Megtanulhattuk, hogy a miniszterelnöknek a korábbi ígéretek és elvek mit sem jelentenek, ha a belpolitikai érdek mást tűnik diktálni. Itt azonban már nem a kormányfő tisztességéről, a javak országon belüli elosztásáról, hanem idegen érdekek kiszolgálásáról lenne szó. (Fotó: MTI)

Talán nem is vettük volna olyan komolyan a dolgot, ha Giró-Szász András nem tagadja le azonnal. A kormányzati kommunikáció értelmezésének egyik legfontosabb szabálya ugyanis az, hogy amit csípőből bulvárkacsának vagy „hatalmas sajtókacsának" minősít a kormányszóvivő, az minden bizonnyal igaz. Ez pedig az Orbán–Putyin-paktum esetében nem sok jót jelent nekünk.

Előző írásunk a témában: Putyin új kiscicája, Orbán Viktor

Érdemes komolyan venni

A HVG értesülését érdemes nagyon komolyan venni. Egyrészt azért, mert az elmúlt évekből nem nagyon tudunk felidézni olyan esetet, amikor valamelyik sztorijukról az derült volna ki, hogy az nem igaz. Másrészt pedig, mert mind orosz, mind magyar részről olyan gyors és olyan határozott cáfolat érkezett, ami újsághírek esetében – a lap ráadásul akkor még meg sem jelent, csak egy rövid kivonat a szóban forgó cikkből! – finoman szólva nem igazán megszokott. És itt nem lehet megállni, hogy ne említsük meg azt, hogy a kormányzati kommunikáció akkor használja a „kacsa" kifejezést, amikor valamiről minden erejével azt akarja elhitetni, hogy az még akkor sem igaz, ha egyébként minden jel arra mutat, hogy mégis – lásd még Schmitt Pál bulvárkacsának minősített plágiumügyét.

Harmadrészt azért is hitelt adhatunk a lap információinak, mert az azokból körvonalazódó magyar-orosz alku a paksi bővítésről, illetve az E.ON lányvállalat megvásárlásáról és a Gazprommal kötendő megállapodásról nagyszerűen illeszkedne mindabba, amit az orosz szándékokról és a magyar miniszterelnök működési mechanizmusáról tudni lehet.

Moszkva igen régóta ambicionálja, hogy megszerezze a paksi bővítés lehetőségét, és még ennél is jobban azt, hogy elfojtsa azokat a kezdeményezéseket, amelyek már néhány éve megindultak és Közép-Kelet-Európa gázellátásának egy részét nem orosz forrásokból próbálnák biztosítani. És persze sohasem volt titok az sem, hogy ezekért a célokért Oroszország hajlandó komoly pénzeket áldozni.

Véleményvezérek a Véleményvezéren - Blogunkon újságírók, bloggerek, közgazdászok és más, közélettel foglalkozó szakértők fejtik ki véleményüket a hozzászólásokban.

Gazdasági szabadságharc – csak a Nyugat ellen

Ami a magyar oldalt illeti, a motivációk itt is teljesen világosak. Orbán Viktor évek óta mindent elkövet azért, hogy bebizonyítsa, az általa 2010 közepén szinte véletlenül, rövid távú belpolitikai kényszer hatására meghirdetett gazdasági szabadságharc nem csupán egy drága, ámde annál feleslegesebb passzió volt, hanem valamifajta valódi monetáris-gazdasági előnyt is hozott az országnak. Nem tudjuk, hogy mára a kormányfő valóban hisz-e ebben az ügyben, vagy csupán a saját politikája által kreált belpolitikai kényszer viszi-e rá, mindenesetre az összes lépése abba az irányba mutat, hogy ő bizony megpróbálja végigvinni ezt a történetet.

A gazdasági függetlenségi harc azonban nagyon becsapós kifejezés, mert küzdelmet valójában csak a nyugati országokkal szemben folytat a kormány, és elsősorban a kormányfő. A keletiekkel szemben mintha a függés kiépítésén dolgozna nagy igyekezettel. Ha kell, brutális gyilkosokat ajándékoz, ha kell, szerencsétlen tibeti tüntetőket fogat le, és ha kell, még a legnyilvánvalóbb nemzeti érdekeket is feláldozza.

Mert kétségünk ne legyen, ha igazak a HVG értesülései, akkor most éppen az utóbbi történik. A magyar nemzeti érdek ugyanis azt követelné, hogy alapos kiválasztási procedúra során és az egyes pályázókat egymással versenyeztetve válasszák ki a paksi bővítés kivitelezőjét. Gázügyben pedig természetesen saját sírját ássa meg az, aki előre megígéri, hogy csak egyetlen beszállítótól vásárol gázt, amikor hamarosan talán többtől is vehetne. Arról pedig még nem is beszéltünk, hogy az orosz állami energiavállalatok bizony nem csak vállalati érdekeket képviselnek, sőt, a legtöbb megfigyelő szerint elsősorban az orosz nemzeti érdek előmozdítása a feladatuk. Azaz a magyar kormányfő inkább az ő kezükbe adja az ország energiaellátása feletti szinte teljes kontrollt, mintsem hogy IMF-megállapodást kössön.

Olvasd el ezt is: A plebejus kormány és az elit

És mi lesz a magyar érdekkel?

Ennek ellenére az Orbán–Putyin-paktum még akkor sem lefutott ügy, ha egyébként a HVG értesülésének minden szava igaz. A kormányfő és csapata ugyanis notóriusan rossz végrehajtó. Elég csak az állami mobilszolgáltatóra gondolni: azt is nagyon akarta a miniszterelnök, mégsem lett belőle semmi. A HVG cikkében felvázolt esetleges megegyezés kivitelezése pedig a gyakorlatban annyira bonyolult lenne, hogy az csak akkor tud megvalósulni, ha a megállapodás minden sorát Moszkvában szerkesztik és a magyar kormányfőnek azt már csak aláírnia kell majd. Sajnos azonban még ez sem kizárt.

Az elmúlt három évben megtanulhattuk, hogy a miniszterelnöknek a korábbi ígéretek, a korábban vallott elvek mit sem jelentenek, ha az aktuális belpolitikai érdek mást tűnik diktálni. Az ország energiaellátásának Oroszország felé történő teljes kiárusítása azonban messze túlmutatna mindezen. Itt ugyanis már nem a kormányfő tisztességéről, nem a javak országon belüli elosztásáról, hanem idegen érdekek kiszolgálásáról lenne szó.

Ezért csak remélni tudjuk, hogy ezúttal a kormányszóvivő valamilyen csoda folytán mégis igazat mondott és valóban egy „hatalmas sajtókacsáról" van szó. Vagy ha mégsem, a magyar kormányfőt valahogy gyorsan észhez térítik hűséges követői.