Véleményvezér

Hiába húzza az időt a kormány, az IMF-megállapodás esetleges meg nem kötése ugyanúgy tekinthető kudarcnak: „tessék, vissza kellett hívni őket, de még ezt sem tudták rendesen megcsinálni". Különvélemény.

Hétvégi rovatunkban a hét általunk legérdekesebbnek, legtanulságosabbnak, legprovokatívabbnak talált hozzászólása kapcsán kérjük meg annak szerzőjét, hogy fejtse ki bővebben állításait. Ezen a héten Madár István közgazdászt kérdezzük, aki Dekóder: mit is akar mondani Orbán az IMF-ről? c. bejegyzésünkhöz írta a következő hozzászólást:

Madár István: ...Éppen azért, mert a most látványosan megnyomott forintkibocsátás egyre hosszabb időre látszik biztosítani a fizetőképességet, szerintem a kormány egyre inkább fog arra hajlani, hogy ne kösse meg a megállapodást a választásokig. (Sőt, tulajdonképpen a szabadságharc pozitív extern hatásaként még az államadósság forintaránya is emelkedik.)

Az egyetlen gond, hogy az így elnyert „függetlenségünk" eddig csak arra volt jó, hogy unortodox intézkedéseket hozzunk – ezek pedig éppen a hosszabb távon fenntartható adósságpályát rombolják, hiszen a gyenge gazdasági teljesítmény mellett még a kockázati felárak is emelkedtek.

Én tényleg nem tudom, az „IMF-megállapodás nélküliségben" mi az a pozitívum, ami megér havi 10 milliárd forintot. Nem csak közgazdaságilag nem tudom, hanem politikailag sem.

Véleményvezér: Mit gondolsz, a tárgyalások ilyen késői megindulása javítja vagy rontja a magyar fél tárgyalási pozícióit? Hiszen a tavalyi év végéhez képest javult a pénzügyi stabilitásunk, ez mindenképpen előnynek tűnik.

MI: A pénzügyi stabilitásunk pillanatnyi megítélése alapvetően a külső befektetői környezet állapotán múlik. Az utóbbi egy-két hónap újdonsága ebből a szempontból az volt, hogy a teljes feltörekvő régió megítélése elszakadt az uniós válságországok helyzetétől. Korábban az európai adósságválság hullámai elég jól megmozgatták a régiót, többek között a forintot is. A spanyol krízis újabb szakasza ebből a szempontból különleges volt, hiszen az ott kibontakozó bankválsággal együtt javulni tudott a magyar gazdaság megítélése. Ebben azonban nem sok országspecifikus elem van, ami viszont mégis, az éppen az IMF- tárgyalásokban való előrelépés. Ettől függetlenül a magyar fenntarthatóság két fő kérdése nem változott. 1. Lehet-e biztosítani az állampapírpiac kisebb-nagyobb lefagyása mellett az államadósságunk megújítását, vagyis fent lehet-e a tartani a fizetőképességet? 2. Fenntartható (csökkenő) pályára lehet-e állítani az államadósságrátát?

Az első kérdésre a válasz az, hogy az elmúlt hónapok sikeres kibocsátásainak köszönhetően még látványosan romló finanszírozási környezet mellett is tovább bírhatjuk, mint korábban gondolni lehetett. 2013 végéig, sőt, akár a választásokig is megőrizhetjük a fizetőképességünket úgy, hogy a devizakötvény-piacra – amiről régóta kiszorultunk – vissza sem merészkedünk. Ez egyben válasz az eredeti kérdésre is: igen, ilyen értelemben javultak a magyar fél tárgyalási pozíciói. Ugyanakkor az nem változott, hogy ma is úgy látszik, teljes mértékben biztosítani a refinanszírozást csak az EU/IMF-hitelmegállapodással lehet.

Fokozottan igaz ez a második kérdés esetében. Az adósságdinamika szempontjából fontos kamatfelár, illetve gazdasági növekedés esetében csak akkor léphetünk tartósan előre, ha van EU/IMF-megállapodásunk. Mondanám, hogy a másik megoldás, ha a gazdaságpolitika önerőből szerezné vissza a hitelességét, erre azonban ma több szempontból alkalmatlan. Külön elbizonytalanító a jövő évi intézkedéshalmaz, ami egy újabb költségvetési lazítás képét vetíti előre.

Madár István (1974) közgazdász, a Portfolio.hu vezető elemzője, a Budapesti Corvinus Egyetem adjunktusa, a Magyar Közgazdasági Társaság elnökségi tagja.

VV: Tegyük fel, hogy nem lesz megállapodás. Ez mikor válhat szerinted legkorábban nyilvánvalóvá a piaci szereplők számára is, illetve milyen azonnali következményekkel járna?

MI: A befektetők egész évben túlárazták az IMF-megállapodás esélyét, feltehetően most is az utolsó pillanatban érzékelnék ezt. Egyszerűen a piac a kormány helyett okos, nem tud feltételezni olyan irracionalitást, ami a fizetésképtelenséghez vezetne. És ebben valószínűleg igaza is van: ha most nincs is valós megállapodási szándék, majd lesz, ha Európából jönne a nagy baj. Rövid távon ilyen egyszerű a képlet, és a gazdaságpolitikánk a nagyívű víziók ellenére alapvetően rövid távú szemléletű. Ha nem így lenne, nem dobtunk volna ki az ablakon százmilliárd forintot kamatokra, és nem terveznénk hasonlót a következő hónapokra. Az IMF-megállapodás esetleges kudarca nem biztos, hogy katasztrofális következményekkel járna rövid távon. Mint említettem, az állam likviditási helyzete jelenleg kitűnő. Ugyanakkor valamekkora megingásra, hozamugrásra számítani lehet. Ennél súlyosabb, hogy a sérülékenységünk nagyon megugrana, a gazdaságpolitika hitelessége pedig tovább süllyedne, ezek középtávon rendkívüli károkat okoznának.

VV: Azt mondod, nem tudod, mi éri meg politikailag az „IMF-nélküliségben". De hiszen emlékszünk még a „Nem leszünk gyarmat!"-transzparens mögött vonuló békemenetre: nem egyszerűen csak arról van szó, hogy az IMF-nélküliséggel bár semmit nem nyer Orbán Viktor kormánya, de a megállapodás súlyos hitelességvesztéssel járna a szavazótáboruk egy jelentős része előtt?

MI: Őszintén szólva ez okozza a legnagyobb fejtörés számomra is. Talán csak azért, mert nem foglalkozom a politikával, de nekem máshogy néz ki az IMF-sztori politikai költség-haszon struktúrája, ezért nem is értem a kormány időhúzó taktikáját. Épp a napokban egy nagyra becsült politológus ismerősömet is zaklattam a kérdéseimmel, de a helyzet számomra továbbra is ködös. Nem világos például, miért politikai kudarc, ha az EU/IMF-megállapodás végül létrejön. A kormány hivatalosan végig ezt kommunikálta, a hosszú tárgyalás csak „bizonyíték", hogy eközben keményen védték a magyar érdekeket. Akit ez ügyben el lehetett veszíteni, azok jó részét az IMF visszahívásakor már elveszíthették. Persze lehet, hogy most azokért megy a küzdelem, akik tavaly év végén elbizonytalanodtak, bár nekem az ezért felvállalt 100-200 milliárdos további megszorítási kényszer politikailag is nagy árnak tűnik. Amúgy is hajlok arra, hogy két forintos percdíj-emelés a telefonon nagyobb szavazatvesztés, mint amit az IMF-ügy cikkcakkjain, finomságain el lehet szenvedni.

Pont ezért a másik eset (nincs IMF-deal) politikai költség-haszon egyenlege sem egyértelmű nekem. Hiába húzza az időt a kormány, egy esetleges meg nem kötés ugyanúgy tekinthető kudarcnak: „tessék, vissza kellett hívni őket, de még ezt sem tudták rendesen megcsinálni". Ez esetben a „mennyibe kerül ez nekünk" egyre erősödni látszó narratívája is kap még egy lökést. Most az olyan vészforgatókönyvekről, mint hogy olyan gyorsan jön majd a külső baj, hogy nem lesz idő megkötni, amikor igazán szükség lenne rá, nem beszélek. És itt is jön az, hogy a „megnyertük a szabadságharcot" politikailag kétes értékű eredményével szemben ott áll több százmilliárdos ablakon kidobott pénz, amivel szavazókat lehetett volna venni. Ráadásul látva a nemzetközi helyzetet, a szabadságharc végérvényes győzelmét nem is lehet igazából kihirdetni, legfeljebb sugallni. Még egy IMF-kiebrudalást nem biztos, hogy tolerálna a piac, és elviselne az ország.

Ha ezek alapján tippelnem kellene, akkor még mindig inkább azt mondanám, hogy jobb lenne megkötni a dealt, és a megpuhított közvélemény elfogadóbb lenne, mint egy évvel ezelőtt. Más következtetésre akkor jutnék, ha azt feltételezném, hogy a politika nem önértékén kezeli az IMF-megállapodást, hanem valami elvi, értékalapú megközelítés alapján utasítja azt el. Vagy – és ez tűnik kirajzolódni az elmúlt 1-2 hónapban – olyan, nem IMF-kompatibilis lépéseket tervez, melyek megint elhozzák az unortodoxia időszakát

A legutóbbi különvélemények a Véleményvezéren:
Holtzer Péter: Egységes Európa közös nyugdíjrendszer nélkül?
Szalai Ákos: Rá lehet kényszeríteni az embereket a szavazásra, de arra nem, hogy azt tájékozottan tegyék

Brückner Gergely: Eddig bírták a bankok, de a prés erősödik
Uj Péter: A magyar baloldal világklasszis a tökölésben
Rényi Pál Dániel: Orbán mehet, az oligarchák maradnak?
Kiss Ádám: Csúcstechnikájú Gripen és muzeális Csepel teherautó
Varró László: Felbőszítésben Magyarország világrekorder
Martin József Péter: Az EU-nak nincs alternatívája
Vári György: Kijár Áder Jánosnak, hogy kapjon egy esélyt
Baksa Roland: A telefonadónál inkább a felkészületlenség dominálhat
Madár István: A gazdaságpolitikában nemigen van jelen a tudatosság elve
Szalai Ákos: A plágiumügy főszereplője nem Schmitt
Lánczi Tamás: Az LMP az SZDSZ bunkósbotját suhogtatja

Ha tetszett, kövesd a Véleményvezért a Facebookon is!

Írásainkat Facebook-csoportunkban lehet kommentelni.
A blogon meghívott hozzászólóink kommentjei jelennek meg.