetleg LMP?
Ez akkor olyan mint a 'Mi a különbség a 3 fehér elefánt?'

Wiseacre_ 2010.04.15. 20:57:08

A szociknak most nagyon építkezni kell.
A régi arcok elporladtak, a közben feltolt újakat és ronggyá amortizálták.
Már egy éve is elkéstek volna az új építésével.

morcosboci 2010.04.16. 20:33:23

Az MSZP-t le kell húzni a WC-n, van baloldali párt Magyarországon és Fidesznek hívják Lehet, hogy elsőre viccesen hangzik de ha jobban belegondolsz baloldalibb bármelyik parlamenti pártnál. Az MSZP meg nem tud senkit elővenni a kalapból mert nincs. Nincs egy olyan MSZP-s politikus aki fiatal, értelmes és nem sározta még be magát. Aki Mesterházyban tehetséget lát az igen alacsonyra helyezte a mércét. A Fideszben vannak olyan arcok akiket simán el tudnék képzelni Orbán utódjaként de az MSZP két hétig keresgélt mire megtalálta a Libást. Később Cusi főnökét aki mellett kamionszám tolták ki a lóvét az meg valahogy mindig másfelé nézett...Vicc az egész, és tényleg hatalmas siker a 19% de nem Mesterházynak hanem az emberi butaságnak köszönhető.





Véleményvezérek a Véleményvezéren - blogunkat ezentúl újságírók, bloggerek, közgazdászok és más, közélettel foglalkozó szakértők kommentelik.

FRISS HOZZÁSZÓLÁSOK

  • Brückner Gergő: Szerintem ez félrement. A hírnek örüljünk, és a növekedési áldozatot nem lehet felróni a kormánynak, hiszen ő már régen jelezte, hogy nem kéne feszíteni a húrt, nem kéne tovább apasztani a növekedési esélyt. Természetesen a magyar kormány minden bű... (2013.05.31. 02:03) Orbán győzelme: nincs uniós hiányeljárás, de növekedés sincs
  • Madár István: Ugyanerről Gyévai Zoli: tagokvagyunk.postr.hu/utoljara-a-kettos-mercerol "De vegyünk egy másik, mostanában gyakran emlegetett példát. Tőlem is nemegyszer megkérdezték már, miként lehetséges az, hogy Franciaország kap újabb két évet, miközben Mag... (2013.05.27. 20:17) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Szerintem az a kérdés, hogy általában véve meddig tartható egyben a Fidesz. Ángyán várható kiválása elsősorban nem szakpolitikai veszteség lesz (miközben nyilván igen alapos ismerője területének), hanem erkölcsi, azt fogja jelezni, hogy becsületes ... (2013.05.27. 10:19) Ki szerzi meg Ángyán Józsefet?
  • Madár István: "Az Európai Bizottság jelezte, néhány déli országnál hajlandó lehet elfogadni, hogy azok ne, vagy csak később érjék el a kitűzött 3%-os GDP-arányos deficitcélt. Mi annyira rossz viszonyban vagyunk velük, hogy nálunk ez fel sem merül." Ez egy közke... (2013.05.14. 08:46) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Ezek is mind érdekes kérdések, még akkor is, ha a Fidesz - ha még képes felismerni a politikai érdekeit - viszonylag könnyű helyzetben van, akárcsak Schmitt Pál esetében volt. Horváth István - bár egy megyeszékhely polgármestereként nyilván van a m... (2013.05.10. 11:20) Trafikmutyi-hangfelvétel: beáldoz vagy bevéd a Fidesz?
  • Utolsó 20

FRISS ATLATSZO.HU

Nincs megjeleníthető elem

KORÁBBI TÉMÁK

  • Brückner Gergő: Szerintem ez félrement. A hírnek örüljünk, és a növekedési áldozatot nem lehet felróni a kormánynak, hiszen ő már régen jelezte, hogy nem kéne feszíteni a húrt, nem kéne tovább apasztani a növekedési esélyt. Természetesen a magyar kormány minden bűne, az igazságtalan és kudarcra ítélt ostoba adónemek, illetve a saját háttércsapathoz áramoltatott közpénzek minden gazdasági témájú posztnál elővehetők. De a túlzott deficit eljárásból való kikerülé... (2013.05.31. 02:03) Orbán győzelme: nincs uniós hiányeljárás, de növekedés sincs
  • Madár István: Ugyanerről Gyévai Zoli: tagokvagyunk.postr.hu/utoljara-a-kettos-mercerol "De vegyünk egy másik, mostanában gyakran emlegetett példát. Tőlem is nemegyszer megkérdezték már, miként lehetséges az, hogy Franciaország kap újabb két évet, miközben Magyarország korábban nem részesült ilyen kegyben. Itt is fennáll az az érv, miszerint nem teljesen azonos két helyzetről van szó. Ugyanis, a tévhittel szemben, de facto a magyar kormány is kaphatna „hal... (2013.05.27. 20:17) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Szerintem az a kérdés, hogy általában véve meddig tartható egyben a Fidesz. Ángyán várható kiválása elsősorban nem szakpolitikai veszteség lesz (miközben nyilván igen alapos ismerője területének), hanem erkölcsi, azt fogja jelezni, hogy becsületes ember nem maradhat meg a Fideszben. Ugyanakkor Ángyán egyértelműen kapitalizmuskritikus politikus (ez nekem nem feltétlenül ellenszenves, bár nem az ő kapitalizmuskritikai megközelítése áll igazán köz... (2013.05.27. 10:19) Ki szerzi meg Ángyán Józsefet?
  • NagyLevin: Ezek is mind érdekes kérdések, még akkor is, ha a Fidesz - ha még képes felismerni a politikai érdekeit - viszonylag könnyű helyzetben van, akárcsak Schmitt Pál esetében volt. Horváth István - bár egy megyeszékhely polgármestereként nyilván van a megyében némi súlya, azért - némi veszteséggel, elengedhető és kicserélhető, jelentkezők nyilván vannak a helyére. Persze, a teljes frakciónak is mennie kéne, akik ott voltak, közreműködtek és együtt ... (2013.05.10. 11:20) Trafikmutyi-hangfelvétel: beáldoz vagy bevéd a Fidesz?
  • Holtzer Péter: Noch dazu "Csuhások térdre, imához!" (2013.05.08. 08:07) Kövér László begurult és megint nincs igaza
  • renyipd: csinálok egy törvényt (2013.05.03. 11:48) Orbán Viktor őszödi beszéde is lehetne
  • Brückner Gergő: Egy szinte off topic megjegyzés, bár a poszt utolsó mondatához tartozik, de értem, hogy nem erről szólt ez a bejegyzés. Szóval a pénzét csak offshore-ban biztonságban tudó posztkomcsik és poszt-fülkések közül a tájékozottabbak már azt is tudják, hogy ma már az offshore szinte ugyanakkora kockázat, mint Magyarországon, transzparensen gazdagnak lenni. Elképesztő ütemben nyírják ezt a világot, lásd francia offshore-kormányválság, a svájci banktit... (2013.04.29. 17:50) A Fidesz fülkeforradalmi tőkésosztálya
  • akos.szalai: És hogy kezdődött mindez? Védjük meg a gyerekeket, ne lehessen mindenhol cigit kapni. Csak összehasonlításként - jószándékkal ez is le van öntve (sőt, kétségbe sem vonom): www.origo.hu/itthon/20130427-szabalyoznak-a-menzak-kinalatat.html De egy ismerősöm tapasztalata: a gyerekek ezt nem eszik meg - mióta idén bevezették az új központosított menzát, azóta alig van menzás az iskolában. Másrészt az engem nem zavarna, ha nem a régi trafikok maradn... (2013.04.27. 18:54) Trafikmutyi: ritka bepillantás a NER működésébe
  • rajcsányi.gellért (ergé): Óceánia meg mindig is Keletázsia ellen viselt háborút. (2013.04.25. 13:29) Megbukott a megszorítások politikája Európában
  • Madár István: Tulajdonképpen ez mégis csak hatékonyabb forma, mint amikor az átkosban egyszerűen csak elvették a boltot, földet, majd megkapták azt az elvtársak. Ki lehet használni, hogy ma már gyorsabb világban élünk, egyből oda lehet adni a haveroknak. Mi ez, ha nem fejlődés? (2013.04.24. 13:56) Dohányállamosítás: megint a haverok jártak jól
  • Brückner Gergő: Életem egyik legmegdöbbentőbb újságírói élménye volt, amikor ilyen titkosszolgálat - alvilág együttműködéseket megismerhettem. A klasszikus szereposztás az volt, hogy a titkosszolgálat címeket adott a bűnözőknek, akik titkosszolgálati információk segítségével időzítették a betöréseket, megtarthatták a lakásban talált cuccokat, cserébe bepoloskázták a lakást. (2013.04.23. 11:39) Portik-Laborc: mit szól az MSZP?
  • NagyLevin: A "jobboldal" történelmi vezető szerepének mítosza is kellett ehhez. Aki ezt a helyzetet, ami "jár" a jobboldalnak, biztosítja, de még ez sem kell, ezt az igényt vezetőként megtestesíti, az a helyén lesz és a helyén is marad. Ezt az igéretet Orbán Viktor "megörökölte" a második ciklusban és végérvényesen betöltötte 2002 után. Az, ahogy a szocialisták viszonyultak a kérdéshez, mindenfajta pátoszt nélkülözött, ők csak azt gondolták, hogy majd ném... (2013.04.02. 10:56) Fidesz 25: egy párt leválthatatlan vezetővel

FRISS TRANSINDEX

Nincs megjeleníthető elem

velemenyvezer [kukac] gmail [pont] com I twitter I facebook

RSS 2.0 bejegyzések I RSS 2.0 kommentek I Tedd a könyvjelzők közé!

írják: többen I

© VÉLEMÉNYVEZÉR 2010-2013.

süti beállítások módosítása